Szerző: Barna Eszter
Csatlakozz hozzánk a Viberen
Megjelent: 4 éve

Nem nyaralsz, ez most az életed

Ami persze nem jelenti azt, hogy nem jár haza, de ezt akkor teszi meg, amikor kedve tartja, nem pedig szabadságának lejárta kényszeríti erre. Mint elmesélte, egy rövidebb, néhány hónapos utazással kezdődött, amire fizetés nélküli szabadságot kért. Már gyerekkorától kezdve szeretett volna eljutni Argentínába, a tangó hazájába. Itthon összegyűjtötte rá a pénzt, elsősorban spórolással, másodállással, tárgyak eladásával, illetve azzal, hogy visszaköltözött a szüleihez. Így három hónap alatt be tudta járni Dél-Amerikát. Ekkor még egy szoftvercégtől ment szabadságra, de rákapott az utazás ízére.

Persze esetében „szerencse” a szakma, hiszen közgazdász diplomával online marketingesként dolgozott, mely tevékenységet a távolból, egy laptop segítségével is lehet folytatni. A HR Portál feltett néhány kérdést Vígh Borinak, a backpacker.hu szerzőjének, a munkavégzés mikéntjéről is.

Hogyan osztod be az idődet utazás alatt, hogyan tudod a munka rendszerességét fenntartani, megoldani?

Általában reggel dolgozom és saját magamnak adok határidőket. Reggel 11-ig szeretek a két legfontosabb feladattal végezni. Napi 2-3 órát minden hétköznap dolgozom. Szombaton a bloggal foglalkozom és vasárnap gépmentes napot tartok. Fontos, hogy mindig legyen internetem. Ezt vagy wifivel, vagy pedig a helyi SIM kártyámról megosztott 3G-vel oldom meg.

Számomra nagyon fontos, hogy a munka el legyen végezve. Ennyiben más vagyok mint a többi utazó, nekem dolgozni kell, és számomra ez prioritás. Kell hozzá önfegyelem, de egyre kevesebb. Tudom, hogy csak így élhetem ezt az életet. És ezt az életet valóban imádom.

Egyes helyeken technológiai kihívások is lehetnek, ilyesmi miatt volt már, hogy nem tudtál valamilyen feladatot, munkát elkészíteni? Hogyan igyekszel ezt elkerülni?

Mindig próbálok előre tájékozódni, hogy van-e hálózat azon a környéken ahova megyek. Kuba például így nekem elég nehéz ügy lenne. Volt olyan, hogy egy négy napos hajó útra mentem, és hétfőn kellett volna dolgozni, de valamiért nem működött a netem. Nem tudtam új kártyát sem venni. Akkor kölcsönkértem egy útitársam internetét, és írtam az ügyfeleknek, hogy aznap nem tudom teljesíteni a feladatot. Mivel ez soha előtte nem fordult elő, így nem lett belőle nagy gond. Másnap pótoltam az elmaradást.

Valóban elfogadják a munkáltatók, hogy fizikailag nem vagy a közelben és adott esetben nem is akkor tudnak veled kommunikálni, amikor ők szeretnék?

Amikor még irodában dolgoztam nagyon furcsa volt, hogy még a szobatársaim is email-t küldenek, ahelyett, hogy szóban mondanák el, hogy mit szeretnének. Az emailezés teljesen normális, sőt sok esetben hasznos és kötelező, hiszen így vissza tudjuk keresni, hogy miben állapodtunk meg. Az ügyfeleim tudják, hogy milyen életformát űzök és van egy 24 órás reakcióidőm a szerződésben rögzítve. Persze azért próbálok amint lehet válaszolni. Volt rá példa, hogy sürgős volt valami, de mivel van nálam mobil, megkapom az üzeneteket és tudok reagálni. Persze az időeltolódás lehet kicsit kellemetlen - de én próbálok alkalmazkodni az ügyfél időzónájához. Ez természetes. Fontosnak tartom, hogy ügyfeleim egy pillanatra se érezzék, hogy az életformám hátráltatja a közös munkát.

A munkák megtalálnak vagy neked kell őket megkeresni?

Szerencsére megtalálnak.

Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnének ebbe az életformába belefogni? Mik a legfontosabb dolgok, amit észben kell tartani?

A legfontosabb azt tudni, hogy nem nyaralsz, hanem ez most az életed. Hiába vagy egy csodás tengerparton, rutint kell tartani. Nem mehetünk olyan helyekre, ahol nincs internet, vagy csak hétvégén.

Kinek való ez a munkaforma?

A vállalkozó típusoknak, akik képesek saját magukat menedzselni, és nem esik nehezükre leülni dolgozni bárhol. Nagyon kell tudni összpontosítani. És természetesen azoknak, akik nem hisznek már a retúr repjegyekben.

Azért azoknak sem kell elkeseredni, akik nem rendelkeznek ennyire netkompatibilis szakmával, hiszen egy ilyen utazás alatt például önkéntes munkát is lehet végezni, bár érdemes végiggondolni, hogy mit vállal az ember. Bori például még első útja során Dél-Amerikában dolgozott árvaházban néhány hétig, ezt például ebben a formában, rövid távra nem javasolja, illetve ő maga nem dolgozna még egyszer így. Elsősorban azért, mert akár néhány hét alatt is közel kerülnek egymáshoz a gyerekek és az önkéntes, és az elválás mindkét felet megviseli. Így ez a munka például azoknak megfelelőbb, akik tartósabb önkénteskedésben gondolkodnak, nem állnak tovább néhány hét múlva.

Indonéziában fotózott, énekelt is ellátásért, szállásért, Új-Zélandon pedig farmon segített be, takarított, ebből is látszik, hogy nem árt, ha valaki sokoldalú.

Az utazásról akkor sem kell tehát lemondani, ha valaki alapvetően nem rendelkezik komoly tőkével, Bori szerint nem kifogásokat kell keresni, például, hogy nincs pénzem, hanem inkább azt kitalálni, hogy hogyan engedhetné meg magának. Ehhez azonban nagyon is tudatosan kell hozzáállni az utazás megtervezéséhez, például ki kell számolni, hogy napi szinten milyen összegre van az adott országban szükség, mi a limit, ebbe mi kell, hogy beleférjen (szállás, étkezés, közlekedés, belépőjegyek). A költségek egy része persze minimalizálható épp az önkéntességgel vagy az ellátásért cserébe munkavégzéssel, illetve közösségen keresztül szállásfoglalással, amilyen a couchsurfing is.

Egy út megtervezésénél alapvetően számolni kell a fentebb említett napi költőpénzzel, a repülőjegy és a biztosítás költségével, ha valaki digitális nomádként dolgozik, akkor elengedhetetlen az ehhez szükséges technika biztosítása, a szükséges oltások beadatása és a vésztartalék, amire Bori plusz 30 százalékot szán. Egyébként pedig átlagosan napi 40 dolláros megélhetési összköltséggel számol, ami persze országonként változhat, de vannak olyan utazók is, akik ennek a feléből oldják meg az megélhetést.

Az anyagiakon kívül fontos felkészülni a célországból, akár a biztonság, az esetleges átverések kapcsán is, ez ma a világháló, a közösségi oldalak és különböző utazási, értékelő oldalak segítségével viszonylag egyszerűen megtehető. Az útlevél jó, ha legalább egy fél évvel tovább érvényes, mint az utazás tervezett időtartama, ez egyes helyeken előírás is, például a vízum megszerzésekor; ahogy az országba belépés hivatalos módját is el kell intézni, az esetleges munkavégzési korlátozásokat pedig szintén jó tudni, ha valaki nem akar összetűzésbe kerülni a helyi hatóságokkal.

Az utazóknak nem árt felkészülniük a kulturális sokkra, amely itt most nem az idegen kultúrába való hosszabb távú beilleszkedést jelenti, hanem egy sokkal rövidebb, de szintén akár komoly testi tünetekkel járó dologról szól, amiről akár azt is hiheti az érintett, hogy valamilyen vírus támadta meg, pedig csak az új szagoktól, körülményektől kap sokkot az ember. Akár szédülés, szorongás, paranoia is lehet a megnyilvánulása, ilyenkor Bori szerint érdemes egy kicsit kizárni a külvilágot, és csak fokozatosan visszaengedni, ha enyhültek a tünetek. A jelenség fordítottja a „post-travel” sokk, vagyis amikor haza kell térni. Erre sem árt felkészülni, akár arra is, hogy nem csak egy-két napig fog tartani a visszailleszkedés, hanem időt kell rá szánni, ahogy erről már korábban is írtunk a sabbaticalról visszatérés kapcsán. Aki így él és dolgozik, annak ez annyival könnyebb, hogy tudja előtte áll a következő kaland, és elég oda jegyet vennie...

Képek: backpacker.hu
Follow hrportal_hu on Twitter