Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista
A shared service vagy business service iparág az utóbbi tizenöt év jelentős munkahelyteremtője, már mintegy 100 000-en dolgoznak ilyen egységekben, jellemzően nyelveket magas szinten beszélő diplomások. Megnéztük, hogy kik a jelentős szereplők, az utóbbi egy évben hogyan változott a létszám e cégeknél.
Az utóbbi 15 évben a munkahelyteremtés egyik motorjává nőtte ki magát a shared service center (SSC) vagy business service center (BSC) szektor Magyarországon. Az első fecskék még a kilencvenes években megjelentek. Az első lendületet 2005 körül kapta az iparág, majd 2010-től még többen települtek ide, az itt levők létszáma pedig dinamikusan nőtt. Mára nagyjából 200 szereplő működik Magyarországon, a foglalkoztatottak száma közelíti a 100 ezer főt. Ezekbe az egységekbe jellemzően egy multinacionális cég több leányvállalalatát vagy azok ügyfélkörét kiszolgáló funkciókat telepítettek (például pénzügy, informatika, HR, logisztika, általános ügyfélszolgálat). A tevékenységek központosításával költséget takarítanak meg a vállalatok. Az utóbbi évek trendje, hogy egyre nagyobb hozzáadott értékű munkák is megjelennek e cégeknél. Az SSC-k, BSC-k több tízezer, nyelveket magas szinten beszélő magyar munkavállalót szívtak fel, és több ezer külföldit is Magyarországra csábítottak az utóbbi két évtizedben.
Az OPTEN céginformációs szolgáltató adatbázisából azt néztük meg, hogy az utóbbi egy évben (2022. november és 2023. november között) hogyan változott a létszám. Olyan önálló jogi entitásokat vettünk nagyító alá, amelyek shared service szerepet látnak el.
A 42 listázott vállalatból 27-nél nőtt az alkalmazottak száma, kettőnél nem változott, 13-nál létszámcsökkenést regisztráltunk. Összességében az a tény, hogy kétszer többen bővítettek, mint leépítettek egy nehéz, bizonytalanságokkal terhelt gazdasági évben jó eredménynek számít. Ha cégcsoport szinten néznénk a listát, akkor azt látnánk, hogy a Budapest mellett Pécsett, Szegeden és Debrecenben jelen levő Deutsche Telekom két cége alkalmazza a legtöbb munkavállalót, több mint 5 ezret. Listánk azonban önálló jogi entitások alapján készült, így a legnagyobb hazai SSC a Citibank Europe magyarországi fióktelepe 3132 fővel, ahol egy év alatt 133 fővel dolgoznak többen.
117 fős bővülésével előreépett a BP, a Deutsche Telekom két cége pedig az első ötben végzett. A Kyndryl eredménye némileg csalóka, itt a gyártásban dolgozók száma is szerepel az összlétszámban. Ám ettől függetlenül a cég a hazai SSC szektor meghatározó szereplője.
Nagyobb létszámcsökkenéseket látunk az EPAM-nál és a tavaly új irodába költöző BT-nél (British Telecommunications). Míg a Roche gyógyszeripari cég SSC-je 328 fővel bővült. A létszámhoz viszonyítva százalékosan kiemelkedő az Aldi szolgáltatóközpontjának növekedése, itt 166 fővel lettek többen, ami 30 százalékos bővülés. Az egyik legújabb budapesti BSC az egy éve indult Kostal egysége, amelynél most 147-en dolgoznak, év végére 300-ra nő a létszám.
Az üzleti szolgáltatóközpontokban dolgozók létszáma
| Cégnév | 2023. nov. | 2022. nov. | Változás |
| Citibank Europe Plc. | 3132 | 2999 | 133 |
| BP Business Service Centre Kft. | 2975 | 2858 | 117 |
| Deutsche Telekom TSI Kft. | 2969 | 2965 | 4 |
| Kyndryl Hungary Kft. (Székesfehérvár) | 2886 | 3225 | -339 |
| Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. | 2757 | 2624 | 133 |
| Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. | 2382 | 2563 | -181 |
| Roche Szolgáltató (Európa) Kft. | 2331 | 2003 | 328 |
| ExxonMobil Hungary Kft. | 2110 | 2173 | -63 |
| EPAM Systems Fejlesztő Kft. | 2085 | 2390 | -305 |
| BT ROC Kft. | 1957 | 2195 | -238 |
| Tata Consultancy Services Ltd. | 1936 | 1896 | 40 |
| IBM Hungary International SSC Kft. | 1673 | 1559 | 114 |
| Diageo Üzletviteli Szolgáltatások Zrt. | 1604 | 1475 | 129 |
| VSSB Vodafone Szolgáltató Központ | 1534 | 1478 | 56 |
| Genpact Services Hungary Kft. | 807 | 725 | 82 |
| Wise Payments (korábban: Transferwise) | 763 | 701 | 62 |
| Aldi International IT Services Kft. (Biatorbágy) | 729 | 563 | 166 |
| Unisys Magyarország Kft. | 727 | 771 | -44 |
| Thermo Services (Hungary) Kft. | 715 | 696 | 19 |
| Avis Budget Group | 664 | 704 | -40 |
| KPMG Global Services Hungary Kft. | 655 | 628 | 27 |
| Givaudan Business Solutions Kft. | 610 | 637 | -27 |
| Tesco-BST Zrt. | 583 | 495 | 88 |
| Eaton Business Services Kft. | 567 | 604 | -37 |
| Celanese Magyarország Kft. | 549 | 569 | -20 |
| Computacenter Services Kft. | 532 | 493 | 39 |
| Flowserve Hungary Services Kft. (Debrecen) | 508 | 461 | 47 |
| AGCO Hungary Kft. | 478 | 435 | 43 |
| Blackrock Hungary Kft. | 445 | 445 | 0 |
| KBC Global Services NV | 464 | 464 | 0 |
| Grundfos Shared Services Kft. | 427 | 366 | 61 |
| Lexmark International Technology | 398 | 411 | -13 |
| Randstad Sourceright Kft. | 364 | 391 | -27 |
| Transcosmos Kft. (Debrecen) | 357 | 405 | -48 |
| Albemarle Kft. | 340 | 296 | 44 |
| United Call Centers Zrt. (Miskolc) | 271 | 362 | -91 |
| Support Services Zrt. (S2G) | 244 | 256 | -12 |
| Trivium Packaging Kft. | 217 | 168 | 49 |
| Harman Magyarország Kft. (Székesfehérvár) | 211 | 204 | 7 |
| Greif BSC Europe Kft. | 197 | 202 | -5 |
| Alcoa Shared Services Kft. (Székesfehérvár) | 154 | 152 | 2 |
| Kostal Global Business Services Center Kft. | 147 | 32 | 115 |
Nyitókép: Pixabay
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A nők és a fehérgallérosok vannak leginkább veszélyben a mesterséges intelligencia (MI) térhódítása miatt – állapította meg a Oeconomus... Teljes cikk
Évről évre nő számuk és egyre többen lennének nyitottak a munkavállalásra. Nincsenek elszállt bérigényeik. Megbecsülésre, közösségre,... Teljes cikk
Munkaerő-közvetítésben a contracting egy sajátos foglalkoztatási forma, ami a klasszikus közvetítés és a kölcsönzés között helyezkedik el.... Teljes cikk
- HR Business Partner 1 hónapja
- Csökkent a Tesco, bővült a Lego: így alakultak a létszámok a nagyoknál 1 hónapja
- Visszaüt, ha az embereken kezdjük a spórolást 2 hónapja
- Külföldi kollégák felvétele egyszerűbben, gyorsabban, biztonságosabban 2 hónapja
- Embertelen leépítés a magánkórházban: a dolgozók tíz százalékát elküldték 3 hónapja
- Service Delivery Manager 3 hónapja
- Call Center Agent 3 hónapja
- Business Development Manager 3 hónapja
- Visszaelőzte ebben a Tesco a Lidlt 4 hónapja
- Itt vannak a legnagyobb hazai üzleti szolgáltató központok 4 hónapja
- Így változott a felsőoktatás 2010 óta - hányan, hol és mit tanulnak ma? 5 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja