Meddig terjed a cégvezetők felelőssége?
Személyes felelősséggel tartozhatnak a vállalatok vezetői, amennyiben a NAV az adózó kellő körültekintését kizáró határozatot hoz. A vezetőknek érdemes felkészülniük a társaságukkal szembeni jogi felelősség veszélyeire és előre meghatározniuk felelősségi köreiket – hangzott el a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda, valamint az EY Visszaélés-ellenes csoportjának közös szakmai rendezvényén, amelyen vendégelőadóként Dr. Vékás Lajos jogtudós, egyetemi tanár is részt vett.
„A jelenlegi joggyakorlat alapján elmondható, hogy hamis biztonságérzetbe ringatják magukat azok az adózók, akik arra számítanak, hogy ennek a bizonyítási kötelezettségüknek a revizorok nem tudnak eleget tenni. Egy kedvezőtlen adóellenőrzési megállapítás ugyanakkor a céget sújtó fizetési kötelezettségeken felül számos egyéb kockázatot felvethet mind a társaság, mind pedig a céget vezető magánszemélyek vonatkozásában” – mondták az Ernst & Young Ügyvédi Iroda szakértői.
Oda kell figyelni, hogy a partner se járjon el törvénytelenül
Az elmúlt években az adóhatóság számos esetben sikeresen bizonyította a bíróság előtt, hogy az egyébként normál piaci kapcsolatok keretében, átlagos üzleti körülmények között tevékenykedő alkalmazottaknak, vezetőknek fel kellett volna ismerniük üzleti partnereik csalárd magatartását. Ugyanakkor a tapasztalt mulasztások többsége könnyen kiküszöbölhető lett volna például a belső szabályzatok betartásával, illetve betartatásával, valamint az üzleti partnerek folyamatos ellenőrzése révén.
A rendezvényen résztvevő szakértők egyetértettek abban, hogy a kellő körültekintés vizsgálatának logikus következménye lehet a vezetők felelősségre vonása, mivel az új bírósági elvárás óhatatlanul azzal a következménnyel jár, hogy az adóhatóság olyan bizonyítékokat igyekszik szisztematikusan összegyűjteni, melyekkel az adott helyzetben a társaság nevében eljáró, tipikusan vezető beosztású alkalmazottak felróható magatartását alá lehet támasztani.
Az adóhatóság szűk kivételektől (a társaság megalakulási, illetve megszűnési létszakaszától, büntetőjogi felelősségre vonás esetétől) eltekintve jelenleg nem rendelkezik jogi eszközökkel arra, hogy a társaság tartozásaiért közvetlenül a vezető tisztségviselőt vonja felelősségre, azonban a társasággal szembeni felelősségre vonás az új Polgári Törvénykönyv vezetőkre vonatkozó, a szerződésszegéssel okozott károkért történő helytállás szigorúbb szabályai alapján könnyen elképzelhető.
Felmondás és kártérítés is lehet a vezető tisztségviselő számára a kockázat
Amennyiben a vezető tisztségviselők nem megbízási szerződés alapján, hanem munkaviszonyban látják el feladataikat, akkor a munkajogi felelősségre vonás szabályaira is figyelemmel kell lenni.
„Bár a munkajogi, felróhatóságon alapuló felelősségi fokozat a polgári joghoz viszonyítva kevésbé szigorú, az adóhatóság által összegyűjtött bizonyítékok a munkavállaló vétkes kötelezettségszegését is alátámaszthatják, amely az azonnali hatályú felmondás indokolhatósága mellett kártérítési kötelezettséghez is vezethet.
A vezetői kockázatok csökkentésének több módja létezik, ezek közé tartozik az úgynevezett felmentvény, a felelősséget előre szabályozó munkaszerződés, valamint az ilyen helyzetekre kötött vezetői felelősségbiztosítás is” – mondta dr. Piskóti Adrienn, az ügyvédi iroda ügyvédje. Az új Polgári Törvénykönyv szerint a károkozással kapcsolatos felelősség szélesebb körben korlátozható, illetve zárható ki. Ennek következtében a vezetők számára kulcsfontosságúvá válik, hogy megbízójukkal megállapodjanak abban, milyen mértékig kell helytállniuk a saját vagy az általuk ellenőrzött munkavállalók kötelezettségszegéséből a társaságnak okozott esetleges károkért. Ugyanakkor a társaság tagjai által évente adható felmentvény kizárólag a megfelelő ügyvezetési tevékenységet állapítja meg. Amennyiben később kiderül, hogy a felmentvény megadásának alapjául szolgáló tények és adatok valótlanok vagy hiányosak voltak, a társaság a vezető tisztségviselő ellen e felmentvény ellenére is felléphet.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Tavaly novemberről decemberre több mint 300 fővel bővült a B+N Magyarország 170 fővel pedig a sorozatgyártását felfuttató BMW Debrecenben. Egy éves... Teljes cikk
Mérhetően jobb teljesítményt nyújt az a vállalat, ahol a dolgozói kör nagyobb aránya részesül pluszjuttatásban – derül a Budapesti Corvinus... Teljes cikk
Tavaly októberről novemberre négy vállalatnál változott 100 fő felett az alkalmazotti létszám a legnagyobb cégek körében. A BMW felfuttatja a... Teljes cikk
- Munkahelyi balesetek jogi kezelése a HR szemszögéből 6 hónapja
- 20 évig fizették munka nélkül, most kártérítést követel 8 hónapja
- AI-vakrepülés a cégeknél: a felelősség a vezetőé? 10 hónapja
- Közlekedési jog a mindennapi gyakorlatban 11 hónapja
- Felmondott a BKK vezérigazgatója: "Nem lehet hatalmi játszmák eszköze" a vezetői kiválasztás 11 hónapja
- 5 inspiráló vezetői útmutatás Ferenc pápától, amit érdemes megfogadni 12 hónapja
- A tagadás kultúrája 13 hónapja
- Early bird kedvezménnyel a Munkajogi Konferenciára - AI, aktuális munkajogi kérdések, izgalmas bírósági esetek a fő témák között! 1 éve
- Ez a változás érintheti a munkajogi perek nagy részét! 1 éve
- Légikatasztrófa: meghalt a reptereket üzemeltető dél-koreai cég volt igazgatója 1 éve
- Luxus karórák világa: miért ennyire népszerűek a vezetők körében? 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?