kapubanner for mobile

Teljesen megváltozik a felsőoktatási felvételi

A kormány július végén az egyetemekkel, fenntartókkal és a hallgatókkal folytatott konzultáció után hozta meg a döntést a felsőoktatási felvételi rendszer megújításáról, amelynek részletszabályait tartalmazza a most megjelent kormányrendelet - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

egyetmi felvételi felsőoktatás változás-

A megújult felvételi rendszer ötvözi az eddigi előnyöket, így az Oktatási Hivatal központi koordinációját, a hat jelentkezési helyet, valamint a tanulmányi és az érettségi eredmények fontos szerepét.

Döntési szabadságot kapnak ugyanakkor a felsőoktatási intézmények abban, hogy a változatlanul 500 pontos felvételi rendszeren belül határozzanak 100 pont odaítéléséről, az érettségi pontszámításnál figyelembe vehető érettségi tárgyakról és ezek szintjéről, továbbá a felvételi minimumpontokról.

A képzésüket 2024 szeptemberében kezdők már az új szabályok szerint kerülhetnek be a felsőoktatásba. A jelentkezőknek előnyösebb változásoknál azonban nincs szükség a két év felkészülési időre, így már a 2023-as általános felvételi eljárásban is lehetőség van arra, hogy az intézmények úgy döntsenek: egyes szakoknál középszintű érettségi vizsgát írnak elő vagy csökkentik az eddigi központilag meghatározott minimumpontokat.
A 100 intézményi ponton felül 100 pont jár a középiskolai tanulmányi eredményekért és 300 pont az érettségi eredményekért. A 300 érettségi pontból 100 pontot tesz ki a magyar, matematika, történelem, idegen nyelv, valamint egy, az intézmény által meghatározott érettségi vizsgatárgy, míg 200 pontot szintén az intézmény által választott két érettségi vizsgatárgy eredménye.

A felsőoktatásért felelős miniszter az érettségi tárgyak bővebb körét határozza meg képzési területenként és szintenként, ebből a felsőoktatási intézmény választja ki az érettségi pontszámításához az elvárt érettségi vizsgatárgyak körét, és dönti el, hogy kér-e egy adott szakhoz emelt szintű érettségi vizsgát.

A közép- és emelt szintű érettségi felvételi pontszámításának összehasonlíthatóságáért a sikeres középszintű érettségi vizsga százalékos eredményének kétharmada, míg az emelt szintű vizsga százalékos eredményének egésze számít felvételi pontként.

Az intézményi 100 pont több részből állhat össze, például szóbeli felvételi vizsgából, motivációs levélből, nyelvi kompetenciából vagy munkatapasztalatból.

A továbbiakban is lehetőség van arra, hogy a jelentkező többi között az esélyegyenlőségért, a sporteredményekért vagy a tanulmányi és művészeti versenyeken elért eredményekért többletpontot kapjon. Az intézmény döntheti el azt is, hogy ebben a kategóriában az adott képzés sajátosságából fakadóan mit vesz figyelembe. 

Azok a jó gyakorlatok, melyek a hallgatóknak kedveztek - többi között az egyetemi bejutás a szakképzésből, a több pontszámítási mód közül a legjobb érvényesítése, az oklevél alapján történő pontszámítás, az önkéntes tartalékos katonai szolgálat többletpontjainak figyelembevétele -, a jövőben is megmaradnak. A bejutás a felsőoktatásba könnyebbé válhat a korábban tanulmányokat végzőknek vagy diplomával még nem rendelkezőknek - hangsúlyozza a KIM.

Idén ezek voltak a legnépszerűbb mesterszakok a felvételin.

Fotó: unsplash.com

 

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk