Minimálbér 2022: Megkezdődtek a háttértárgyalások
Augusztus végén, szeptember elején kezdődhetnek meg a tárgyalások a következő évekre szóló minimálbér és garantált bérminimum megállapodás feltételeiről. Ha a minimálbér 200, a garantált bérminimum 260 ezer forintra nő, drasztikus munkáltatói adócsökkentésre is szükség lesz, hogy a legkisebb vállalkozások is ki tudják gazdálkodni a megemelt összeget.
Megkezdődtek a háttértárgyalások a kormány és a munkaadók között a következő évekre szóló minimálbér és garantált bérminimum megállapodás feltételeiről. A megbeszélésekbe a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát (MKIK) is bevonták – írja a Világgazdaság.
A kabinet elkötelezett a jelentős mértéke emelése, illetve azzal párhuzamosan a munkáltatók terheinek érdemi csökkentése mellett. Bár a kormányfő a nemzeti konzultáció eredményeitől tette függővé a jövő évi minimálbér-emelést, minden esély megvan rá, hogy a legkisebb kötelező munkabér 2022-ben elérje a bruttó 200 ezer, a garantált bérminimum pedig a bruttó 260 ezer forintot.

A 2016-ban kötött bérmegállapodás alapján 2017-ben a 15, illetve 25 százalékkal emelkedett a két legkisebb munkabér, cserében a kormány 5 százalékkal csökkentette a szociális hozzájárulási adó mértékét.
Ezúttal is hasonló mértékű adócsökkentésre lesz szükség ahhoz, hogy a legkisebb cégek is ki tudják gazdálkodni a 200 ezres minimálbért és a 260 ezres garantált bérminimumot, hisz az ideihez képest mindkettő 19 százalékkal lenne magasabb.
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint azért is lenne fontos a megállapodás, mert az egész bérskálát tolná maga előtt, ő teljesen reálisnak tartja, hogy visszatér a korábbi két számjegyű bérdinamika.
Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke azt mondta a lapnak, hogy arra kérték a kormányzatot, legkésőbb szeptember 15-ig kezdődjenek meg a tárgyalások. Erre várhatóan augusztus végén, szeptember elején sor is kerülhet.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 3 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- Sárkányok, sáfrány és csapatmunka: spanyol szupersztár ételeket főzött a HR Portal 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 1 hónapja
- NAV: egyszerűbb lett a járulékbevallás az egyéni vállalkozóknál 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?