kapubanner for mobile

Nem mernek panaszkodni, pedig sok helyen kihasználják a dolgozókat

A cégek 60, a munkavállalóknak pedig az 59 százalékánál találtak szabálytalanságot a hatóságok az első negyedéves ellenőrzések során, amelyeket az NGM Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztálya végzett, írja a Napi.hu.

5 524 munkáltatót és ezen keresztül 22 887 dolgozót ellenőrzött ebben az időszakban a munkaügyi hatóság. Az összes dolgozó 10 százalékát érinti még mindig a feketefoglalkoztatás az eredmények szerint. Ezen belül a leggyakoribb a munkavállaló bejelentésének hiánya, különösen az egyszerűsített, alkalmi foglalkoztatás esetén, írja a Napi.hu.

Ahogy komoly látencia van a részmunkaidős bejelentések körül is, amikor a dolgozót ugyan teljes munkaidőben foglalkoztatják, de annak csak egy részére jelentik be. Ebben az esetben nagyon nehéz a bizonyítás.

A munkaidő-pihenőidő tekintetében a leggyakoribb szabálytalanság a munkaidő-beosztás hiánya. Szintén hiányosság a munkaidő elejének és végének meghatározása, hiszen ehhez lehetne viszonyítani a túlórákat, amelyért plusz pénz és szabadidő járna. Ez a kereskedelem, a vendéglátás és a feldolgozóipar területén a legjellemzőbb.

Az ellenőrzött dolgozók tizedénél a bérek kifizetésével is probléma van. Azok összegével és a késedelmes fizetéssel egyaránt.

Napi.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés?

„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk

Új munka, új munkahely egy bértranszparens országban - folytatjuk Réka történetét

Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk

Felmondás menete 2026

A felmondás menete különbözik attól függően, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel vagyis szünteti meg a munkaviszonyt. Összeszedtük a... Teljes cikk