kapubanner for mobile

Minden harmadik magyar településen működik bölcsőde

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az ötvenezret is meghaladta a bölcsődei ellátásban részesülő gyermekek száma tavaly Magyarországon, átlagosan minden harmadik településen van ilyen intézmény - közölte a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára, Sölch Gellért a Somogy megyei Iharosberényben.

bölcsőde visszatérés munka anya-

Ma már nincs olyan járás, ahol ne működne bölcsőde, amelyekből átlagosan minden harmadik településre jut egy. 

Az első magyarországi bölcsődét 171 évvel ezelőtt adták át.
​ Jelenleg egyébként több mint 10 százalékkal több Magyarországon a bölcsődei férőhely, mint a beíratott gyermek.

Egy ilyen intézmény segíti a családokat, és lehetőséget ad az édesanyáknak, hogy visszatérhessenek munkahelyükre. 

A mintegy 1200 lakosú Iharosberény újonnan épített bölcsődéjében három csoportszobában 24 kisgyermeket tudnak fogadni a településről és annak körzetéből. A meglévő óvoda mellett épült intézményben torna- és sószobát is kialakítottak.

Az iharosberényi új bölcsődét napelemmel és geotermikus energiával működő fűtési rendszerrel is ellátták, ami rendkívül fontos a rezsiköltségek alacsonyan tartása érdekében.

Bár a kisgyermekek számára az az ideális, ha hároméves korukig a családban nevelkednek, de ha az élethelyzet, a gazdasági körülmények ezt nem teszik lehetővé, nincs jobb hely számukra egy gondoskodó bölcsődénél - vélte Bíró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke.

A iharosberényi intézmény éppen egy közlekedési csomópontban van, így a szülők számára is kedvező, hogy itt a legjobb körülmények között tudják elhelyezni gyermekeiket, ha egy másik településre járnak dolgozni.

Fotó: Iharosberény, 2023. április 15. A 360 millió forintból épült Csiga-biga bölcsőde a Somogy vármegyei Iharosberényben az átadás napján, 2023. április 15-én. MTI/Katona Tibor

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek