Milyen támogatást kap a munkáltató, ha megváltozott munkaképességűt alkalmaz?

Kiből lehet akkreditált foglalkoztató, milyen támogatásokat kapnak a munkáltatók és miről szól a Fogyatékosságügyi Program? Többek között ezeket a kérdéseket tette fel a HR Portál az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkóztatásét Felelős Államtitkárságának. A témát boncolgató előző cikkünkben a megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztatni szándékozóknak szóló lehetőségről, a Palota Munkapróba központ kísérleti programjáról írtunk.

Kiből lehet akkreditált rehabilitációs foglalkoztató?

Rehabilitációs akkreditációs tanúsítvány iránti kérelmet minden olyan munkáltató benyújthat – kivételt képeznek a költségvetési szervek -, ahol megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak a rendeletben meghatározott létszámban (30 fő), vagy létszámarányban (25 százalék). A létszámkövetelményeken kívül a munkáltatóknak meg kell felelniük egyéb más olyan szakmai feltételeknek, amelyek a foglalkozási rehabilitáció szakmaiságát elősegítik.

Ilyen követelmény például - egyebek mellett – az olyan rehabilitációs szakemberek foglalkoztatása, akik kellő ismerettel rendelkeznek a foglalkozási rehabilitáció területén, de ide sorolandók még a segítő szolgáltatások biztosítása, a szakmai program és a személyes rehabilitációs tervek elkészítése és évenkénti felülvizsgálata is.

Azoknak a munkáltatóknak, akik rehabilitációs akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkeznek, lehetőségük van arra, hogy költségvetési támogatásokra pályázzanak a szükséges foglalkoztatási kapacitások biztosítására, továbbá új munkahelyek létrehozására megváltozott munkaképességű munkavállalók részére.

2014 végén az akkreditált foglalkoztatók egyszeri forrástámogatásban is részesültek, amit az amortizálódott géppark felújítására, beruházásokra költhettek, összesen 2,67 milliárd forint értékben. Idén további 1000 megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatására nyílhat mód TÁMOP projekt keretében. A projekt humán szolgáltatásokat, képzést biztosít, illetve nyílt munkaerő-piaci munkáltatónál bérköltség támogatással történő foglalkoztatás is megvalósítható rajta keresztül.

Felkészítés, motiváció

A megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásához a támogatásokon túl szemléletformálásra is szükség van, érzékenyítésre, felkészítésre mindkét oldalon. A Fogyatékosságügyi Program stratégiai célként tűzte ki a foglalkoztatók felkészítését, motiválását.

A program a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezményben foglalt elvekre és értékekre alapozva azokat a hosszú távon elérendő célokat, szükséges lépéseket és fő irányokat tartalmazza, amelyek a fogyatékos személyek hátrányainak leküzdését segítik elő az egyenlő esélyű társadalmi részvétel érdekében. Az új hosszú távú fogyatékosságügyi koncepció elfogadását követően megkezdődött az OFP 2015-2018. évekre vonatkozó végrehajtását szolgáló Intézkedési Terv kidolgozása, írja válaszában a minisztérium.

A nyílt munkaerő-piaci elhelyezés növelése érdekében a jól és eredményesen működő foglalkozási rehabilitációs szolgáltatói hálózat nyújtotta lehetőségeket kívánja a szakterület igénybe venni. A fogyatékossággal élő, vagy megváltozott munkaképességű személy elhelyezéséhez igazodó, a fogyatékosságot és a megmaradt képességet figyelembe vevő munkakört megtalálni az egyik legnehezebb feladat az elhelyezkedés folyamatában. Ezt a képzett szakemberek, foglalkozási rehabilitációs szolgáltatók tudják biztosítani. A szolgáltatás kétirányú: egyrészt a leendő munkavállalók, másrészt a munkáltatók is igénybe tudják venni. A jó példában élenjáró munkáltatók évről-évre pályázhatnak a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés elnyerésére (www.fbm.hu).

Előítéletek lebontása kicsiben és nagyban

Jó gyakorlatokra hozott példákat a minisztérium az önkormányzatok praxisából. 2013-ban indult egy program, a „Jobb Velünk a Világ”, a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata, a Nem Adom Fel Alapítvány és az EMMI fővédnöksége alatt, amely keretében 40 önkormányzat közös Szándéknyilatkozatban vállalta, hogy 2014-ben a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását bővíti legalább 2 fővel, a munkatársai számára érzékenyítő tréninget szervez, valamint rendezvényeikre fogyatékos előadókat is meghívnak. Ez a jó gyakorlat hozzájárul ahhoz, hogy az állami szférában is egyre több megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatására kerüljön sor.

2014. december 3-ig 25 önkormányzatnál, összesen 120 fő megváltozott munkaképességű személyt vettek fel és 34 érzékenyítő tréninget tartottak a munkatársaknak. 2015-ben 8 fogyatékos felsőoktatási hallgató számára biztosított a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj program keretében 3 hónapig szakmai gyakorlati helyet az EMMI. Az érzékenyítést nem lehet elég korán elkezdeni: a Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak legfontosabb feladatai közé tartozik a társadalmi szemléletformálás, amelyhez kapcsolódóan a hálózat egyik programja az esélyórák szervezése és tartása óvodások, általános- és középiskolások körében, a társadalmi előítéletek csökkentése érdekében.

Több mint 8500 foglalkoztató

A szemléletformálás elengedhetetlen része a folyamatnak a hosszú távú siker érdekében, hogy maguk a munkáltatók is belássák, milyen pluszt jelent számukra és a munkahelyi közösség számára a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatása. Amíg azonban ez a szemlélet széles körben elterjed, addig az anyagi motivációnak is jelentős szerepe van. Az Emmi által közölt adatok szerint 2012 decemberében 9 647 főt megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztattak 4 105 munkáltatónál, 2015 márciusában 30 577 fő foglalkoztatása után veszi igénybe 8566 munkáltató az adókedvezményt.

A visszaélések elkerülése érdekében a munkáltatókat a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Foglalkozási Rehabilitációs Főosztályának ellenőrei és a Magyar Államkincstár területileg illetékes munkatársai közösen ellenőrzik. Amennyiben a munkáltató nem felel meg minden, a kormányrendeletben foglalt követelménynek a Hivatal negatív értékelő pontokat szabhat ki, illetve egyes esetekben jogsértő állapot megszüntetésére hívhatja fel a munkáltatót. 12 negatív értékelő pont kiszabását követően a rehabilitációs akkreditációs tanúsítvány visszavonásra kerül, ezáltal a foglalkoztató a jövőben költségvetési támogatásban sem részesülhet.

A foglalkoztatás bővítésének egyik lehetősége a távmunka illetve a bedolgozás. A minisztérium az következő három évben külföldi jó gyakorlatokat szeretne adaptálni az atipikus foglalkoztatási formák lehetőségei közül.

A szélesebb társadalom érzékenységét, figyelmét is felkeltheti a megváltozott munkaképességű illetve fogyatékos munkavállalók által készített termékekre a Segítő Vásárlás logó. A logót olyan termék kaphatja meg, amelyet legalább 50 százalékban megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékos embereket foglalkoztató munkáltató készítette. Így a vásárlók tudatosan is dönthetnek ezeknek a cégeknek, és közvetve dolgozóiknak a támogatása mellett. A logó használatával a gyártó jelzi a vásárlóknak, hogy vásárlásukkal az ő foglalkoztatásukat támogatja. Jelenleg mintegy 50 munkáltató kérelmezte és szerzett jogosultságot a logó használatára.

Jól működnek az ösztönzők?

Az Emmi összefoglalta a jelenlegi támogatások körét, melyeket a jövőben elsősorban hatékonyságuk alapján kíván áttekinteni, és ennek nyomán dönteni, hogy szükséges-e és ha igen, hol, bővíteni a támogatásra jogosultak körét.

Idetartoznak az akkreditált munkáltatók számára nyújtott költségvetési támogatások, a közfoglalkoztatásban résztvevő megváltozott munkaképességű személyek támogatása, a Foglalkoztatási törvény alapján nyújtott bértámogatás, képzési támogatás, a vállalkozóvá válás támogatása kifejezett megváltozott munkaképességű személyek számára, a különféle Operatív programokból nyújtott uniós forrásokból biztosított támogatások, a Rehabilitációs kártya nyújtotta járulékkedvezmény, a Közbeszerzési törvényben szabályozott un. fenntartott közbeszerzések köre, a különféle adó és járulékkedvezmények.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi elköszönés: hogyan búcsúzzunk méltósággal és emlékezetesen?

Legyen szó munkahelyváltásról, nyugdíjba vonulásról vagy csapaton belüli áthelyezésről, egy jól megfogalmazott elköszönés és egy figyelmes... Teljes cikk

Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés

A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig... Teljes cikk

Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet

A munka jövője körül forrnak az indulatok: míg Dario Amodei szerint az AI akár a fehérgalléros állások felét is eltüntetheti pár éven belül,... Teljes cikk