Rugalmas foglalkoztatási formákat alkalmaznak a válságálló cégek
Bizonyos cégek válságállónak bizonyulnak az alkalmazottak számát tekintve. A több százezer főt alkalmazó Top 100 vállalatnál csak 241 fővel dolgoztak kevesebben a múlt évben, mint egy évvel korábban, miközben az árbevételük 9,3 százalékkal csökkent. Hogyan lehetséges ez?
A hatékonyan működő vállalatokra általánosan igaz, hogy alkalmazzák az atipikus foglalkoztatási formákat, mint például a munkaerő-kölcsönzést vagy a diákmunkát, mert ezek rugalmas emberi erőforrás gazdálkodást tesz lehetővé mind létszámban, mind költségekben. Az állandóan változó igényeket kiszolgáló munkaerő-kölcsönzők és diákszövetkezetek nagy előnye, hogy gyorsan és költséghatékonyan tudják rendelkezésre bocsátani a szükséges létszámot a megkívánt minőségben, ugyanakkor ellátják a foglalkoztatáshoz kapcsolódó összes adminisztratív, bejelentési és szervezési feladatot.
A nehezebb gazdasági helyzetben már további vállalatcsoportok is felfedezték a diákmunka előnyeit. Ezt támasztja alá az országos hálózattal rendelkező Mind-Diák Szövetkezet tapasztalata is.
A harmadik negyedév elejétől komoly fellendülést tapasztaltak a a szakemberek a diákmunka terén. Júliusban országszerte mintegy 2140 diákot foglalkoztattak, a januári 1398 fős létszámhoz képest ez jelentős különbség. Különösen örömteli, hogy a fővároson túl olyan vidéki nagyvárosok és vonzáskörzeteikben is nagy volt a diákmunka iránti igény, mint Győr, Veszprém, Jászberény, Nyíregyháza, Miskolc, Nagykanizsa és Zalaegerszeg. A nyári munkacsúcsok a vendéglátásban és a kereskedelemben már megszokottak, de bíztató jel hogy az autóipar, a műanyag-feldolgozás, csomagolás, gépgyártás is növelte a kapacitását. A megrendelések száma akár 100 százalékkal is bővült bizonyos vállalatoknál.
A gyártás területén működő cégek - autóipar, elektronika, gyógyszeripar - kapacitásigényeinek megfelelően, a megrendelésekhez igazodva vesznek igénybe
munkaerő-kölcsönzést az átmeneti létszámgondok megoldására. Ugyanez tapasztalható a call centerek és self service centereket működtető vállalatcsoportoknál. A júliusi közel 900 fős állományi létszám a válság előtti időket idézi, számol be a Humán Centrum eredményeiről Urbán Tibor cégvezető.
További információ: www.humancentrum.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?