Munkaerő-piaci körkép az Európai Unió tagállamaiban - Franciaország

A francia munkaerőpiac teljes nyitása után sem vonzza jobban a magyar munkavállalókat a kinti munkavállalás lehetősége, mint azt megelőzően. A statisztikák ugyanis azt mutatják, a lehetőségek mélyen kihasználatlanok. A magyarok eddig is mehettek volna Franciaországba dolgozni, de az évi háromszázas vendégmunkáskeretet eddig sem sikerült feltölteni. A magyar munkavállalók számára még mindig a német, az osztrák, az ír és az angol munkaerőpiac a legkeresettebb. Ennek oka abban rejlik, hogy kevesen beszélik anyanyelvi szinten a franciát, a fiatalok inkább angolul és németül tudnak, illetve Franciaországban igen bonyolult a végzettség honosítása. Becslések szerint ugyanannyi francia dolgozhat nálunk, mint amennyi magyar a galloknál. Ez körülbelül háromszáz-háromszáz állampolgárt jelent.

Mindezek mellett hatályban maradt a Magyar Köztársaság Kormánya és a Francia Köztársaság Kormánya között létrejött, a szakmai gyakornokok cseréjéről szóló egyezmény, mely lehetővé teszi, hogy az egyezményben foglalt feltételek alapján a magyar állampolgárok szakmai, nyelvi továbbképzési céllal, általában egy éven keresztül munkát vállalhassanak Franciaországban. A francia-magyar egyezmény célja a szakmai ismeretek elmélyítése, az életkörülmények megismerése, a nyelvi ismeretek tökéletesítése, szakmai pályafutás bővítése. A fogadó ország területén e célkitűzésnek egy egészségügyi, oktatási vagy szociális jellegű intézménynél, mezőgazdasági, kisipari, kézműipari, illetve ipari, vagy kereskedelmi vállalatnál végzendő fizetett munka keretében tehetnek eleget. A korhatár 18-35 év közötti, a fogadó ország nyelvének megfelelő színvonalú ismerete, szakképzettség, szakmai gyakorlat a feltétel. A gyakornokcsere időtartama 1 év, ami maximum 6 hónappal meghosszabbítható, és évente 300 ember kaphatja meg az engedélyt.

Jó, ha tudjuk, hogy a franciák nehezen fogadják be az idegeneket, erős előítéleteik vannak a külföldiekkel szemben. A kelet-európaiakat kifejezetten nem szeretik. A külföldi munkavállalók elhelyezkedését úgy élik meg, hogy elveszik előlük a munkát. Igaz, saját maguk között is igen nagy a rivalizálás, a vezetőség nem szereti a munkahelyi barátkozást, mert az a munka rovására mehet.

Munkavállalás

Az EU tagállamainak bármely állampolgára a 1612/68-as számú EGK rendelet alapján, ha bér- és fizetési viszonnyal rendelkezik, ugyanazok a jogok és kötelességek illetik meg, mint a francia munkavállalót. Lakóhelyétől függetlenül jogosult arra, hogy az országban állást keressen vagy a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (ANPE) állásközvetítését igénybe vegye. Kivételt képeznek azok a foglalkozások, amelyek végzéséhez elengedhetetlen a francia állampolgárság (ilyen a katonai vagy biztonsági szolgálat).

Franciaországban a munkaszerződést szóban és írásban is meg lehet kötni. A munkáltatónak azonban írásban kell tájékoztatnia a munkavállalót a munkavégzés helyéről, a szerződés megkötésének idejéről, hosszúságáról, a fizetés feltételeiről. Határozott idejű munkaszerződések csak akkor köthetők, ha annak fontos szakmai okai vannak, mint például szezonális munka, üzleti tevékenységek rövid idegi tartó fellendülése. Időtartama ekkor is csak 18 hónap lehet, esetlegesen meghosszabbítható 24 hónapra.

Franciaországban a heti munkaidő 39 óra hetente. A szabadság általában 25-30 nap évente, illetve ehhez tartoznak még a nemzeti ünnepek. A túlórákat úgy, mint nálunk pénzbeli juttatással, illetve szabadsággal fizetik ki.

A munka díjazása, biztosítások

A fizetési megállapodások alatt Franciaországban általában a bruttó fizetést értik, kivéve, ha a munkavállaló és a munkáltató nettó fizetésről állapodik meg. A fizetést a munkavállaló pénzben kapja, de részeit más juttatásokban is ki lehet fizetni. Franciaországban az adólevonásokat nem a munkáltatónak kell átutalnia, hanem ez mindenkinek egyéni kötelessége. A minimálbér (SMIC) havi 1,321.02 euró (2008). Ez az összeg azonban bizonyos szektorokban kötött, külön megállapodás alapján magasabb is lehet.

A francia társadalombiztosítási rendszer a munkavállalók által fizetett járulékokból tartja fenn magát. Amint a munkavállaló munkába áll, a munkáltató köteles a munkavállalót a társadalombiztosítási intézményekhez bejelenteni. A munkavállaló regisztrációs számot kap, amely alapján a társadalombiztosító nyilvántartja a biztosítási időszakot és a fizetéseket. Ezen időszakok alapján kell a járulékokat befizetni. A nyugdíjbiztosító társadalombiztosítási kártyát küld a munkavállalónak, amelyet a munkáltatónak kell átadni. Ha a munkaviszony megszűnik, a biztosítási kártyát a munkáltató visszaadja a munkavállalónak. Betegbiztosítási juttatások közé tartoznak az általános és speciális gyógyszerek, a fogorvosi kezelések, protézisek, laboratóriumi vizsgálatok, kórházi kezelések, házasság előtti vizsgálatok, valamint a megelőző orvosi vizsgálatok.

A munkanélküliségről

Amennyiben egy uniós állampolgár Franciaországban lett munkanélküli, és aktívan keres munkát, regisztráltatnia kell magát a francia munkanélküli segélyekkel foglalkozó illetékes hivatalnál (Assédic). Itt be kell mutatnia az útlevelét vagy személyi igazolványát, társadalombiztosítást igazoló okmányát, valamint bankszámla kivonatát. Az Assédic egy úgynevezett munkakeresői kártyát bocsát ki a munkanélküli számára. Ezt követően a francia Nemzeti Foglalkoztatási Hivatalnál (ANPE) is szükséges a munkanélkülinek regisztráltatnia magát, különben a munkanélküli segélyre való jogosultsága megszűnik.

Munkanélküli segélyre akkor jogosult az egyén, ha nem saját maga mondta fel az állását, fiatalabb 60 évnél, fizikailag megfelelő állapotban van ahhoz, hogy a jövőben munkát végezzen, ha regisztráltatta magát, ha legalább hat hónapos munkaviszonyt tud igazolni a kérvényezést megelőző 22 hónap ideje alatt, illetve folyamatosan és aktívan kell keresnie munkát, vagyis legalább egyszer jelentkeznie kell az ANPE-nél. Attól függően, hogy az adott személy mennyit dolgozott korábban, maximum 23 hónapig terjedő időszakra szerezhet jogosultságot a munkaerőpiacra való visszatérést elősegítő juttatásra (ARE).

Családi kedvezmények

A gyermeket nevelő családok, meghatározott feltételek teljesítése mellett családi támogatásokra jogosultak Franciaországban. A támogatásoknak 22 fajtáját különböztetik meg, melyek típusuk szerint négy nagy csoportba sorolhatók: a gyermek születéséhez, a gyermek oktatásához, a háztartáshoz, és egyéb speciális körhöz kapcsolódó támogatások. Gyermek születése után a magyar GYES-hez hasonló ellátást folyósítanak (Prestation d'accueil du jeune enfant - PAJE) a családnak, amely a gyermek 3 éves koráig igényelhető. A magyar GYED-nek megfelelő francia juttatás igénylésére a gyermek 6-ik életévéig van mód. Az AGED igénylése során, az egy háztartásban élő felek mindegyikének kereső tevékenységet kell folytatnia. Franciaországban állandó vagy rendszeres tartózkodás mellett élő, legalább két gyermekes családok lehetnek kedvezményezettei a családi pótlék igénybevételének, a gyermekek 20-ik életévéig. A juttatás utalása automatikus, igénylésére nincs szükség.

Üzemi tanácsok, szakszervezetek

Franciaországban az 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatok kötelesek üzemi tanácsot választani. Az elnöki pozíciót a vállalat tulajdonosa tölti be. Az üzemi tanácsok tájékoztató és összekötő szerepet töltenek be személyi és szociális ügyekben, és jogosultak a felügyelő bizottság üléseire négy tagot küldeni.

A franciaországi munkaügyi kapcsolatokat inkább az állami szabályozás igénye jellemzi, mint a bérezési autonómia. Az állam domináns szerepet tölt be a minimálbér nagyságának kialakításában, a bérezési- és munkafeltételek megállapításában.

A munkavállalók szemszögéből nézve egy kedvelt cselekvési eszköz a sztrájk. Már az 1958-75 közötti évek átlagai is azt tükrözik, hogy Európában a csúcsot Franciaország tartotta a sztrájkban töltött több mint 11 millió napos éves átlaggal. Az ILO felmérései alapján 1990-es évek végére mérséklődött ugyan a helyzet, de európai viszonylatban még mindig a franciák bírnak a legmagasabb sztrájkaktivitással. 1999-ben Franciaországban a sztrájkok száma meghaladta a 2300-at.

Minden francia munkavállalónak jogában áll egy szakszervezethez csatlakoznia. Összességében azonban a munkavállalóknak csak alig 20 százaléka szakszervezeti tag. A statisztikai adatokat nyomon követve megállapítható, hogy a szakszervezetek szervezettségi szintje alacsony és folyamatosan csökken. A szakszervezetek szervezettségi- és lefedettségi rátája között azonban jelentős különbségek mutatkoznak. Míg a szervezettségi ráta alig éri el a 10, addig a lefedettségi ráta meghaladja a 90 százalékot. Ennek egyik oka, hogy az alku domináns szintje az ágazati szint, tehát a "több-munkáltatós" kollektív szerződések kerülnek túlsúlyba. Továbbá olyan országokban, ahol a kis- és középvállalkozások jelentős gazdasági súlyt képviselnek, a munkáltatók saját munkaadói szervezeteket alakítanak ki. Tehát sem a munkavállalói-, sem a munkáltatói oldalon nem jelentkezik egységes központi irányítás.

A szakszervezetek szervezetileg és ideológiailag szétforgácsolódtak, hiányzik az irányítói szint. Négy egymással konkuráló, nemzeti szinten a határokat átlépő, minden munkavállalót képviselő szakszervezet működik. Az alacsony taglétszámból befolyó csekély bevételek következményeként az ellátási szolgáltatások szegényesek, ami a szakszervezetbe történő belépést sem teszi vonzóvá.

Angyalné Puszta Szilvia, HR Portal