kapubanner for mobile

Stadionok lesznek, bölcsődei béremelés nem

A bölcsődei dolgozók hiába kérik, jövőre sem kapnak béremelést, holott már hat éve ugyanannyit keresnek - alig többet mint a minimálbér. Közben a stadionokra 80 milliárd jut a jövő évi költségvetésből, írja az Origo.

2014 lesz a hatodik év, hogy nem emelik a bölcsődei dolgozók bérét, derül ki a jövő évi költségvetés tervéből - hívja fel közleményében az LMP-s Ertsey Katalin. Ezen hat év alatt 20 százalékkal csökkent a bérük vásárlóértéke (ennyivel csökkent a reálbérük), miközben a bölcsődei dolgozók nettó 70 ezer-80 ezer forint (a minimálbér nettója) körül keresnek.

Semmilyen hatása nem volt sem a Balog Zoltánnak írt nyílt levélnek, sem az aláírásgyűjtésnek. A jövő évi költségvetésben sem az illetményalapjukat nem emeli a kormány, sem más módon nem jutnak béremeléshez. Ezzel szemben például stadionfejlesztésre bő 80 milliárd forint jut jövőre, de a Kossuth tér rekonstrukciójára is tízmilliárdnál többet költ jövőre a kormány. Holott a bölcsődei rendszer fejlesztése az egész gazdaságnak, országnak jót tenne, a nők könnyebben mennének vissza dolgozni szülés után, így pedig könnyebben is rászánják magukat a gyerekvállalásra.

Az LMP-s politikus kiemeli, hogy a minisztérium semmiféle magyarázatot nem ad, és nem is válaszol az érdekvédők tárgyalást kérő megkeresésére sem. A szociális szférában dolgozók egyre elkeseredettebbek, tüntetésre, sztrájkra készülnek, az ellenzéki párt pedig minden törvényes eszköz alkalmazását támogatja.

Origo
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Database Administrator

A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk

QA Engineer

A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk

Social Media Manager

A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk