kapubanner for mobile

Kevesebbet emelnek idén a munkáltatók

A cégek korábbi terveivel ellentétesen 2007-ben növekedett az átlagos fizetésemelések mértéke a PricewaterhouseCoopers felmérése szerint. A megkérdezettek tavaly 6,6 százalékos fizetésnövekményről számoltak be, az idei évre pedig hatszázalékos fizetésemelést terveznek.

Magyarországon a legjobban felkészült munkavállalók a magánszektor meghatározó cégeinél szeretnének bizonyítani és feljutni a vezető pozíciók valamelyikébe. A szakmai önmegvalósítás mellett a vezetői pozíciók elérése anyagi szempontból is vonzó. Felsővezetői szinteken a magas pénzbeli juttatáson, a drága vállalati autón, a mobiltelefonon és a laptopon kívül az olyan juttatások számítanak leginkább, mint a vezetői részvényopció, a nyugdíjpénztári befizetés vagy az életbiztosítások.

Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a PricewaterhouseCoopers (PwC) humánerőforrás-szolgáltatások csoportja által tizennegyedszer elkészített PayWell fizetési és kompenzációs felmérése, amely több mint 2912 munkavállaló fizetésére és juttatásaira vonatkozó adatot összesít. A PwC megvizsgálta a dolgozók teljes kompenzációjának valamennyi összetevőjét. Az egyik meghatározó elem a bruttó összfizetés, amelynek különböző tételei forintban pontosan vagy megközelítő pontossággal meghatározhatók.

A felmérés megállapítja, hogy az infláció növekedésével párhuzamosan - a cégek korábbi terveivel ellentétesen - 2007-ben növekedett az átlagos fizetésemelések mértéke. A 2006-os évben hatszázalékos, 2007-ben 6,6 százalékos fizetésnövekményről számoltak be a résztvevők, de az idei évre ismét kevesebbet, hatszázalékos fizetésemelést terveznek.

A vállalatok első számú vezetőinek éves bruttó összfizetése 2006-ban átlagosan 23 millió forint volt, a csúcsfizetések egyes esetekben azonban a 32 millió forintot is meghaladták. A felmérés adatai alapján, ha lefelé lépünk a vállalati hierarchiában, a következő dolgozói kategóriákban nyújtottak kiemelkedőbb fizetésemelést: a felső vezetésnek átlagosan 8,6 százalékot, a szakmai munkatársaknak 7,3 százalékot, míg az értékesítésben dolgozóknak 9,1 százalékot. A kiemelkedően díjazott területek ranglistáját korábban a pénzügy és a kereskedelem vezette, de felzárkóztak hozzájuk a logisztika és a műszaki fejlesztés területei is.

Magyar Hírlap
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek