Jogszerűtlen volt a felmondás próbaidő alatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVárandósság miatt próbaidő alatt sem szabad felmondani - idézi a Munkajog.hu az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatát.
A kérelmező a benyújtott panaszában arra hivatkozott, hogy a cég munkaerő-kölcsönzés céljából, 90 nap próbaidő kikötésével foglalkoztatta eladó munkakörben, és a határozatlan idejű munkaviszonyát azonnali hatállyal, próbaidő alatt megszüntette - számolt be az esetről a hatóság a honlapján.
A kérelmező beadványában kifejtette, hogy álláspontja szerint a munkaviszonya megszüntetésére egyértelműen a terhessége - és az azzal összefüggésben álló táppénzes állományba vétele - miatt került sor. Kérelmező a panaszával összefüggésben munkaügyi pert is indított a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt, amelyre tekintettel a hatóság az eljárást felfüggesztette. A bíróság által megküldött bírósági meghagyás alapján a bíróság kérelmező munkaviszonyát helyreállította. A hatóság ezt követően az eljárás folytatásáról döntött.
A hatóság az eljárás alá vontnak megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, és elrendelte a jogerős és végrehajtható - az eljárás alá vont adatainak kivételével - anonimizált határozatának a hatóság internetes oldalán történő nyilvános közzétételét 30 napra, továbbá 300.000 forint bírság megfizetésében marasztalta.
A hatóság a különböző szankciók egymás mellett történő alkalmazásával a jogsértés súlyosságára kívánta felhívni a figyelmet, amelynél figyelembe vette, hogy az elbocsájtás veszélyeztetheti a várandós munkavállaló pszichikai és fizikai helyzetét, és éppen a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI törvény (Csvt.) preambulumában megfogalmazott azon elvvel szemben hat, hogy a gyermekvállalás nem eredményezheti a család szegénységbe süllyedését.
Munkajog.hu/Egyenlő Bánásmód Hatóság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?