Megjelent: 8 hónapja

"Nem hiszem, hogy visszatér a svédasztal"

Aki online-re átállt, viszonylag jól járt, mások az oltottsági mutatókat figyelik és tetszhalott állapotban vannak. A Glastonbury fesztivál lefújása nem sok jót ígér a világ fesztiválszervezőinek. Az event iparág talpra állását leghamarabb 2022-re várja meg Duca Andrea. A svédasztalok kora valószínűleg soha nem tér már vissza. Hogyan állhat talpra az event iparág?

Óriási pofont kapott a rendezvényszervező szakma a koronavírussal. Az évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág tavaly március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt létezni, a tavalyra tervezett események több mint 80 százalékát lemondták a megrendelők.

2020 nyarán Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke úgy becsülte, kormányzati segítség nélkül őszre a foglalkoztatottak 50-60 százalékának elbocsátására kényszerülhet a rendezvényiparág. Ez mintegy 60 ezer munkahely megszűnését és számos magyar kis- és középvállalkozás csődjét jelentheti.

Azóta kiderült, hogy márciusban a gazdasági újraindítási programban ez a szakma is kiemelt jelentőséget kap. Egy legfeljebb 10 milliós gyorskölcsönnel segítené a kormányzat a talpraállást, amelyet a vállalkozások bérekre, járulékokra, rezsire, működési költségre és készletfinanszírozásra is felhasználhatnak majd.

A szektor szereplői az ágazati bértámogatásokból is részesülhettek, mint szolgáltató tevékenységet végzők. Az igényelhető maximális összeg a minimálbér másfélszerese, személyenként havi bruttó 241 500 forint volt. A munkáltatóknak emellett járulékokat sem kellett fizetni a munkabérek után. A juttatást havi bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, a felett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is.

Aranyévek után érkezett meg a történelmi zuhanás


Duca Andreát, a Magyar Rendezvényszervezők Szövetségének (MaReSz) rendezvényügynökségi tagozatvezetőjét, a HD Group ügyvezetőjét arról kérdeztük, hogyan vészelte át az iparág a 2020-as évet, és mi várható idén.

“Míg 2018 és 2019 az évtized aranyévének számított, tavaly óriási zuhanásnak lehettünk szemtanúi. A megelőző két évben elindult a szakma nemzetköziesedése, egyre több szereplő állt rá a nemzetközi konferenciák szervezésére, és sokan szélesítették a tevékenységi körüket. A tapasztalatok most azt mutatják, ők viszonylag jól jártak: minél több lábon áll egy cég, annál könnyebben tudja átvészelni a mostani kritikus időszakot” - véli a szakember.

Bár az előző, 2008-2009-ben kezdődött világválság sok tekintetben különbözött a mostanitól, gazdasági tudatosság és takarékosság terén az akkor megszerzett tapasztalatok egy részét hasznosítani tudták a rendezvényszakma szereplői. “Sok cégnél eleve voltak tartalékok köszönhetően például a korábbi sikeréveknek, emellett szinte mindenki 1-2 hét alatt meglépte az elkerülhetetlen költségcsökkentő intézkedéseket: béreket csökkentettek, fizetés nélküli szabadságra küldték azokat a kollégákat, akiknek biztosan nem tudtak munkát adni, és minden más kiadás terén is behúzták a kéziféket” - mondta Duca Andrea.

Házi Zoom-meetingekből online TV-show-k


Tapasztalatai szerint a hirtelen száz százalékban online piaccá vált ágazatban a virtuális rendezvényekkel nagyjából a korábbi, fizikai események hozta bevétel harmadát lehet megkeresni. Sok megrendelő azonban még most is ódzkodik az internet-alapú konferenciáktól, börzéktől, tréningektől.

“Az ügyfelek másik része elkezdett maga Zoom-meetingeket szervezni, és online rendezvénynek nevezte azokat. Hamar rájöttek azonban, hogy ez korántsem ugyanaz, mint amikor profikra bízzák a kivitelezést. Tavaly tavasszal és nyáron még mindenki kivárt, a megrendelők is abban bíztak, hogy a járványnak gyorsan vége lesz, de mikor ez nem történt meg, elkezdtek átállni az online eseményekre. Ennek köszönhetően év vége felé már voltak olyan rendezvényesek, akik 2-3 stúdiót is béreltek, és folyamatosan tudtak dolgozni. Gyakorlatilag TV-showkat forgatunk, meglepően jó nézőszámokkal: volt példa olyan eseményre, amit több ezren követtek online” - mondta Duca Andrea.

Mindez azzal járt, hogy a forgatásokhoz szükséges szakemberek - vágók, operatőrök - el voltak látva munkával, a szakma azon szereplői viszont, akikre a fizikai eseményekhez volt szükség - cateringesek, dekoratőrök - továbbra is kénytelenek voltak a pálya szélén várni a járványhelyzet javulását.

Tetszhalott várakozás


“Azok a vállalkozások jártak jól, akiknek volt megfelelő szakembergárdájuk az online események kivitelezéséhez. Sok cég továbbra is tetszhalott állapotban várja a krízis végét. Aki kizárólag a fizikai rendezvényszervezésre volt berendezkedve, gyakorlatilag mindenkit elbocsátott” - tette hozzá Duca Andrea, aki szerint a rendezvény ágazat helyreállása 2022-re várható.

Idén fokozatos nyitásra van kilátás, amennyiben nyáron-ősszel elindulhatnak a szabadtéri fesztiválok. Május végén, július elején lesznek meg az első érdemi támpontok, ha már látszik a veszélyhelyzet vége és az átoltottsági mutatók is biztatóan alakulnak. Ha viszont ősszel nem tud újrastartolni a rendezvénypiac, gyakorlatilag minden szereplő nagy bajba kerül.

“Egyelőre maradnak a hibrid - az online és az offline valamilyen kombinációját kínáló - események, és különösen a nagyvállalatok kivárnak a megrendelésekkel, hiszen őket munkajogi felelősség is terheli. Nem mellesleg a multinacionális cégeknél sokszor nem Magyarországon születnek az itteni munkatársakra is vonatkozó szabályok.”

Ami az elbocsátott rendezvényeseket illeti, nagy veszély, hogy sok jó szakember, aki az elmúlt hónapokban más szektorokban talált munkát, nem fog visszatérni. “Azt azonban, hogy ez milyen mértékű például minőségi problémát fog okozni, szintén csak akkor fogjuk látni, ha megkezdődik a fokozatos nyitás” - véli Duca Andrea.

Azok a társaságok, amelyek több lábon álltak, 20-25 éves múlttal és stabil partneri körrel rendelkeztek, ha tehetik, felvásárlásokba kezdenek, de összeolvadások is akadnak példák a piacon - főként a catering és a technikai szolgáltatások területén.

Kellemes hozadék: online elérhető világsztárok


“Újraszámoljuk a lapjainkat, és igyekszünk minél több embert megtartani, de ez most anyagilag, operatívan és motiváció szempontjából is egy rendkívül nehéz helyzet. Valójában nem lehet minden eseményt online formában hatékonyan megrendezni. Az eddigi tapasztalatok szerint a virtuális platformok révén gyakran nem az élő találkozásokat akarják helyettesíteni a megrendelők, hanem például a belső céges hírleveleket, korábban statikus tartalmakat. A belső kommunikáció megfelelő működtetése ugyanis az egyik legnagyobb kihívás most vállalaton belül, hiszen a munkatársak zöme home office-ba kényszerült.”

Az elmúlt hónapok nehézségeinek egyik pozitív hozadéka ugyanakkor Duca Andrea szerint, hogy immár olyan neves nemzetközi - amerikai, ausztrál, brit - előadók, inspirációs trénerek is megnyerhetők egy-egy céges online rendezvényre, akik korábban megfizethetetlenek voltak. Míg ők árat csökkentettek, nyilván az utazással járó megspórolt idő miatt, magyar kollégáik tartották a korábban megszabott díjazást. Ez okozott is némi meglepetést a megrendelők körében.

A nemzetközi trendekből sem igen lehet azonban érdemi következtetéseket levonni, annyira más minden országban a szabályozás és a gyakorlat. Legfeljebb a fesztiválpiaccal kapcsolatban valószínűsíthető, hogy ha a Glastonbury-t, a világ egyik legnagyobb és legfontosabb többnapos zenei rendezvényét ismét lefújták, az nem sok jót ígér itthon sem.

Negatív árspirál és svédasztal sem lesz


Összességében hosszabb távon nem várható, hogy a rendezvényszakma szereplői olyan negatív árspirálba hajtják magukat, mint a 2008-2009-es nagy válság után. “Senki ne számítson arra, hogy a talpraállás után csak azért, mert kiéhezett a piac, árcsökkenés lesz. Sőt, ahol nagy a személyzeti idény - például cateringben, ügynökségi munkában -, inkább árnövekedés várható” - hívta fel a figyelmet Duca Andrea.

A MaReSz tagok pedig már minden területre kiterjedő, kész Covid-protokollal várhatják az újranyitást. “Nem hiszem, hogy valaha visszatérünk még a svédasztalok világához, a rendezvényszakma a koronavírus-járvány levonulása után sokkal érintésmentesebb lesz, mint 2020 előtt volt” - véli Duca Andrea.
  • 2021.10.05Tréning Kerekasztal 2021 Komoly kihívások érték és érik a szervezeteket az utóbbi időszakban. Először a járvány okozta sokk, a vele érkező gazdasági megtorpanás, a home office, hogy szinte minden átkerült a digitális térbe. A helyzet továbbra is konstans változásban van, így szükség van folyamatos, rugalmas alkalmazkodásra. A szervezetek VUCA-környezethez való illeszkedésére, a mostanában egyre inkább teret nyerő hibrid működés kialakítására. Mindehhez a képzéseknek, a tréningpiacnak is alkalmazkodnia kell. Ezért is ül össze újra, egy év kihagyás után a Tréning Kerekasztal Konferencia 2021. október 5-én, a New York Palotában. Részletek Jegyek
  • 2021.10.07Jólét és hatékonyság? Mentálhigiénés nagykövet program! Képzést minden olyan vezetőnek, vezetői csapatnak, akik szeretnének tudatosan, hatékonyságot, jólétet növelni a szervezeten belül. Részletek Jegyek
  • 2021.10.12XVIII. Magyar Munkajogi Konferencia – 9 kreditpont A Wolters Kluwer Hungary legnagyobb éves rendezvénye idén válik nagykorúvá. Ezúttal is a megszokott, színvonalas szakmai programokkal és felejthetetlen közösségi élményt ígérve várjuk a munkajoggal foglalkozókat a Dunakanyar szívében. A rendezvényen az ügyvédek és jogtanácsosok 9 kreditpontot szerezhetnek! Részletek Jegyek
  • 2021.10.20Hibrid munkavégzés, távmunka, munkaidő, pihenőidő és egyéb aktuális kérdések a munkajogban Jöjjön el, és tájékozódjon élőben dr. Fodor T. Gábortól a terület egyik jeles szakértőjétől. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter