Mennyi ideig tart egy vendégmunkás toborzása és munkába állása?
Az időzítés jelentősége a vendégmunkások behívása esetén.
Az Aarenson Consulting évek óta toboroz ázsiai munkaerőt közvetlenül munkaadóknak és munkaerő-kölcsönző cégeknek egyaránt.
Az a tapasztalatunk, hogy a megrendelők hosszas mérlegelés és döntési fázis után jutnak el arra az elhatározásra, hogy vendégmunkásokkal oldják munkaerőhiányukat. Ugyanakkor ha végre megszületett a döntés, azonnal kellenek a munkások. Csakhogy ez csapdahelyzet, ugyanis alapesetben a megrendelés és a munkába állás között hónapok fognak eltelni.
Válaszként kidolgoztunk több megoldást is arra, hogy a munkások sürgősen megérkezzenek, de hadd foglaljam össze, miért is van erre szüksége a munkaadóknak és a piacnak.
.jpg)
Bogdanovits Péter, az Aarenson Consulting ügyvezetője
A hazai munkaerő-kölcsönzési szolgáltatások megrendelői az elmúlt évtizedekben megszokhatták, hogy munkaerőigényüket néhány héten belül kiszolgálják a kölcsönző partnerek. Ez volt az az időszak, amikor hazai munkaerővel be lehetett tölteni az üres pozíciókat. 5-6 éve jelent meg az igény markánsabban a magyar piacon a vendégmunkás vagy időszaki munkás közvetítésére, kölcsönzésére. Ekkor még szintén tartható volt a néhány hetes teljesítés, akár egészen nagy létszámigények esetén is.
A jelen vendégmunkásai Ázsiából érkeznek
A néhány hetes teljesítésre azért volt korábban lehetőség, mert egyrészt a környező országokból, néhány száz km-ről érkeztek a munkások, másrészt a munkavállalási vízumuk ügyintézése nem volt túl nagy adminisztrációs feladat. A vendégmunkások összetétele az utolsó egy évben változott meg gyökeresen. Mára kimondható, hogy jelenleg a vendégmunkások túlnyomó többsége Ázsiából érkezik. Vietnám, vagy Indonézia pedig messze van, de ami ennél is fontosabb tényező, a 3.országbeli munkások jóval körültekintőbb, több részletre kiterjedő eljárás után juthatnak magyar munkavállalási vízumhoz. Ez pedig időigényes folyamat.
Mi történik addig, mire megérkezik a munkaerő Ázsiából?
Abban széleskörű szakmai egyetértés van, hogy alapos hatósági eljárás után szülessen döntés arról, ki kap munkavállalási engedélyt hazánkban. El kell fogadnunk, hogy ez időigényes feladat. Ugyanez vonatkozik a folyamat első lépéseként elvégzett toborzásra is. Jóllehet egyes Ázsiai országokban jelentős szabad munkaerő várja a lehetőséget, hogy Európában dolgozzon, azonban nekünk nem elég ez a szándék. Mi szakmai szempontok és a megrendelő igényei szerint végezzük a kiválasztási folyamatot, mert azt valljuk, hogy a toborzás minősége dönti el a munkások későbbi beválását. Ez azt jelenti, hogy a jelöltekkel interjúzunk, szakmai teszteknek vetjük őket alá, és számos más paraméter alapján is szelektálunk.
Ez is több hetes feladat egy nagyobb létszám összeállítása esetén. Ugyanakkor szükséges ahhoz, hogy garanciát vállalhassunk a munkásokra és alacsonyan tarthassuk a későbbi fluktuációt.

Sok ázsiai vendégmunkást alkalmaznak szakmunkásként magyarországi gyárakban
Fontos az időzítés
Egy megkezdett toborzást bármikor le lehet állítani. De ha el sem kezdjük, akkor mindenképpen időt veszítünk. Ezért azt javasoljuk minden partnerünknek, hogy a létszámtervezésnél vegyék figyelembe azt, hogy alapesetben is hónapok, mire megérkeznek a vendégmunkások. Jelenleg ennyi idő kell a toborzás-engedélyeztetés-beutaztatás szolgáltatásegyütteshez. Ha munkásokra van, vagy lesz szükség, ne halogassuk a döntést, induljon el a toborzás mielőbb, hiszen úgy sem várhatunk változást a hazai munkaerőhiányban. Ne essünk abba a helyzetbe, hogy a létszámhiány akadályozza a termelést.

A könnyűiparban is megoldhatja a munkerőhiányt a vietnámi munkások foglalkoztatása
Előre dolgozunk, hogy időt nyerjünk
Végül arról, milyen megoldást dolgoztunk ki arra, hogy lerövidítsük az Ázsiából érkezők munkába állásáig tartó időt. Rendelkezünk egy nagy létszámú, letoborzott, az engedélyeztetési eljárásokra előkészített állománnyal, amelyet úgy állítottunk össze, hogy több ágazat számára, több szakmában is legyenek benne munkások. Ezek a jelöltek a saját országukban tartózkodnak, kvázi készenlétben. Így a toborzási, előkészítési szakaszra már nem kell várni, csupán a hazai engedélyeztetést kell elvégeznünk a kiválasztottak számára. Amennyiben vendégmunkás alkalmazásán gondolkodnak, vegyék fel velünk a kapcsolatot, és prognosztizáljuk, mikor állhatnak munkába a munkások.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Új, összetett munkakörök rohamos keletkezésének világát éljük. A PP Konferenciaközpont „Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek!”... Teljes cikk
A külföldi munkavállalók foglalkoztatása számos adminisztrációs előírással jár, egyre szigorodó jogszabályi környezetben. A bürokrácia... Teljes cikk
A diákok munkához való viszonya 2022 és 2025 között jelentősen átalakult, miközben bizonyos preferenciák döbbenetes stabilitást mutatnak. A három... Teljes cikk
- Erre figyelj, ha Z generációsokat veszel fel a csapatodba 5 hónapja
- Használják, időt spórolnak, de félnek tőle: munkavállalók és a mesterséges intelligencia 8 hónapja
- Pályaválasztástól a karrierváltásig - Útkeresés generációkon át 10 hónapja
- Ő lett a BCG integrált energiaközmű szegmensének globális vezetője 11 hónapja
- Juttassuk munkához a gyermekvédelemből kikerülő fiatalokat: új program indult 13 hónapja
- Miért lehet nyerő a gamifikáció munkahelyi környezetben? 1 éve
- Felelős mesterséges intelligencia a HR-ben: így kezeld az algoritmus torzítását 1 éve
- A kiégés presztízs? A munkamánia egyenlő az elkötelezettséggel? 1 éve
- Ezek a legnagyobb kihívások most a munkaerőpiacon - így látják a legbefolyásosabb magyar HR vezetők 1 éve
- 5 lépés a magasan teljesítő vállalati kultúra felé 1 éve
- Miért van szükségünk tudatos életstratégiára? 1 éve



Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig