kapubanner for mobile

Öt érv, amiért érdemes lehet kisgyermekeseket alkalmazni

Az alacsony munkaerő-piaci aktivitás nálunk komoly problémát jelent: a nem dolgozók jelentős részét pedig a kisgyermekes szülők alkotják. Egy átlagos magyar édesanya egy gyerekkel három, több gyerekkel akár tíz évig is gyesen marad. A társadalmi elvárások ellenére azonban sok szülő cserélné a mackónadrágot kiskosztümre ennél hamarabb is; ők viszont a HR-esek nehezen bevehető bástyáiba ütköznek - még az állásinterjús dresscode-ban is - ennél a felismerésnél: Ja, hogy Ön kismama...

Tekintsünk el egy pillanatra attól, hogy a cégvezetők nagy részének szintén van gyereke, és neki magának vagy a feleségének is meg kellett vagy meg kell oldania a munka és a magánélet összeegyeztetését. Mindennek ellenére, vagy éppen mindemellett ugyanis tény, hogy az általános hozzáállás szerint egy kisgyerekes szülőt fel- vagy visszavenni a munkahelyre sokkal problémásabb, mint egy egyedülállót, egy nagyobb gyerekest vagy egy pályakezdőt. A fő ellenérvek között szerepel általában, hogy a kisgyerek hirtelen betegsége, illetve a bölcsődei/ óvodai időbeosztás miatt egyrészt nem lesz rendesen elvégezve a munka, másrészt ennek a kiszámíthatatlanságnak demoralizáló hatása van a szervezeti kultúrára (ha ő dolgozhat így, akkor én miért nem). Röviden összefoglalva a legnagyobb gond az, hogy az új munkaerő nem mindig, vagy nem mindig rögtön áll rendelkezésre.

Pedig a kisgyermekes szülő sok olyan kompetenciára tesz szert az otthon töltött időben, amit a munkáltató a saját hasznára fordíthat. Akinek tehát nem elsősorban a nyolctól-négyig időkeretébe szorított fizikai jelenlét számít, sokkal inkább a minőségi teljesítmény, annak érdemes számba vennie, melyek lehetnek ezek.


1. Jó problémamegoldó képesség



Egy kisgyermekes szülő az otthon töltött időszak alatt kitanulja a konfliktuskezelés és a családmenedzsment minden csínját-bínját; méghozzá megoldásfókuszúan - úgy, hogy a család többi tagjának mindenképpen, esetlegesen pedig neki is jó legyen. Az időben és erőforrásban hatékony win-win szituációk kialakítására ezért egy édesanya (ritkább esetben édesapa) valószínűleg a munkája során is törekedni fog.


2. Végtelen türelem és a vele járó alkalmazkodás



A türelem a gyerekneveléshez szükséges egyik alapvető készség. Akinek természeténél fogva sok van, az szerencsés, akinek nincsen, az pedig előbb-utóbb rájön, hogy ideje kifejlesztenie magában, mert az otthon töltött időszak alatt az események általában nem úgy és nem akkor történnek, ahogy az ember eltervezte. A kitűzött célokat ugyanis általában nem rögtön, hanem hosszas munka és a változásokat kezelni tudó hozzáállás eredményeképpen érjük el. Ugyanez a türelem és alkalmazkodó-képesség aknázható ki a munkahelyen is az ügyfelekkel és a kollégákkal folytatott kommunikáció során - higgadtan, kitartóan, megoldásra törekedve.


3. Jó időmenedzsment



A régi szép időszak, amikor az ember még azt és akkor csinált, amikor kedve tartotta, a kisgyerekes számára a múlté. A gyerekek mellett szoros időbeosztás van, illetve A, B és C tervek minden eshetőségre. Döntéseket kell hozni, és lépni a megfelelő irányba. Rögtön. Mindehhez lényeglátás, szelektálás, rangsorolás, és önmagunk kordában tartása szükséges. Mindezen képességek rendkívül jól jöhetnek bármilyen koordinációs és szervezési feladat ellátásánál, illetve hatékonyan támogatják a döntési folyamatokat; mindezzel hozzájárulva a kitűzött konkrét cél mihamarabbi teljesüléséhez.


4. Multitasking, vagyis osztott figyelem



Egy kisgyerekes életében kevés az olyan szituáció, amikor elejétől a végéig egy dologra koncentrálhat. Helyette különböző váratlanul érkező impulzusokra reagál, és ezek kavalkádjában dönt és cselekszik - egyidejűleg fogva a telefont és a fakanalat, terelgetve a gyereket és összeszedve az ebéd szétszórt maradványait. Közben pedig tudja, miről beszélünk neki. A multitasking, vagyis a megosztott figyelem képessége előny lehet az üzleti életben, ahol az információk befogadása és megfelelő kezelése sok esetben a hatékonyság kulcsát jelenti.


5. Hűség



A kisgyermekes szülő - még ha tisztában is van saját kvalitásaival és szakmai hátterével - nem válogat, mert tudja, hogy nehezen talál állást. Biztos helyet keres, és ha megkapja a számára elengedhetetlen rugalmasságot, igyekszik hatékony lenni és teljesíteni a feladatot a váratlan helyzetek ellenére is.

Hogyan foglalkoztathatja Ön atipikusan a kisgyermekes szülőt?
Hatékony megoldás lehet a 4 vagy 6 órás részmunkaidő, a munkakör-megosztása (job-sharing) 4-4 órában két kisgyermekes között, illetve a rugalmas munkaidő vagy a távmunka - természetesen akkor, ha az adott munkakör ezt megengedi. Elképzelhető ezen felül a 6+2 felosztás is, ami azt jelenti, hogy a 6 bent töltött óra után a szülő otthon még kettőt ledolgoz a saját időbeosztása szerint. A lehetőségek és kombinációk száma - ha nem is végtelen, de mindenképpen - nagy, a szervezetre szabásban pedig segíthetnek például az atipikus foglalkozás témájában jártas szervezetfejlesztő cégek, vagy az olyan speciális kezdeményezések, mint a Munka kisgyermekkel program.
Az atipikus munkaformákkal járó rugalmasság tehát olyan eszköz a munkáltató kezében, amely nem kerül pénzbe (remek motivációs módszer például fizetésemelés helyett), csupán egy kis szemléletváltást és átszervezést igényel, illetve - céges kultúrától függően - akár a többi munkavállalóra is kiterjeszthető. Természetesen lényeges, hogy a két fél pontosan meghatározza a feladatokat, az elvárásokat, az ellenőrzés módját, illetve a nem megfelelő teljesítés következményeit is. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a kisgyermekesek foglalkoztatása után járulékkedvezmény is jár.

Németh Sarolta
IFKA Kft.
Munka kisgyermekkel program
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk