A munkához való jog megítélése az ítélkezési gyakorlatban

Az egyik legkorábbi, fenti témában született ítéletében (BH1999.402) a Legfelsőbb Bíróság a munkához való jogot önálló személyhez fűződő jogként értelmezte. A Legfelsőbb Bíróság szerint az ember személyiségének kiteljesedését alapvetően a társadalmilag hasznos munkavégző tevékenysége biztosítja, amely a személyiség elsőrendű fontosságú megnyilvánulása. Ezért az ügyben a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy önmagában a közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszüntetésével (akár többlettényállási elem nélkül) a munkáltató a munkavállalónak a munkához való jogát, mint személyhez fűződő jogát közvetlenül megsértette.

A fenti, sokak által bírált igencsak tág jogértelmezéstől eltérően a Debreceni Ítélőtábla egy 2005-ben született döntésében úgy foglalt állást, hogy nem jelenti a polgári jog által védett személyiség sérelmét, ha a munkáltató a jogszabályi előírások téves értelmezésével, vagy formai előírások megszegésével, de egyébként a személyiségi jogok megsértése nélkül szünteti meg a munkaviszonyt. Vagyis egy jogellenes munkaviszony megszüntetés nem feltétlenül jár együtt a személyiségi jogok (azon belül is a munkához való jog) megsértésével. Egy másik ítéletében a Debreceni Ítélőtábla rámutatott, hogy nem indokolt az ún. „második generációs” állampolgári jogokat (pl. a munkához való jogot) polgári jogi védelemben részesíteni. Az e jogok körébe tartozó kötelezettségek, illetve sérelem esetén ugyanis annak kiküszöbölése az Alkotmány hivatkozott rendelkezései, valamint az egyes alkotmányon alapuló törvényekben szabályozott eljárásra tartozik. Ezt a jogértelmezést tükrözi a Szegedi Ítélőtáblának egy 2011-es döntése is, amely szerint önmagában a munkaviszony jogellenes megszüntetése személyiségvédelmi igényt nem alapoz meg, mivel a munkához való jog, mint szociális alapjog kötelezettje az állam, ezért e joggal kapcsolatban a munkáltató azzal követhet el jogsértést, ha megszegi a munkaviszony létesítésére, megszüntetésére, továbbá a munkaviszonyból fakadóan a munkavállalót megillető jogokra vonatkozó munkajogi rendelkezéseket.

Figyelmet érdemel a Fővárosi Ítélőtáblának két közelmúltban hozott ítélete (mindkét ítélet 2016-ban született). Az egyik esetben a bíróság megállapította, hogy egy jegyző jóhírnevét és munkához való jogát azzal sértették meg, hogy egy internetes oldalon a jegyző hivatalvesztését megállapító önkormányzati határozat mellett nem tüntették fel azt a bírósági ítéletet, amely szerint ezek a határozatok jogellenesen szüntették meg a jegyző közszolgálati jogviszonyát. A jegyző ennek következtében éveken keresztül nem tudott elhelyezkedni, mivel a fegyelmi határozat bárki számára elérhető volt az interneten.

Az ügyben tehát a Fővárosi Ítélőtábla személyiségi jogként értelmezte a munkához való jogot, mondván az ember személyiségének kiteljesedésében, a társadalmi és önértékelésben a munka és a foglalkozás, az ezen a téren elért egyéni teljesítmény és az ehhez kapcsolódó társadalmi elismertség igen jelentős szerepet játszik. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a munkához való személyiségi jogi sérelem nem a konkrét munkaviszony jogellenes megszüntetésében, hanem abban állt, hogy a munkáltató éveken át ellehetetlenítette, hogy a végzettségének megfelelő munkakörben helyezkedhessen el (vagyis a nem vagyoni kártérítés megállapításához egy többlettényállási elem társult). A bíróság úgy látta, hogy a kialakult helyzet a munkaviszony jogellenes megszüntetésével okozott sérelemtől függetlenül, további kompenzálásra szorul. A másik, nem jogellenes munkaviszony-megszüntetéssel kapcsolatos perben, egy rendőrrel szemben tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt indítottak büntetőeljárást és egyidejűleg felfüggesztették a beosztásából. A büntetőeljárás végül jogerősen felmentő ítélettel zárult, ugyanakkor a rendőr az ellene éveken keresztül tartó eljárás miatt olyan súlyos egészségromlást szenvedett el, amelynek következtében alkalmatlanná vált hivatásának ellátására, ezért beosztásából felmentették. A rendőr a munkához való jogának megsértésére alapozva érvényesített nem vagyoni kártérítést. A Fővárosi Ítélőtábla ebben az ügyben is személyiségi jogként értelmezte a munkához való jogot, és kimondta, hogy a munkavállaló sérelme abban áll, hogy a megfelelő munkakörben történő munkavégzése ellehetetlenült.

Merre tartunk?

Bár a kérdés még nem dőlt el, de a fenti bírósági döntések fényében úgy látszik, hogy az ítélkezési gyakorlat a munkához való jogot személyiségi jogként értelmező irányba fejlődik. Mindazonáltal az is körvonalazódni látszik, hogy a munkához való jog megsértésének megállapításához a bíróságok nem elégszenek meg a munkaviszony megszüntetésének jogellenességével, hanem ezen felül többlettényállási elemet is megkövetelnek.

dr. Pap Máté ügyvéd
KCG Partners Ügyvédi Társulás

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Sérelemdíjat követelhetek, ha kirúgnak?
2. oldal - A munkához való jog megítélése az ítélkezési gyakorlatban