Megreformálhatja-e az irodai munkát az álló asztal?
Az ülőmunka az "új dohányzás" egy kutatás szerint, mert az irodai dolgozóknál nagyobb a veszélye a diabétesznek, a szív- és érrendszeri betegségeknek, az elhízásnak és az idő előtti halálozásnak. Az álló íróasztal lehet a megoldás?
Az Amerikai Sporttanács (ACE) már két éve felajánlotta a dolgozóinak az álló íróasztal lehetőségét. "Sokan számoltak be arról, hogy több energiát éreznek így magukban. Egész biztos, hogy ez a szellemi munkában is nagy segítség" - magyarázta Cedric X. Bryant, a szervezet vezető tudományos munkatársa.

Bryant maga is álló asztalnál dolgozik, amely gyaloglópadhoz kapcsolódik. Az állás segít neki figyelni és koncentrálni. Az álló munkaállomásoknak több fajtája létezik: vannak különálló asztalok és olyanok is, amelyek hagyományos íróasztalhoz csatlakoznak.
Az üléshez képest az álló munka plusz 163 kilokalóriát éget el nyolc óra munkavégzés alatt - mutatta ki a Journal of Physical Activity című szaklapban megjelent tanulmány.
Bryant szerint az egész napos állásnak is lehetnek veszélyei, többek között fokozhatja az artériák és a visszerek megvastagodásának a kockázatát.
"Kezdjük naponta félórás-egyórás álló munkával, hogy a szervezet hozzászokhasson az új testhelyzethez... Az a fontos, hogy elkerüljük a folyamatos ülőmunkát, azaz visszafordítsuk az órát arra a korra, amikor az ember még nem száműzte a mozgást az életéből" - mondta Bryant.
Közben itt az okos asztal, ami például megoldást jelenthet, amelynek változtatható magassága a nap folyamán többször is lehetőséget ad arra, hogy valaki pozíciót válthasson, amiben dolgozik. Az emberi test természete a mozgás, közben az asztalok kialakítása évezredek óta nem változott - hangsúlyozzák a tervezők. Az asztal magassága egy applikáció vagy egy gomb megnyomásával elektronikusan változtatható.
MTI/Freshome
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Yettel Magyarország tavaly vezette be Recharge nevű munkavállalói jólléti programját, amely minden aktívan ledolgozott ötödik év után egy teljes... Teljes cikk
A tudatosság nem luxus, hanem a hosszú távú szakmai és magánéleti siker egyetlen járható útja. Nem csak a nők birkóznak azzal a dilemmával, hogy... Teljes cikk
A nagyvállalati kategóriában nyerte el „Az Év Gondoskodó Munkahelye 2025” címet a HungaroControl Zrt. a Pénztári Öngondoskodásért Alapítvány... Teljes cikk
- Éleslátás adómentesen: így juthat a munkához szükséges szemüveghez a munkavállaló 6 hónapja
- Tönkremehetsz a munkában, ha nem figyelsz oda eléggé! 9 hónapja
- Így éld túl a nyarat cukorbetegként - fontos tanácsok és tévhitek 10 hónapja
- Egyre nagyobb az igény a dolgozók részéről a hibrid irodák és az íróasztal-megosztás felé 12 hónapja
- Tartsunk óránként egy rövid szünetet, ha ülőmunkát végzünk 1 éve
- Mégsem olyan jó választás álló íróasztalnál dolgozni 1 éve
- Kötelező orvosi alkalmassági vizsgálat: mi változott szeptember 1-től? 2 éve
- Ezek a gyerekek maguknál tarthatják a telefonjukat az iskolában 2 éve
- A túlsúlyos emberek nagyobb valószínűséggel vesznek ki betegszabadságot 2 éve
- Munkavédelem 2 éve
- Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre 2 éve

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben