Magyarok a nagyvilágban - HR gyakornokként Németországban
Mától új sorozatot indítunk, amelyben a világ legkülönbözőbb tájain élő magyarokat kérdezünk arról, hogyan élnek és dolgoznak külhonban. Elsőként a 25 éves Gere Pétert mutatjuk be, aki a németországi Duisburgban a Haniel HR osztályán gyakornokoskodik. Hogy a HR-nek köszönheti-e vagy sem, közvetlen és jó hangulatban telnek a napjai, de megtudhatjuk tőle azt is, mire futja gyakornoki fizetéséből.
- Idén márciusban volt szerencsém újra Németországba kerülni egy szakmai gyakorlat keretében, amely a diplomámhoz szükséges. Most Duisburgban lakom és a Haniel HR osztályán, a management development csapatban dolgozom. A Haniel Group egy konszern vállalat, amely 5 üzletággal rendelkezik különböző területeken. A Haniel (Franz Haniel & Cie.) - azaz jelenlegi munkahelyem - ennek a cégcsoportnak a vezető holdingja.
- Hogyan alakult eddigi karriered?
- A Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán, vezetés-szervezés főszakirányon, HR specializáción tanultam, illetve részt vettem a CEMS nemzetközi menedzsment programban. Nagy örömömre ez a munkahely tökéletesen passzol eddigi tanulmányaimhoz, és meggyőzött arról, hogy létezik az irodalomban és szaklapokban sokat emlegetett stratégiai HR menedzsment. A továbbiakban is ezen a területen szeretnék dolgozni.
- Mit gondolsz, az a munka, amit kint végzel, mennyiben lenne más itthon?
- Szakmailag mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy idekint nagy hagyománya van a családi (akár multinacionális) vállalkozásoknak. Ilyen például a Haniel - a cég 255 éve teljes mértékben a Haniel család tulajdonában van, és ebből következően a teljes szervezeti kultúra speciális. Olyan értékek, szokások és egyéb kulturális elemek megfigyelésére és elsajátítására van lehetőségem, amelyek értékes tapasztalatot jelentenek. Mindemellett - a szó minden értelmében - megbecsüléssel fordulnak felém. Az emberekre korrektség jellemző, és nem okoz gondot "idegennek" lenni, nyíltak, befogadóak velem szemben. (Ez mondjuk a Ruhr-vidékre alapvetően jellemzõ.)
- Milyen életkörülmények között élsz? Milyen az életszínvonal a magyarországihoz képest?
- Az emberek nagyon jó életkörülmények között élnek, természetesen nem tagadható, hogy ebből fakadóan nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak. Erősebb anyagi és szociális biztonság veszi körül őket. Érdekes azonban, hogy amikor erről a környezetemben lévő német ismerőseimet kérdeztem, úgy vélték, hogy ez csupán egy kulturális sajátosság. Az életük éppen úgy tele van problémákkal, csak kevésbé beszélnek róla, nem divat kimutatni a gondokat.
- A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
- A gyakornoki fizetés több az otthoni átlagnál, de ezzel arányosan magasabb az albérlet-, és az útiköltség. Szerencsére azért sikerül félretenni, és marad belőle utazásra is.
- Milyen a munkamorál?
- A munkamorált úgy jellemezném, hogy jellegzetesen "németes" - legalább is a Haniel esetében. Az emberek szorgalmasan dolgoznak, kötött szabályok között, nyolc óránál gyakran akár többet is. Ennek ellenére "bizalmi munkaidőben" végezzük a munkánkat hihetetlenül közvetlen és jó hangulatban. Persze az is lehet, hogy csak mázlim van a HR osztállyal.
- Mi hiányzik Magyarországról?
- Természetesen a család, barátok, illetve a jobb időjárás. Szerencsére a technika ma már jelentősen megkönnyíti a kapcsolattartást, és igyekszem gyakran hazalátogatni.
- Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
- Biztosan hiányozna ez a nyugodt és kedves környezet, illetve az emberek nyíltsága, pozitív és jókedvű mentalitása, segítőkészsége.
- Hogyan telik egy napod?
- A munkaidőt meetingek és egyeztetések sora tölti ki, e-mailek hada vár, és egymás munkáját is támogatjuk. A legtöbb időt pedig egy önálló projekt kidolgozására fordítom, melyet nagyon megtisztelően nem kis felelősséggel ruháztak rám. Közben igyekszem időt fordítani német ismereteim fejlesztésére. Örömmel mondhatom, hogy élvezem a kihívásokat. Sokat lehet idekint tanulni - szinte minden egyes helyzetből. Munka után időnként beülünk valahova a kollégákkal, de általában sportolni megyek. A hétvége pedig az utazásé, szórakozásé. Szép a környék, rengeteg a látnivaló, megéri elindulni.
- Mennyi ideig tervezel kint maradni? Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol most élsz?
- Egyelőre erre nehéz lenne válaszolni. Most jól érzem magam, de hogy hosszú távon is "külföldi" maradnék-e távol a családomtól és barátaimtól, azt át kellene még gondolni. A gyerekvállalás még távolinak tűnik, minden esetre a kétnyelvűség előnyt jelenthetne a mai világban.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A magyar munkaerőpiac 2026-ra jelentős átalakulás előtt áll – derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztályának évindító... Teljes cikk
Hónapok óta alig mozdul a munkaerőpiac: kevés az új felvétel, ritkák az elbocsátások, a döntéseket pedig általános bizonytalanság bénítja.... Teljes cikk
2025 novemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 637 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 213 ezer fő, a... Teljes cikk
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 2 hete
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 2 hete
- Sales Representative 3 hete
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 3 hete
- Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene? 3 hete
- A külföldi dolgozók száma és változása nemzetgazdasági áganként - grafikon 3 hete
- Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra 3 hete
- Mire jók a laza péntekek az irodában? 1 hónapja
- Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten 1 hónapja
- Ezzel a 7 lépéssel képernyőmentes lehet a karácsonyi ünneplés 1 hónapja
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 2 hónapja


Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig