kapubanner for mobile

Már az orvosjelöltek is pakolnak

Jelenleg több mint ötezer fiatal szakorvosjelölt sorsa bizonytalan. A kórházreform miatt az intézmények folyamatosan mondják fel a velük kötött szerződéseket. A szaktárcánál most készül a rezidensképzés koncepciója - írja a Napi Gazdaság.

Mivel az ágazati reform végrehajtása során átalakított kórházak többsége nem tud új szerződéseket kötni, illetve kénytelenek a meglévőket felbontani, így továbbra is bizonytalan helyzetben vannak a szakorvosjelöltek. Nagyon sokan vannak, akik ugyan már kikerültek a kétéves központi gyakornokképzésből, de önálló szakorvosként még nem tevékenykedhetnek.

Ez az átmeneti időszak átlagosan 2-3 évig tart, amikor a fiatal szakembereket - egyéni szerződések alapján - kórházakban, rendelőintézetekben foglalkoztatják – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Takács Péter, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Nem véletlenül estek pánikba az orvosjelöltek az a nyilvánosságra került rendelettervezet miatt, amely szerint az állam a szakorvosjelöltek mindössze egyharmadának fedezné a képzés költségeit, így vagy a képzőhelynek kellene kigazdálkodni a rezidensek munkabérét, vagy a szakorvosjelölttől kérnék a képzés költségeit. A felmérések szerint a rezidensek átlagosan 90 ezer forintot vihetnek haza havonta a képzés költsége pedig, 60 ezer forint körül van.

A hallgatói érdekképviseletek néhány hónapja offenzívát indítottak a rezidensi rendszer védelme érdekében. A szaktárca tavasszal jelezte: radikális beavatkozást nem terveznek, de a képzési struktúra átalakítására javaslatot tesznek. Takács Péter szerint a rezidensek között ismét fokozódik a nyugtalanság, egyre többen jelzik a szövetségnél, hogy munkáltatójuk a kórházi struktúraátalakítás miatt nem tudja tovább garantálni a foglalkoztatásukat. Becslések szerint jelenleg több mint ötezer fiatal szakember további sorsa bizonytalan.

A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja által készített tanulmány szerint évek óta 60-70 százalék között van a végzős hallgatók és a rezidensek kivándorlási szándéka, a külföldre vágyó orvostanhallgatók és rezidensek 10 százaléka pedig, konkrét lépéseket is tesz ennek érdekében. A legkedveltebb célállomás változatlanul Anglia és Svédország.

Az Egészségügyi Minisztérium a rezidensképzéssel kapcsolatos szakmai koncepció részleteit most dolgozza ki, az érintett szakmai szervezetekkel csak ezt követően kezdik az egyeztetéseket - tudta meg a tárcánál a Napi Gazdaság. A szerződésekbe a minisztérium nem szólhat bele, így nem befolyásolhatja, kivel és milyen megállapodást kötnek a munkáltatók.

Az állam 1999-ben vezette be a ma is érvényes szakvizsgarendszert. A gyakorló orvosok diploma utáni kétéves szakképzésére évente összesen nyolcmilliárd forintot fordít a költségvetés, egy általános orvos képzése havonta 330 ezer, egy fogorvosé 360 ezer forintba kerül. Évente 1200 végzős, zömében általános orvos kerül a rendszerbe. Jelenleg összesen csaknem 20 millió forint egy szakorvos teljes képzése.

Napi Gazdaság

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek