Már megint nem írtál leckét? Folyton csak hülyéskedsz? - létezik más tanári megközelítés is

A legtöbben gyerekkorunk óta a problémafókuszú gondolkodást ismerjük és alkalmazzuk. Ez azt jelenti, hogy ha szembekerülünk egy problémával, akkor először azt elemezzük ki, rágjuk át, nem pedig a megoldás az első, amin törni kezdjük a fejünket. Lehet szó iskolai agresszivitásról, motivációhiányról, családi zavarokról - biztos, hogy a probléma azonosításával kezdünk, megnézzük, hogy mi vezetett a probléma kialakulásához és problématípusokba osztjuk a fennálló gondokat. És talán itt jöhet az ellenszer felkutatása, de leginkább abban a formában, hogy a szülő vagy a tanár megmondja, hogy mi legyen a megoldás.

Ez a fajta megközelítés a gépeknél működik, hiszen egy rossz autó vagy mosógép esetén valóban azonosítani kell a problémát, és azt nem a gépnek magának, hanem egy kívülálló embernek kell megoldania, de nem biztos, hogy emberek esetében is célravezető.

Ha embereknek megmondjuk, hogy mit tegyenek egy-egy probléma fennállása esetén, az nagy valószínűséggel tiltakozást fog kiváltani: egy más által elmondott megoldás mögé félszívvel tudnak felsorakozni az emberek. Ha viszont ők maguk jutnak el a megoldásig, akkor az igazi sikertörténet lehet.

A megoldásfókuszú megközelítés úgy indul, hogy mindig vannak kivételek: probléma ütközhettünk volna, de valamiért nem ütköztünk. Erre példa, amikor a gyerek az iskolában a tanár kéréseire fittyet hány, ám barátja szüleinél ő a „bezzeg-gyerek”, aki minden kérést azonnal teljesít. Azáltal, hogy figyelmünket a problémáról a kivételek felé fordítjuk, rájövünk, hogy a megoldás csírái ott vannak mindenkiben, a gyerekekben is. A feladat előcsalogatni az apró sikereket - ezt tette Steve de Shazer és Insoo Kim Berg, amikor megszületett megoldásközpontú módszerük.

Már a használt nyelvezet is más, ha nem a problémára, hanem annak megoldására fókuszálunk: a múltbeli hibákról való beszámoló, a probléma megvitatása mindig védekező pozícióba kényszeríti a gyereket - sőt, a felnőtteket is. Viszont ha a megoldás kerül szóba, akkor akciótervek jönnek elő, jövőbeli tervel, ki mikor mit fog csinálni. A problémabeszéd negatív tartalmú, a megoldásbeszéd ezzel szemben mindig pozitív. Egyetlen apró kifejezés is változtathat ezen: ha 'igen, de' helyett 'igen, és'-sel indítunk, akkor máris egy másik irányba tereltük a beszélgetést.

A megoldásfókusz lényege, hogy ami jól működik, azt ne javítsuk meg, sőt, alkalmazzuk gyakrabban, de ha valami nem működik, akkor fogjunk hozzá másként. A megoldás pofonegyszerű is lehet: egyes problémákra nem valami komplikált, nehezen kivitelezhető dolog jelenti a megoldást, hanem akár valami rém egyszerű. Aztán a kis, egyszerű megoldások elvezetnek a nagy változásokhoz. Hogy mik a pozitív változások, azokat pedig érdemes gyakran nagyító alá véve megvizsgálni: mi az, ami működik, mi pozitív. És ha megvan, ezeket hangosítsuk ki akár az egész osztály vagy csak a gyerek előtt.

A WOWW, azaz a Working on What Works (Dolgozzunk azzal, ami működik) egy célfókuszú megközelítés. A WOWW során vízió születik arról hová szeretne eljutni az osztály a tanév végére - azaz nem a tanár adja meg a célokat, hanem közösen állapítják meg azokat a gyerekek bevonásával. Ha kezdetnek valaki beül az órákra és külső fülként feljegyez mindent, ami jól ment az órán és visszajelzi az órák végén, hogy ki és miben volt jó, ez szárnyakat ad a gyerekeknek. Ebből már lehet is építkezni. A WOWW - Megoldásfókusz az iskolában c. könyvecskében esettanulmányt is találunk - ott is éppen így kezdték az iskolai munkát.

Sokan úgy vélik, hogy azért kell a múltbeli eseteket megvitatni, mert a gyerekek így tudnak felelősséget vállalni tetteikért - a WOWW éppen azon dolgozik, hogy bűntudatkeltés nélkül is tudjanak a gyerekek felelősséget vállalni, de kudarcaik helyett eredményeikre tekintsenek vissza büszkén. Mit tegyünk tehát? Beszélgessünk arról, hogy hogyan tudja megvalósítani a terveit - ehhez alkalmazzunk skálakérdéseket is: a megoldáshoz vezető lépések megvalósíthatóságában így tudjuk megerősíteni.

Az elért sikerek méltatása a WOWW-megközelítés fontos eleme, éppen ezért a módszer azt javasolja, hogy a tanárok kifejezetten keressék az osztálytermi sikereket és ismerjék el azokat. Az apró sikerek felett hajlamosak vagyunk átsiklani, természetesnek venni azokat. Remek kezdés, ha világossá tesszük, hogy hol tart a diák a cél felé vezető úton, mi az amit már megtett eddig. Ehhez nagyszerű eszköz a sikerskála alkalmazása, hiszen az elért eredmények kézzelfoghatóvá válnak. Érdekes lehet az, hogy nem csak azt mondatjuk ki, hogy hol áll a listán önmaga megítélése szerint, hanem hogy hol áll a szülei vagy barátai szerint - a más nézőpont tovább könnyítheti önmaga megítélését.

A WOWW-t már magyar iskolában is alkalmazzák - hamarosan beszámolunk eredményeikről.