kapubanner for mobile

Két legyet egy csapásra: Macron kiterjeszti a nők jogait

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

images




Ezt nem kiadásnak, hanem befektetésnek kell felfogni!
- hangsúlyozza Steve Tobin az ILO jelentés készítője. Aki megdicsérte Macron francia elnököt, aki kiterjeszti az anyasági segélyt minden társadalmi csoport számára. Ezzel Macron két legyet is akar ütni egy csapásra: kiterjeszti a nők jogait, miközben csökkenti hajlandóságukat a munkavállalásra. Franciaországban ugyanis majdnem 10 százalékos a munkanélküliség. Vagyis egyáltalán nem könnyű a kérdésre válaszolni, hogy a nők hogyan játszhatnak nagyobb szerepet a munkaerő piacon, ha a férfiaknak sincs elég munkahely.

A G20 tagországok, vagyis a világgazdaság vezető államai abban a reményben vállalták, hogy javítanak a nők helyzetén a munkaerőpiacon 2025-ig, hogy általános gazdasági fellendülés lesz, mely sok új munkahelyet teremt, és lehetővé teszi a bérek emelését. Új munkahelyek általában vannak, de az általános béremelés még várat magára. Túl nagy ugyanis a globális vagy épp regionális konkurencia. Macron elnök is azzal volt kénytelen szembesülni szülővárosában, hogy egy amerikai cég Lengyelországba akarja áthelyezni a termelését, mert ott a munkabérek messze elmaradnak a franciákétól.

Fel van tehát adva a lecke a G20 csúcsnak, melyet Hamburgban tartanak meg hamarosan. Ez lesz az első összejövetel, melyen Donald Trump képviseli az Egyesült Államokat. Az ő szülővárosában mindenesetre már megszűnt a gender gap: a nők munkaerő-piaci esélyei azonosak a férfiakéval New York-ban. De ez nem Trump érdeme.

HVG
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Pénzt hoznak a nők
2. oldal - Két legyet egy csapásra: Macron kiterjeszti a nők jogait
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek