kapubanner for mobile

Lamperth: A foglalkoztatás javítása a legfontosabb

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Rövid, közép-, és hosszú távon is legfontosabb a foglalkoztatás javítása, a munkahelyek számának növelése - jelentette ki Lamperth Mónika kedden Mezőtúron. Az új szociális és munkaügyi miniszter szólt a Start Plusz és a Start Extra programokról, amelyek az Észak-Alföldön élő munkanélkülieknek is kitörési lehetőséget jelenthetnek.

A miniszter - aki új hivatalát tíz nappal ezelőtt vette át - kedden átadta a Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program keretében 115 millió forintból felújított és mintegy 500 négyzetméter alapterületűre kibővített Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ mezőtúri kirendeltségét.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében 151 ezer 700 foglalkoztatott van jelenleg, ez több mint 7 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor a munkanélküliségi ráta is nőtt - tette hozzá a miniszter. Mivel a munkanélküli pályakezdők és alacsony képzettségű emberek száma még magas, úgy döntött a kormány, hogy a Start program eddigi eredményei alapján két új programot, a Start Plusz és a Start Extra programot indít el.

A Start Plusz a kisgyermekes édesanyák, a Start Extra pedig az alacsony képzettségű, tartósan munka nélkül lévők, illetve idősebb emberek munkaerőpiacra való visszatérését segíti. A program fedezetére rendelkezésre áll 40 milliárd forint - hangsúlyozta a miniszter. A Phare-projekt keretében kidolgozott új szolgáltatási modellt 2004-ben országszerte 21 munkaügyi kirendeltségen vezették be kísérleti jelleggel.

A modell az öninformációs rendszereket helyezi a középpontba, az ügyféltér már nem az ügyfélváró szerepét tölti be, hanem az önálló álláskeresés, információ szerzés, aktív tevékenység színtere.


  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek