kapubanner for mobile

Milyen kockázati tényezők merülhetnek fel a távmunka által?

A távmunkában dolgozók számának növekedésével egyre több, a HR területeit érintő gyakorlati kérdés merül fel. Számos kockázati tényezővel kell számolni, így a munkahelyi balesetek, a kártérítési felelősség viselésének illetve a biztonság kérdésével. A távmunka veszélyeket is magában rejthet, pl. összemosódhat a munkavégzés és a magánélet.

A lassú terjedés ellenére ma már itthon is egyre több tapasztalat áll rendelkezésre a gyakorlati megvalósítás során felmerülő kérdésekről. A távmunka megjelenését követő kezdeti időszakban főként az infrastruktúra kialakításával és a munkaszerződéssel kapcsolatos problémák voltak hangsúlyosak. Ma már azonban gyakran merülnek föl munkaszervezéssel, munka- és egészségvédelemmel kapcsolatos kérdések.

Férfiak többségben
Míg 2002-ben - a KSH adatai szerint - a távmunkások összes foglalkoztatotthoz viszonyított aránya 1,3 százalék volt, 2003-ban 1,7 százalék, 2004-ben pedig már 2 százalékot mutatott. A nemek közötti megoszlás a férfiak nagyobb részvételét mutatja: 2002-ben a foglalkoztatottak körében 1,7 százalék, 2004-ben már 2,1 százalék volt a férfi távmunkás, míg a női távmunkások aránya ugyanekkor: 0,9 százalék, illetve 1,8 százalék. Munkavállalói státuszuk szerint 2002-ben a távmunkások 30 százaléka, 2004-ben pedig 29 százaléka volt önfoglalkoztató, míg az alkalmazottak aránya 2002-ben 70 százalék, 2004-ben pedig 71 százalék. Korösszetételükre jellemző a 25-29 és a 45-49 éves korosztályok felülreprezentáltsága, de összességében elmondható, hogy a 20 és 60 év közötti korcsoportok jelenléte nagyjából kiegyenlített. 20 év alatt, illetve 60 év fölött drasztikusan csökken a távmunkások száma.

Ki viseli a felelősséget?
A távmunkavégzés során számos kockázati tényező merül föl. Ilyenek a munkahelyi balesetek, a kártérítési felelősség viselésének és a biztonság kérdése. A gyakorlat szerint az önfoglalkoztató távmunkásoknál minden felelősség a távmunkást terheli. Az alkalmazottaknál a munkahelytől távol bekövetkező balesetek esetén igazolni kell, hogy a baleset a munkavégzés közben, illetve, hogy munkaidőn belül következett be. A kártérítési felelősség tekintetében a telephelyen dolgozókkal megegyezően kell eljárni. Mivel az eszközök biztosítása a munkáltató feladata, általános eljárás, hogy a munkavállaló otthoni irodájára kötnek biztosítást úgy, hogy a munkaadó a kedvezményezett. Az adatok védelme is elsősorban a munkaadó felelőssége. Neki kell gondoskodnia a számítástechnikai háttér és a fizikai tárolás megfelelő biztonságáról és a biztonsági előírások betartásáról.

Kizárólag a távmunkavégzés során fellépő egészségügyi kockázatok nem ismertek. Jellemzők viszont a számítógépnél végzett hosszan tartó munka kockázati tényezői. A munkakörnyezet megfelelő kialakítását a távmunka-végzés megkezdésekor, majd a munkavédelmi előírások betartását évente a munkáltató vagy megbízottja köteles ellenőrizni. Általánosan ismert egészségügyi kockázati tényező a monitor szemre, a korszerűtlen vagy meghibásodott számítógép zúgása a hallásra, valamint a monitor vagy a bútorok nem megfelelő elhelyezése, beállítása, illetve a hosszantartó ülőmunka gerincre, a nem megfelelő világítás szemre gyakorolt káros hatása.

Mentális veszélyek: elszigetelődés, munkaalkoholizmus
A távmunka során jelentkező mentális problémák az EU tagországaiból származó vizsgálatokból és az esettanulmányokban előforduló utalásokból ismertek. Felsorolják az elszigetelődés, a munka-alkoholizmus, az idő- és feladatkezelés nehézségeit, a család toleranciájának hiánya és a nem megfelelően kialakított munkakörnyezet miatti problémákat. Ilyenek például a folyamatos súrlódások a családdal, a stressz, a bezárkózás, a társas kapcsolatok elvesztése, az önbizalomhiány kialakulása. Megelőzésükre, kezelésükre a HR támogatás fejlesztése és a gyakoribb személyes találkozások biztosítása nyújthat megoldást.

Meg kell említeni egy újonnan megjelenő elemet is, amely a munka és magánélet határainak elmosódásából ered. Sokan nem gondolják, hogy a távmunka egyik legvonzóbb tulajdonsága a rugalmas munkaidő komoly veszélyeket rejt magában. A távmunkásnak magának kell beosztania a feladatait és az elvégzésükhöz szükséges időt. Ha nem találja meg az önmaga és környezete számára megfelelő kereteket, munkaideje szétfolyik, munkavégzése és a magánélete összemosódik. Ez pedig konfliktusok hosszú sorának kialakulását eredményezi. A munkavégzés kereteinek kialakításában több újszerű szempont jelenik meg - önmagunk, képességeink ismerete, a környezet toleranciája, a megfelelő munkakörülmények megléte - amelyek figyelmen kívül hagyása a távmunka kudarcához vezethet.

A rugalmas munkaidő ösztönzőleg hat, de nyomasztó is lehet
A munkaidő rugalmas kezelése kifejezetten előnyös a családi vagy egyéb kötelezettségeik miatt kötött munkaidőt nem vállalható munkavállalók számára. Vannak azonban olyan esetek, amikor a munkaadó kifejezetten ellenzi az olyan munkavállalók távmunkában való foglalkoztatását, akiktől egyébként nem várható el a kötött idejű munkavállalás. Ez már a bizalom kérdését veti föl. A távmunkások rugalmasabb beosztással, de többet dolgoznak irodai társaiknál. Az önállóság, a rugalmas idő- és feladatbeosztás, a kreativitás fokozott igénye általában ösztönzőleg hat a távmunkásokra. Ugyanezek a tényezők viszont nyomasztóak lehetnek azokra, akik nem képesek a megnövekedett önállóságot és felelősséget vállalni.

A távmunka munka- és egészségvédelmi szempontjai nem térnek el lényegesen az irodai dolgozókra vonatkozó elvárásoktól. Egyedüli nehézséget a fizikai távolságból fakadó eltérések kezelése okoz, amely viszont korszerű munkaszervezési módszerekkel megoldható.


Breiner Ildikó
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend

A kötelező irodába visszatérés nem hozta a várt eredményt: üresen maradtak az irodák, a dolgozók pedig ellenálltak. Egy nemzetközi techcég azonban... Teljes cikk

Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás

Egy friss, 38 országot vizsgáló kutatás szerint a távmunka és a hibrid munkavégzés növelheti a gyerekvállalási kedvet. Azoknál a pároknál, ahol... Teljes cikk

Az olajárak emelkedése miatt visszatérhet a tömeges home office?

Az olajárak meredek emelkedése miatt újra előtérbe kerülhet az otthoni munkavégzés: a Nemzetközi Energiaügynökség szerint a home office az egyik... Teljes cikk