kapubanner for mobile

Könnyebben mondhatnak fel a gyes-en lévő kismamáknak?

Az LMP véleménye szerint az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága olyan módosító javaslatot nyújtott be a közszolgálati tisztviselőkről szóló tervezethez, ami megszünteti a terhes, valamint a szülési, illetve gyermekgondozási szabadságát töltő nők felmentési védelmét - írja a Népszabadság.

A párt három képviselője, Ertsey Katalin, Kaufer Virág és Szilágyi Péter közleményében arról ír, hogy az új közszolgálati törvényjavaslat bevezeti a "méltatlanság" fogalmát, mint kötelező felmentési okot, anélkül, hogy pontosan meghatározná annak fogalmát. A politikusok ezt úgy értelmezik, hogy a jövőben fel lehet mondani annak a közszolgának, aki - akár munkahelyén kívül - olyan magatartást tanúsít, amely munkáltatója szerint méltatlan hivatalához. "Magyarán a közszolgák privát szféráját sem kíméli a Fidesz" - fogalmaznak.

Hozzáteszik, hogy hétfőn az alkotmányügyi bizottságon keresztül olyan módosító javaslatot nyújtottak be, ami alapján még a terhes, a szülési szabadságon, a gyermekgondozási szabadságon lévő, valamint a beteg gyermeküket otthon ápoló közszolgák sem lesznek jogosultak a felmentési védelemre. "Eszerint őket is lapátra lehet tenni egy mondvacsinált méltatlansági okra hivatkozva" - hangsúlyozzák az ellenzéki képviselők.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a kedvezményes felmentési idő nem vonatkozna a betegség miatt keresőképtelen a beteg hozzátartozójukat otthon ápoló közszolgákra sem. Végül arra is kitérnek, hogy az új törvény jelenlegi formája alapján a sértettek a független bíróságok helyett csak a kormány által delegált tagokból álló Közszolgálati Döntőbizottsághoz fordulhatnak jogorvoslatért.

Hangsúlyozzák: az LMP olyan módosító javaslatokat készített, amelyek alapján, ha a gyedről visszatérő munkavállaló igényli, a munkáltatónak meg kell egyeznie vele a rugalmas foglalkoztatás kölcsönösen megfelelő formájáról. Emellett azt is szeretnék, ha két gyermek születése után nem 7, hanem 10 nap pótszabadság járna az édesapáknak.

Népszabadság/MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek