kapubanner for mobile

Nőtt a regisztrált álláskeresők száma februárban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A regisztrált álláskeresők száma 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi, és 4,5 százalékkal az egy hónappal korábbi mértékhez képest február végére - olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.

A munkaügyi intézmények 458.384 álláskeresőt regisztráltak február végén. A regisztrált álláskeresők a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya országosan 10,4 százalék volt februárban, Budapesten ez az arány 3 százalék, Pest megyében 4,5 százalék.

Több megyében viszont 20 százalék feletti a ráta. Így Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 21,6 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 20,5 százalék. A ráta 18 százalék feletti volt Nógrád és Somogy megyében.

Január végén Budapesten 2,9 százalék volt a ráta, Pest megyében 4,2 százalék. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 20,6 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 19,9 százalék, és akkor csak egy megyében, Nógrád megyében volt 18 százalék feletti a ráta.

A Központi Statisztikai Hivatal által legutóbb közölt, az ILO módszertan szerint számított adatokból ugyanakkor kiderül, hogy a 2006. november - 2007. január közötti időszakban az egy évvel korábbi mértékkel összehasonlítva a foglalkoztatottak száma 42 ezerrel nőtt, a munkanélküliek száma és rátája nem változott. Növekedett a foglalkoztatási ráta 0,5 százalékponttal, az aktivitási ráta ugyancsak 0,5 százalékponttal.

A 2006-os év egészét az aktivitás növekedése jellemezte. A foglalkoztatási ráta 0,4 százalékponttal, az aktivitási ráta 0,5 százalékponttal nőtt. A 2005-ös évhez képest éves átlagban a foglalkoztatottak száma 29 ezerrel emelkedett. Az inaktívak száma 42 ezerrel csökkent, a 3 millió 475 ezres mérték 1994. év óta a legalacsonyabb.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek