Már ötven helyen oktatnak ingyen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA főváros IV. kerületében, Újpesten nyílt meg hétfőn az ötvenedik Nyitott Tanulási Központ, amely ingyenes tanulási lehetőséggel és modern eszközökkel várja a jelentkezőket.
Újpesten nyílt meg az ötvenedik Nyitott Tanulási Központ, ahol nyelvi, számítástechnikai és pénzügyi ismereteket sajátíthatnak el a jelentkezők, valamint megismerkedhetnek a vállalkozás elindításához szükséges tudnivalókkal és a korszerű informatikai eszközök használatával. A projekttel 100 új munkahelyet hoztak létre és 150 oktatót foglalkoztatnak országosan.
Balázs Ákos, a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért nonprofit szervezet elnöke és a projekt vezetője a megnyitón kiemelte: a szövetség a megalapítástól kezdve nemzetközi szervezetekkel működött együtt. A mintegy kétmilliárd forintos uniós támogatással létrehozott országos hálózat alapjait észak-európai, elsődlegesen norvég szakemberek segítségével alakították ki.
Közölte: a központ célja, hogy segítséget nyújtson a munkanélkülieknek és azoknak, akiket a munkájuk elvesztése fenyeget. Az országos hálózat legalább 12 ezer embernek biztosít ingyenes tanulási lehetőséget, a képzésekre már több mint 1500-an jelentkeztek, azokon jelenleg mintegy 800-an vesznek részt - tette hozzá a szervezet elnöke.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?