Nem éri meg haraggal elválni a dolgozóktól - elbocsátottnak lenni HR-esként
Egy outplacement program akkor éri el célját, ha megvédi a cég hírnevét, azaz a munkáltatói márkát, de elősegítheti a munkajogi perek elkerülését is. Fontos kérdés, hogy élik meg az érintettek? Ők vajon tényleg érzik-e a szervezet támogatását, valós segítséget ad-e nekik a program? A témában egy olyan érintettet kérdeztünk, aki HR-esként élte át a leépítést. Mit tanulhat egy cég a tapasztalataiból? Az outplacementről testközelből, HR-es szemmel.
Szakmabeliként a leépítés okozta kihívásokról
„Mivel a HR-en dolgoztam, ezért tudtam, hogy milyen elemei vannak az Esély csomagnak, vagyis az outplacement programnak. Tudtam például, hogy tanácsadási alkalmakat lehet igénybe venni, illetve, hogy képzési támogatást is igényelhetek. Bár nap, mint nap a HR világában mozogtam, az elbocsájtás után úrrá lett rajtam a pánik hangulat. Feltettem magamnak a kérdést: hogyan tovább? Támogatásra volt szükségem, hogy hogyan mozdulhatok el abból a légüres térből, amelybe kerültem. A képzési támogatás egy nagyon pozitív eleme volt a folyamatnak, mert több év után megfogalmazódott bennem, hogy valami olyan új tevékenységbe kezdjek, amit élvezek. Ehhez nagyon jól jött, hogy támogatást kaptam a továbbképzésemben. Reményt adott.”
Mit adhat egy ilyen program?
„Többet kaptam, mint amit vártam. A képzési támogatás mellett a személyre szabottság nagyon sokat számított. A tanácsadó, aki coacholt, rendkívül sokat segített. Felismerte, milyen területeken van a legnagyobb szükségem a támogatásra, így az egyéni ülések személyre szabottá váltak. Annak ellenére, hogy HR-es vagyok és már körülbelül millió életrajzot láttam, a tanácsadó fel tudta nyitni a szemem, hogy mit kellene változtatnom a CV-mben. Ami pedig az átképzési támogatást illeti: Rajtam kívül is sokan vágynak arra, hogy sok évnyi munka után valami mást csináljanak, karriert váltsanak, és ha ebben támogatást ad az elbocsátó vállalat, akkor az egy adu ász lehet.”
Miért éri meg a cégeknek a gondoskodás? Egy HR-es szemüvegén át
„Amellett, hogy ezzel a cég igyekszik elkerülni, hogy a történtek minél kevésbé fájjanak, egyértelműen látszik, hogy egy outplacement program üzleti érdekeket is szolgál. A békés elválással és támogatással megelőzhetők az esetleges munkajogi perek, sőt, ha az elválás pozitív keretek között zajlik, az elbocsátott valószínűleg a cég ügyfeleként is megmarad. Az outplacement a szociális megfontolás mellett tehát egyértelműen óvja a cég hírnevét és akár az ügyfélkörét is. Jelenlegi cégemnél is javasolnám a programot, ha leépítésre kerülne a sor, mert hasznos. Nem éri meg haraggal elválni a dolgozóktól.”
A korábbi munkahely a gondoskodó leépítés tükrében
„Összességében nem gondolok negatívan az előző munkaadómra. Sőt, a szervezet egyes területeit szívesen ajánlanám az ismerőseimnek, ha munkát keresnek. Egy pályakezdőnek például kimondottan ajánlanám a céget.”
Outplacement nélkül…
„…nehezebb és lassabb lett volna a feldolgozás. Valószínűleg e nélkül a program nélkül is találtam volna új munkahelyet, de nagyon hálás vagyok azokért az információkért és segítségért, amiket például a tanácsadómtól kaptam. Meggyorsította, hogy átlendüljek a nehézségeken, pozitívan álljak a történtekhez. Outplacement nélkül lehet, hogy átváltok a versenytársakhoz mint ügyfél.”
Saját bőrön tapasztalva, ugyanakkor szakmai szemüvegen át szemlélve egy leépítést, interjúalanyunk üzenete a vállalatok számára:
• Az outplacementből - amellett, hogy reményt ad és védőhálót jelenthet még egy, az interjútechnikában és az önéletrajzírásban tapasztalt szakmabelinek is - a cégek is sokat profitálhatnak.
• Békés elválást biztosíthat egy-egy jól felépített, az egyént a fókuszba emelő program.
• Nagyon fontos, hogy a törődés minél inkább személyre szabott legyen. A leépítettek támogatása kulcs ahhoz, hogy egy cég megőrizze jó hírnevét, és ne szabotálja a jövőbeli toborzásának sikerét.
Hadas-Hajdu Helga, outplacement szakértő
Tóth Nikolett, HR tanácsadó, pszichológus
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Több mint ezer dolgozót helyeztek át alacsonyabb bérű munkakörbe a győri Audinál – akár bruttó 400 ezer forinttal alacsonyabb bérrel. Az... Teljes cikk
Egyre gyakoribb, hogy az állásra pályázók mesterséges intelligencia segítségét veszik igénybe az önéletrajz megírásához. Nem ördögtől való,... Teljes cikk
A hazai munkaerőpiac látszólag megnyugodott: a dolgozói fluktuáció országos szinten csökken, a vállalatok mégis egyre nagyobb kihívásokkal néznek... Teljes cikk
- Döntött a bíróság: Jogilag mindegy, hogy a tanár tiltakozik vagy részegen otthon marad – kirúgható 1 hónapja
- Íme 40 megbízható munkaadó 2 hónapja
- Ezeket a munkajogi hibákat nem engedheted meg magadnak! 2 hónapja
- 14 milliós kártérítést kapott a dolgozó, akit Darth Vaderhez hasonlítottak a munkahelyén 2 hónapja
- 75 ember indult el úgy reggel munkába, hogy már soha nem tért haza 3 hónapja
- NAV-újdonság a munkáltatóknak: 20 nyomtatványt vált majd ki az új rendszer 3 hónapja
- Súlyos hiányosságokkal küzd a munkabiztonság Magyarországon? 3 hónapja
- Alkalmazotti LinkedIn aktivitás – fizetni vagy inkább motiválni? 4 hónapja
- Generációkra szabott megoldások: egymás után harmadszor lett Top Employer az MBH Bank 4 hónapja
- Újra Top Employer díjat nyert a Lidl Magyarország 4 hónapja
- "Az számít, amit elérsz, nem az, hogy honnan dolgozol" - így megy ez a Revolutnál 5 hónapja