kapubanner for mobile

Mélyponton a munkaerőpiacok - mi akadályozza a munkahelyteremtést?

Öt évvel a globális pénzügyi válság kitörése után továbbra is mélyponton vannak a munkaerőpiacok, és nem látszanak a javulás jelei. A bizonytalan gazdasági kilátások és az elhibázott politikai válaszok akadályozzák a munkahelyteremtést - hívja fel a figyelmet új jelentésében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO).

images

Miután két egymást követő évben csökkent, 2012-ben ismét emelkedett a globális munkanélküliség, és 2013-ban további növekedés várható.

A globális munkanélküliség emelkedésének egynegyede a fejlett gazdaságokban történt, háromnegyede pedig ennek hatására következett be más régiókban, ami súlyosan érintette a fejlődő gazdaságokat Kelet-Ázsiában, Dél-Ázsiában és Fekete-Afrikában.

A munkanélküliek száma világszerte 4,2 millióval emelkedett, több mint 197 millióra, ami a Globális Foglakoztatási Trendek 2013 című kiadvány (Global Employment Trends 2013) szerint 5,9 százalékos munkanélküliségi rátát jelent.

"A bizonytalan gazdasági kilátások és a megoldást célzó elhibázott politikák csökkentették az összkeresletet, és visszavetették a befektetéseket és a munkaerő-felvételt" - jelentette ki Guy Ryder, az ILO főigazgatója. "Ez sok országban további pangást okozott a munkaerőpiacon, még olyan államokban is bénítóan hatva a munkahelyteremtésre és kitolva a munkanélküliség időtartamát, ahol korábban alacsony volt a munkanélküliség, és dinamikusan működött a munkaerőpiac."

"Emellett az új állásoknál sok esetben olyan készségeket várnak el, amelyekkel nem rendelkeznek az álláskeresők" - folytatta a főigazgató. "A kormányoknak nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy a kereslet és kínálat között fennálló összhang - elsősorban a fiatalokat érintő - hiányának orvoslása érdekében támogassák a készségek elsajátítását és az átképzési tevékenységeket."

A jelentés rámutat arra, hogy a munkaviszonyban állók szegénysége globális szinten továbbra is csökken, ennek üteme azonban lassabb, mint a válságot megelőző időszakban.

A feltörekvő országokban kialakulóban van egy közepes jövedelmű munkásosztály, amely további impulzust adhat a globális gazdaságnak. Egyelőre azonban az ő vásárlóerejük sem képes ellensúlyozni a fejlett országok lassú növekedését.

Középtávon az előre jelzett globális gazdasági fellendülés várhatóan nem lesz elég erős ahhoz, hogy rövid időn belül csökkenjen a munkanélküliség, és az álláskeresők száma a következő öt évben előreláthatólag 210 millió fölé emelkedik.

A munkaerő-piaci helyzet meglehetősen kilátástalan marad a fiatalok számára, mivel a 15 és 24 év közötti fiataloknak csaknem 74 százaléka van állás nélkül szerte a világon, ami 12,6 százalékos ifjúsági munkanélküliségi rátát jelent.

Különösen aggasztó, hogy egyre több fiatal válik hosszú távon munkanélkülivé. A fejlett gazdaságokban a munkanélküli fiatalok mintegy 35 százaléka hat hónapja vagy még régebb óta nem dolgozik. Emiatt növekszik azoknak az elkeseredett fiataloknak a száma, akik elhagyják a munkaerőpiacot.

Az ilyen hosszú munka nélkül eltöltött időszakok, vagy a kiesés a munkaerőpiacról az életpálya korai szakaszában negatív hatással vannak a hosszú távú kilátásokra is: leépülnek a szakmai és szociális készségek, és a fiataloknak nincs lehetőségük a munkahelyi tapasztalatszerzése.

A fiatalok munkanélkülisége terén valószínűleg növekedni fognak a regionális különbségek. A fejlett gazdaságokban a helyzet előreláthatólag némileg javul majd a következő öt évben, de az előrejelzések szerint az ifjúsági munkanélküliség mértéke nőni fog Kelet-Európa, Kelet- és Délkelet-Ázsia és a Közel-Kelet feltörekvő gazdaságaiban.

Ryder hangsúlyozta, hogy a döntéshozóknak összehangolt válaszokat kell adniuk a válságra. "A válság globális jellege azt jelenti, hogy az országok nem képesek egyedül, és pusztán belső intézkedésekkel kivédeni a hatását" - mondta. "A nagyfokú bizonytalanság, amely gátat szab a befektetéseknek és a munkahelyteremtésnek, nem ér véget, ha az egyes országok egymásnak ellentmondó megoldásokkal állnak elő.

A jelentés szerint a döntéshozóknak három, egymással összefüggő kérdéssel is foglalkozniuk kell: amíg visszahúzódnak a magánbefektetések, elsősorban állami beruházások révén össze kell hangolniuk az összkereslet előmozdítását célzó lépéseket; képzési és átképzési programokkal választ kell találniuk a munkaerő-piaci kereslet és kínálat közötti összhang hiányából fakadó növekvő problémákra; és a fiatalok munkanélküliségét kezelő tevékenységekre kell koncentrálniuk.

"Egyes európai országokban sikeresnek bizonyultak azok a programok, amelyek a fiatalok csoportjainak biztosítanak foglalkoztatást vagy képzést. És ezek megfizethetők. "Sokkal többe kerül, ha nem cselekszünk, és hagyjuk, hogy emelkedjen a hosszú távú munkanélküliség, és a fiatalok még jobban eltávolodjanak a társadalomtól" - jelentette ki Ryder.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk