Munka a krízis után – mit várnak a cégektől a dolgozók?
Mire készüljünk, ha véget ér a krízis? Bár a cégek többsége még keresi az útját annak, hogy a krízishelyzet elmúltával miként ötvözi majd a járvány előtti rendszer előnyeit és a válság idejének tapasztalatait az új normák kialakítása során, a munkavállalók – a többség számára új lehetőséget jelentő – otthoni munkát megszokták, elfogadták és a jövőben is megtartanák – derül ki a Siemens friss, hazai online vizsgálatából.
A Siemens Zrt. a jelenlegi munkavégzési gyakorlatokról indított felmérést, bízva abban, hogy ennek eredményei hasznos információval szolgálnak majd mindazon cégeknek, amelyek a koronavírus-válság elmúltával az új normarendszer kialakításán dolgoznak. A felmérés nem reprezentatív ugyan, de jól tükrözi az elmúlt másfél évben a munka világában bekövetkezett változásokat. A válaszadók 89,2 százaléka a járvány előtt kizárólag, illetve főként irodában végezte a munkáját. Ez az arány a felmérésben résztvevők esetén kevesebb mint felére, 43,2 százalékra csökkent az elmúlt másfél évben, szintén 43,2 százalék hibrid rendszerben, jellemzően elsősorban otthonról dolgozott, 13,7 százalék pedig teljesen otthoni munkavégzésre állt át. A hibrid rendszerben foglalkoztatottak többsége (41,8 százaléka) egy héten két, illetve három (22,4 százalék) napot tölt home officeban.
A változás a munkavállalók többsége (60,6 százaléka) szerint pozitívan hatott teljesítményére. Mindössze 9,9 százalék számolt be negatív tapasztalatokról. A válaszadók bő harmada (29,6 százalék) nem érzett különbséget az irodai és otthoni munkavégzés közötti eredményességében.
A munkáltatók elsősorban technikai eszközökkel (laptoppal, telefonnal) támogatták az otthoni munkát (69,8 százalékuk), ami mellett esetenként egyéb technikai felszerelésekkel (monitor, billentyűzet) is hozzájárultak a kényelmesebb otthoni munkához (25,9 százalék), de többen bútorokkal (12,9 százalék) és rezsitámogatással (8,6 százalék) is segítették az átállást.
Figyelmet érdemelnek a válaszok arra a kérdésre, hogy mit tehetnének a munkaadók még annak érdekében, hogy zökkenőmentesebben működjön a távoli munkavégzés. Bár az első helyen a jelenleginél jobb eszközellátás (35,3 százalék) szerepel, ezt rögtön a rugalmasabb időbeosztás (25,2 százalék) követi, amely még a színvonalasabb IT supportnál (22,3 százalék) is fontosabb a munkavállalók számára. Érdemes tehát a cégeknek odafigyelni ezekre a visszajelzésekre a következő időszak modelljének tervezése során.
Némiképp meglepőnek értékelhető, hogy a home office megítélésével kapcsolatos negatív attitűdök elszórtan szerepeltek csak a válaszokban. Egyedileg jelent csak meg olyan vélemény, amely szerint hosszabb távon nem szerencsés az otthoni munkavégzésre berendezkedni, mert mentális és testi problémákat okozhat. Ezzel szemben voltak, akik kifogásolták, hogy a munkaadó maximálja az otthon tölthető napok számát, esetlegesen nem engedélyezi azt, tehát inkább szűknek, mint túlzónak értékelték a home office saját munkaadóiknál biztosított kereteit a felmérés résztvevői.
Nemzetközi kutatások hasonló képet festenek az otthoni munka térnyeréséről és a munkavállalók visszatéréssel kapcsolatos attitűdjeiről. A Pew Research tanulmánya szerint az amerikai felnőttek 20 százaléka dolgozhatott a világjárvány előtt részében vagy egészében otthonról. Ez az arány a Covid-19 idején 71 százalékra nőtt. A Harvard Business School felmérése alapján – amelyben 1500 főt kérdeztek meg – az otthoni munkára kényszerült amerikai munkavállalóknak mindössze 18 százaléka szeretne teljes munkaidőben visszatérni az irodába; 27 százalék tartósan otthonról dolgozna; 61 százalék a kettő kombinációjával lenne elégedett. A munkaadók körülbelül 70 százaléka viszont – a vállalati kultúra miatti aggodalmakra hivatkozva – szeretné, ha az emberek visszamennének az irodába.
Vegyes tehát a kép, és az sem könnyíti meg a cégek helyzetét, hogy a munkavégzés új formáinak törvényi szintű rendezése is várat magára. E helyzetben jogi szakértők egy céges home office szabályzat megalkotását javasolják, amely biztosíthatja az otthoni munkavégzés mindkét fél számára egyértelmű, kiszámítható gyakorlatát, és hozzájárulhat a munkavállalók megtartásához is.
A Siemensnél kialakított „new normal” rendszer a rugalmasságra, az egészségközpontúságra és a hibrid elvekre épül. Schmidt Andrea, a Siemens Zrt. HR vezetője szerint a kialakított rendszerük vegyíti a pre-COVID előnyeit a járvány idején tapasztaltakkal, és amennyire lehet, figyelembe veszi az egyének igényeit is. Rengeteg idő spórolható az otthoni munkavégzéssel, amelynek pozitív hatásaira ráéreztek a kollégák, de bizonyos esetekben a személyes találkozás továbbra is elengedhetetlen a szakember szerint, ezért döntöttek a hibrid megoldás mellett.
- 2023.05.31Jövő Vezetője Díj - nevezés Keressük a Jövő vezetőit, segíts megtalálni őket! A közép- és felsővezetők elismerését célzó ‘Jövő vezetője’ díj idén is kiosztásra kerül. Nevezd a vezetődet!
Részletek
Jegyek
- 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető.
Részletek
Jegyek
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
Bár a kávézók, co-working irodák és a könyvtárak remek helyek, egyre több távmunkás inkább a barátaival dolgozik együtt, otthon. Teljes cikk
Sokak számára ma már teljesen magától értetődő, hogy otthonról végzik munkájukat, ugyanakkor számos dolgozó jött rá, hogy vannak előnyei az... Teljes cikk
Úgy tűnik, a távmunka következtében a munkavégzés rendje végérvényesen változóban van. Egy amerikai kutatás szerint a home office elterjedése... Teljes cikk
- Állásidő, túlóra, készenlét: mikor mit fizet a munkaadó? 3 hete
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 3 hete
- 100 százalék home office? Csak adminisztráció? Tévhitek a versenyszférás álláskeresésről 3 hete
- A stresszkezelés és a hibrid munkavégzés a legfontosabb - A Tréning Kerekasztal felmérésének eredményei 3 hete
- Készségek a munkaerőpiacon való versenyképesség megőrzéséhez 4 hete
- Ezek a digitális nomádok kedvenc városai 1 hónapja
- A co-working új formája: Otthon, barátokkal 1 hónapja
- Ezekkel a technológiákkal kovácsolhatnak előnyt a home office-korszakból a munkáltatók 2 hónapja
- Home office vagy visszatérés az irodába? - A dolgozókat is megosztja a kérdés 2 hónapja
- Az otthon kényelmével kell felvenniük a versenyt az irodáknak 2 hónapja
- Távmunka: éjszaka is lehet, a délután pedig akár a játéké, a pihenésé 2 hónapja