Megjelent: 18 éve

Régiók (11) - Heves megye Álláslehetőségek, fizetés, keresett szakmák

Sorozatunk tizenegyedik részéből kiderül, Heves megyében mely szakmák képviselői keresettek, kiknek nehéz az elhelyezkedés, mi szükséges a gyors állásszerzéshez, emellett szó esik a bérekről és a pályakezdők esélyeiről is. A megye álláshelyzetéről Szegedi Annát, a munkaerő-közvetítéssel és kölcsönzéssel foglalkozó Adecco gyöngyösi irodavezetőjét kérdeztük.

Heves megye Észak-Magyarországon fekszik, határa Budapesttől mindössze 55 km-re található. Székhelye a történelmi borvidékéről ismeretes Eger. A megyeszékhelyen kívül jelentősebb városai Gyöngyös, Hatvan, Heves.

A térség a munkanélküliségi rátája 10,9 százalék, ami tizedik a megyék kötött. Ugyan 1,7 százalékkal az országos átlag fölött áll, mégis jelentősen (5,2 százalékponttal) alacsonyabb az észak-magyarországi régió (Nógrád, Borsod, Heves) mutatójánál.

A rendszerváltozást követően talpraállt a gazdaság

Gazdasága a rendszerváltás után jelentősen átalakult, a nagy állami cégek megszűntek, helyettük kisebb vállalkozások jöttek létre, amelyek Szegedi Anna, az Adecco gyöngyösi irodájának irodavezetője elmondása szerint az évek elteltével megerősödtek, és képesek voltak felszívni a rendszerváltozáskor munkanélkülivé vált - elsősorban fizikai - munkaerő nagy részét.

Egyre közelebb Budapesthez

Ebben persze szerepet játszottak a kilencvenes évek második felében a megyébe érkezett külföldi befektetők is, amelyek az M3-as autópálya újabb szakaszának átadása után jelentős munkahelyteremtő beruházásokat hoztak létre - főleg Hatvan, Gyöngyös és Eger térségében.

"Bár a budapesti és a nyugati régiókhoz képest még mindig elmaradottnak számít a térség, de egyre inkább közelít - és nem távolodik - a fővároshoz, és jó úton halad a Budapestre jellemző kedvező gazdasági helyzet eléréséhez" - mondta el Szegedi Anna.

A gépész- és villamosmérnökök keresettek

A térség húzó ágazata az ipar, azon belül pedig az elektronika- és az autóipar. Ennek megfelelően a szellemi dolgozók közül elsősorban az idegen nyelvtudással rendelkező mérnökök (gépész és villamos) keresettek. A főbb munkáltatók: Robert Bosch Elektronikai Kft., Philip Morris Magyarország Kft., Mátra Cukor Rt.

Bölcsész diplomával nehéz

"Gazdasági területen a pénzügyi-számviteli végzettségű, egy, de inkább két idegen nyelvet beszélő munkavállalókra van igény, viszont helyezkednek el a bölcsész diplomával rendelkezők. Nekik akár fél évbe is telhet, míg végzettségüknek megfelelő állást találnak a megyében" - tájékoztatott az irodavezető.

Elvárás egy vagy két idegen nyelv ismerete

A nyelvtudás hiánya évek óta megoldatlan problémaként van jelen a munkaerőpiacon. Mivel a nagyobb foglalkoztatók zöme külföldi tulajdonban lévő vállalat, elvárásként az angol nyelv tárgyalási szintű ismeretét várják el a szellemi dolgozóktól, és többségük még egy idegen nyelvismeretre is igényt tart az új munkatárs felvételekor. Ezt azonban kevés pályázó tudja teljesíteni.

A jelentkezők nyelvtudása a legtöbb esetben nem éri el a középfokot, ez azonban kevés az állásszerzéshez. Emellett jellemzően 1-3 év szakmai tapasztalat szerepel elvárásként. Pályakezdőként elsősorban mérnöki és pénzügyi diplomával jók az esélyek.

Az egyéb területen végzetteknek két lehetőségük van: vagy elhelyezkednek egy olyan pozícióban, amelyhez nem szükséges felsőfokú végzettség vagy Budapesten keresnek állást. A főváros közelsége miatt egyébként a munkavállalók egy jelentős hányada Budapesten vállal munkát, és ott kezd karrierépítése.

15-20 százalékkal alacsonyabbak a bérek

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szerint Heves megye az átlagbéreket tekintve a hatodik helyen áll a rangsorban 131 825 forinttal. Budapesten a statisztika szerint 195 870 forint az átlagfizetés, ami Heves megyeinél 30 százalékkal magasabb összeg. Szegedi Anna ezzel szemben 15-20 százalékos különbségről számolt be.

"Míg egy pályakezdő mérnök Budapesten bruttó 220-230 ezer forintos havi fizetésre számíthat, addig Heves megyében 160-180 ezer forintra. A fizikai dolgozók javadalmazása - kevés kivételtől eltekintve - általában a minimálbértől alig valamennyivel magasabb összeg" - árnyalta a képet Szegedi Anna.

Oroszi Babett 2005. október 7.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek