Keresik 2021 legjobb vállalati csapatait - kétnapos verseny Siófokon
Már lehet jelentkezni az Event Csoport ma bejelentett programjára. 2021. június 18-20-a között másfél napon át mérik össze három fős, vezetőkből álló céges csapatok tudásukat, képességeiket, melynek a végén az első tíz szakmai díjat nyer. A beltéri és kültéri elemekből álló komplex képességpróba csapatépítő és önfejlesztő szerepet is játszik.
Hogyan is zajlik?
.A résztvevő vállalatok három fős csapatai - egy cég maximum két csapatot nevezhet - mérettetnek meg. A zsűri nyolc tagjából heten gyakorló vállalati vezetők. A mai bemutatón közülük Fluck Benedeket, az MVM Csoport vezérigazgató-helyettesét mutatták be, többekkel még zajlanak a tárgyalások.
Fluck Benedek (balra), az MVM Csoport vezérigazgató-helyettese a zsűri egyik tagja leszA cél a második nap végére a feladatok elvégzése után kiderüljön, hogy melyik az év 10 legjobb vállalati csapata, amelyeket szakmai díjjal jutalmaznak. A jó hangulatú kikapcsolódás mellett végig fókuszban lesz a koncentrációs és prezentációs készség, a rugalmasság, az együttműködési és gyors döntéshozatali készségek, és a stratégiai szemléletmód. Lesz az előadók által átadott, elméleti menedzsment és vezetési kérdésekhez kapcsolódó tudáspróba, kooperációt és időgazdálkodást igénylő feladat és olyan is, amihez ügyesség és tájékozódási készség szükséges kültéren. A program zárásaként még egy Guinness világrekord felállítására is kísérletet tesznek.
Az exkluzív előadó: Jon Gordon
Az esemény kiemelt előadója a menedzsment, a szervezeti kultúra és az együttműködés nemzetközileg elismert amerikai szakértője, Jon Gordon, aki először látogat majd Magyarországra. Gordon a világ TOP50 előadójának listáján tavaly a 11. helyezett volt. Egyebek mellett az általa írt 20 könyv - ebből 2 bestseller - eredményeit osztja meg vállalati hallgatóságával.
Kinek való ez az esemény? A szervezők szerint akik nem csak egyénileg, hanem csapatban is fejlődni vágynak; akik hisznek az együttműködés erejében és tapasztalták, hogy ezt a készséget csak a gyakorlatban és csoportban lehetséges eredményesen fejleszteni; akik szívesen tesztelnék, hogy valóban csapatot alkotnak-e vezetőtársaikkal.
Az eredményhirdetéskor csak az első tíz csapat, azaz tíz cég neve nyilvános, a többi csapat a választott jeligéje alapján tájékozódhat az eredményeiről.
Egyetemi csapatoknak ingyenes a részvétel
A versenyen való részvétel 1,65 millió forint csapatonként . Ebben benne foglaltatik többek között a részvételi díj, a szállás teljes ellátással, a teljes oktatói anyag a napról, Jon Gordon legújabb könyve, kisfilmek és fotók. Az Event Csoport a versenyt egyetemi csapatok számára is meghirdeti egy előválogató körrel. Innen a négy legjobb juthat be a siófoki eseményre, nekik a részvétel teljesen ingyenes.
Nyitókép: a teamwork21 program bemutatója az Event Csoport Kft. munkatársaival
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Egy új kutatás szerint a csapatok összekovácsolását és a kollégák közötti kapcsolatok építését célzó vállalati tevékenységek valójában... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia forradalmáról kiderülhet, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket: az iparág veszteséges, a projektek többsége... Teljes cikk
Bár a hazai webáruházak többsége továbbra is növekedésre számít, komoly versenyhelyzettel kell szembenézniük. A Temu és más nemzetközi piacterek... Teljes cikk
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 5 napja
- Sikervakságban szenved a HR szakma 1 hete
- Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával 2 hete
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 2 hete
- A jövő az ember és az AI együttműködéséről szól - így látta az évet Bánhidi Eszter, a Sanofi HR vezetője 3 hete
- Mit nem oldott meg az AI 2025-ben? A HR-vezetők egyik legnagyobb tanulsága 3 hete
- Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül. 4 hete
- A csókkamera romba döntötte az életét: reménytelenül keres állást a HR igazgató 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Torma Barbara 1 hónapja
- Tehergépkocsi-vezető 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Borbás-Horváth Anita 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa