Magyarországon a bevándorlók aktívan dolgoznak
Míg a magyar lakosság aktivitás a munkaerőpiacon 73,8 százalékos, addig az itt élő bevándorlóké 74,1 százalék, derül ki az Eurostat adataiból. Az Unióban általában alacsonyabb a bevándorlók aktivitása, mint a helyieké, írja az Index.
A friss felmérés szerint az EU-n kívülről érkezett, 20-64 év közötti bevándorlók körében a munkanélküliségi arány magasabb, a foglalkoztatottsági arány viszont alacsonyabb volt, mint a hazai állampolgárok esetében. A harmadik országokból érkezett munkaképes korú bevándorlóknak 69,8 százalékos, a hazai állampolgároknak pedig 77,3 százalékos volt az aktivitási rátája tavaly átlagosan az Európai Unió huszonnyolc tagállamában, írja az MTI.
Hollandiában mérték a legnagyobb különbséget a hazai állampolgárok javára, itt 82,2 százalék állt szemben 59,7 százalékkal (-22,5 százalékpont), ezt követte Finnország (-18,8), Németország (-18,3).
A skála ellentétes végén Görögország található, ahol az EU-n kívülről érkezettek aktivitási rátája (80,7 százalék) magasabb volt, mint a görög állampolgároké (72,6 százalék). A következők a sorban Szlovénia (+7,8 százalékpont), majd Szlovákia (+5,1). Európa déli országai többségében ebben a bolyban találhatók, de ide tartozik még Magyarország és Csehország is.
Index

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?