kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Miért fontos friss és pontos iratmintákat használni?

Az interneten számtalan szerződésminta, ingyenesen elérhető iratminta kering. Miért fontos megbízható forrásból származó, friss mintákat használni?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Néhány éve lépett hatályba a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv., mely alapvetően megváltoztatta a munkajogi szabályozás jellegét. Az eddigi jellemzően kötelező jellegű szabályozás mellett a jogalkotó beemelt ugyanis azon témaköröket, melyek vonatkozásában a felek megállapodásának van döntő szerepe. Ezen túlmenően új jogintézmények is megjelentek elsősorban az atipikus munkaviszonyok keretében. Ezek pedig kiegészítik azokat a korábbról is ismert szerződés, megállapodás, nyilatkozat típusokat, amelyek sok esetben megváltozott tartalommal lettek felruházva. Az érvényes jognyilatkozatok megtételéhez, jogügyletek létrejöttéhez, illetve tágabb értelemben a jogszerű foglalkoztatáshoz nyújt segítséget ez a mintatár, mely egyedülálló módon, szerteágazóan fedi le az egyéni és a kollektív jogok területét, illetve mintát tartalmaz még esélyegyenlőségi terv és munkavédelmi oktatási tematika témakörben is.

Remélem, hogy minden felhasználónak hasznára fog válni az általam és a HR Portal által létrehozott iratgyűjtemény.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Védett korú munkavállaló kimaradhat a leépítésből?

Férjem munkahelyén 8 ugyanazon pozícióban (block leader) lévő munkatárs közül 4 főt elbocsátanak, mert a cég csökkenti a termelést. Férjem... Teljes cikk

Mikor kell megkapnom a fizetésemet és a papírjaimat a munkaviszony megszűnése után?

Április 2-án volt az utolsó munkanapom. Szeretném tudni, mikorra várható a fizetésem, illetve mit tehetek akkor, ha csak 7 munkanapra kaptam meg a... Teljes cikk

Mennyi vonható le legfeljebb a nyugdíjamból?

Szeretném megkérdezni, hogy a nyugdíjamból mennyi a maximális összeg, amit letilthatnak. Jelenleg 176.000 Ft a nyugdíjam, és ebből 88.000 Ft-ot... Teljes cikk