Az Európai Unió a nyugdíjakkal kapcsolatban hármas célkitűzést fogalmazott meg: a nyugdíjak legyenek

1. megfelelőek (adequate pensions),
2. fenntarthatóak (sustainable pensions) és
3. korszerűek (modernised pensions).

1. A nyugdíjak megfelelősége azzal mérhető, hogy

• mennyire képesek megelőzni a szegénységet,
• helyettesíteni a munkából származó jövedelmet, továbbá azzal, hogy
• mennyi ideig részesülnek az emberek nyugdíjban, arra is tekintettel, hogy a nyugdíjak mennyire tükrözik a nemzedékek egymás közötti szolidaritását.

A magyar nyugdíjrendszer nem képes megakadályozni a nyugdíjasok relatív elszegényedését és egyre kisebb mértékben képesek helyettesíteni a munkából származó jövedelmet

- írja a nyugdíjszakértő.

Ennek legfőbb oka az, hogy a nyugdíjakat csak az infláció mértékével emelik, miközben a nemzetgazdasági nettó átlagbér az inflációnál gyorsabb tempóban nő.

A 13. havi nyugdíj lassítja ezt a relatív elszegényedési folyamatot, viszont ez a plusz ellátás két újabb súlyos problémát okoz:

• egyrészt komoly finanszírozási nehézséggel jár, hiszen kérdéses, hogy hosszabb távon honnan lehet előteremteni azt az évi közel 500 milliárd forintot, amibe a 13. nyugdíj kerül,
• másrészt elmélyíti a nyugdíjas társadalom megosztottságát, miután a 13. havi nyugdíjnak nincs felső határa, mindenki a saját nyugdíja összegét kapja pluszban, így a szegény nyugdíjas még szegényebb, a gazdag nyugdíjas még gazdagabb lesz.

2. A nyugdíjak fenntarthatósága attól függ, hogy az állami és a kiegészítő nyugdíjrendszerek pénzügyi stabilitása közép és hosszú távon mennyire biztosított az öregedő társadalmak és a gazdasági kihívások miatt az állami pénzügyekre nehezedő egyre erőteljesebb nyomás közegében, tekintetbe véve az öregedés okozta problémák három irányban kialakítandó költségvetési kezelési lehetőségeit:

• egyrészt a munkával töltött aktív életszakasz meghosszabbítását és a nyugdíj mellett munkavégzés támogatását,
• másrészt a járulékok és járadékok méltányos egyensúlyának (az ekvivalencia elv érvényesülésének) a biztosítását,
• harmadrészt a tőkefedezeti és egyéb kisegítő nyugdíjmegoldások elérhetőségének támogatását.

A magyar nyugdíjrendszer e tekintetben vegyes eredménnyel vizsgázik.

A nyugdíjkorhatár 65 évre emelkedésével egy évtizeden belül (2011 és 2022 között) három évvel nőtt az aktív életszakasz. A nyugdíj melletti munkavégzés a versenyszférában korlátozásmentes és kifejezetten előnyös mind a nyugdíjas munkavállaló, mind a munkáltató szempontjából (járulék- és szocho-mentesség a nyugdíj mellett szerzett keresetekre). A közszférában nem ilyen egyértelmű a helyzet, a mentesített öt ágazaton kívül dolgozó nyugdíjasok nyugdíját szüneteltetni kell, akárcsak az egészségügyi dolgozók nyugdíját (de ők legalább kérhetnek nyugdíjpótló jövedelemkiegészítést).

Az ekvivalencia elv érvényesülése azonban aggályos, főként a nyugdíjrendszer egyik legfőbb bevételi forrását képező szociális hozzájárulási adó mértékének folyamatos csökkenése miatt - egyebek között ennek a következménye, hogy a költségvetés adóbevételei terhére minden évben jelentős mértékben támogatni kell a nyugdíjkassszát, hogy fizetni tudja a nyugdíjakat és egyéb ellátásokat.

Az egyenleg fenntartását egyre nehezebbé teszi a 13. havi nyugdíj (évente közel 500 milliárd forint) és a nők kedvezményes nyugdíja (évente újabb közel 500 milliárd forint) fedezetének megteremtése is.

A tőkefedezeti és egyéb kisegítő nyugdíjmegoldások magyarországi helyzete egyre rosszabb.

A nyugdíjcélú előtakarékosság állami támogatása jelenleg háromféle megtakarítási termék (nyugdíjbiztosítás, nyugdíjelőtakarékossági számla, önkléntes nyugdíjpénztári tagság) személyi jövedelemadó jóváírással történő ösztönzését jelenti.

Az adójóváírás a nyugdíjbiztosításokra történő kiterjesztés évében, 2014-ben jelentős ösztönző erőt képviselt, jelenleg azonban három tényező is csökkenti ezt az erőt:

• egyrészt a háromféle típusú szerződésre összesen visszakapható adójóváírás összege tíz év alatt sem nőtt, így jelenértéke jóval kisebb 2024-ben, mint 2014-ben volt,
• másrészt az szja jelentősége egyre inkább csökken a magyar adórendszerben (a fogyasztási típusú adók előretörése következtében),
• harmadrészt a kormányzat új intézkedése 2025-ben bedöntheti az önkéntes nyugdíjpénztárakat, mert lehetővé teszi a nyugdíjpénztári megtakarítások adómentes és korlátlan átirányítását ingatlanpici célok megvalósítására - így a nyugdíjcélú előtakarékosság egyéb lehetőségei iránti bizalom is jelentős mértékben legyengülhet.

Így "a tőkefedezeti és egyéb kisegítő nyugdíjmegoldások elérhetőségének támogatása" 2025-ben drámai mértékben rosszabbá válhat Magyarországon.

3. A nyugdíjak korszerűsége megköveteli

• a nyugdíjrendszer átláthatóságát,
• a férfiak és a nők eltérő igényeivel összhangban történő működtetését,
• a nyugdíjtervezéshez szükséges minden információ rendelkezésre állását, továbbá azt, hogy
• bármilyen nyugdíjreform a lehető legszélesebb társadalmi egyetértésen alapuljon.

E tekintetben a magyar nyugdíjrendszer semmiben sem teljesíti az európai elvásárokat.

A magyar nyugdíjrendszer nem átlátható, senki nem tudja előre megmondani, mennyi lesz a nyugdíja, a befizetett járulékai alapján semmilyen becslést nem képes tenni a nyugdíjvárományára.

A magyar nyugdíjrendszer az egyetlen a világon, amelyik bruttó keresetekből nettó nyugdíjat állapít meg, de azt is csak a nyugdíjigénylés időpontjában, így senki nem tud az állami nyugdíja várható összegének ismeretében felkészülni a nyugdíjas éveire - például ennek megfelelően takarékoskodni.

A nyugdíjrendszer átláthatatlan és túlkomplikált Magyarországon.

Szép feladat lesz a magyar nyugdíjrendszer olyan átalakítása, amelynek eredményeként a nyugdíjak itthon is megfelelőek, fenntarthatóak és korszerűek lesznek.

Ennek egyelőre az esélye is elenyészett, hiszen a kormányzat elvetette az eredetileg általa 2025. március 31-én bevezetni vállalt nyugdíjreform megvalósítását, sőt, a reform tartalmi elemeire javaslatot tevő nemzetközi szakértői jelentést is társadalmi egyeztetés nélkül lesöpörte az asztalról.

Dr. Farkas András

NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztő