Stagnál vagy növekszik a cégek toborzási kedve?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Foglalkoztatási és Szociális Hivatal decemberi adatai szerint 2009. azonos hónapjához képest nőtt a bejelentett munkahelyek száma. A foglalkoztatók decemberben 15900 új álláslehetőséget jelentettek be, a munkát keresők száma viszont 2,2 százalékos csökkenést mutat - írja a HVG Állásbörze sajtóközleménye.
Minimálisan csökkent az álláskeresők száma
A gazdasági válság kezdete óta először 2010 tavaszán csökkent az álláskeresők száma, majd ez a tendencia kísérte végig a tavalyi évet. Pozitív változásnak tekinthető az is, hogy 2010 novemberében a nyilvántartásból kilépők 37,5 százaléka helyezkedett el önállóan vagy közvetítéssel - derül ki a Hivatal elemzéséből. A szakértők szerint ez az irány biztató ugyan, de a gazdaság fellendülése érdekében a tempón lehetne még gyorsítani.
Stagnál a vállalatok átlagos növekedése
Mindezen adatok ellenére az egyik személyzeti tanácsadó cég legfrissebb munkaerő-piaci előrejelzése szerint a magyar álláskeresők lehetőségei nem változnak különösebben az elkövetkezendő három hónapban. Az eredmények tükrében a gyártás területén, főként az autóiparban a leginkább pozitívak a várakozások. A pénzügyi és üzleti szolgáltatások körében, valamint a fuvarozási, szállítmányozási, raktározási és kommunikációs szektorokban ugyancsak optimistábbak lehetnek a munkavállalók, mivel ezen munkáltatók szintén erősebb alkalmazási hajlandóságról számoltak be a felmérés kezdete óta.
A következő negyedévben a cégek viszonylagos stabilitásra számítanak a munkaerőpiacon: négy munkaadó közül legalább három jelezte, hogy az év első három hónapjában változatlanul kívánja hagyni a dolgozói létszámát.
A publikált adatok alapján úgy tűnik, hogy a tavaly megindult, lassú munkaerő-piaci fellendülés 2011 elején megtorpanni látszik, vagy legalábbis stagnálás, illetve minimális további növekedés várható, ami az ország gazdasági növekedési terveit alapul véve, nem éppen kedvező.
A nagyobb cégek még mindig toboroznak
Némileg eltérő a helyzet, ha figyelembe vesszük a fiatal, már néhány éves tapasztalatot szerzett álláskeresőkre vagy a pályakezdőkre szakosodott állásbörzék várakozásait is. Az állásbörzék a tendenciákra vonatkozóan egyfajta barométerként szolgálnak a munkaerő-piac helyzetére nézve. Összességében látszik, hogy a válság ideje alatt a cégek kiállítási kedve jóval kisebb lett. Sok helyen létszámstopot vezettek be, lefaragták a költségeket, így nem volt mivel megjelenniük a hasonló rendezvényeken. A szervezők szerint 2010 őszén ez a tendencia megváltozott, illetve lelassult, és az őszi kiállítások színvonala, a felkínált állások száma a válság előtti időszakot tükrözte.
"Úgy látjuk, hogy a tavaly tapasztalt, növekvő érdeklődés folytatódik, sőt még erősödik is. Különösen igaz ez a nagy hazai cégek börzéken történő megjelenésére. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már december közepén, több mint három hónappal a következő HVG Állásbörze előtt, elkelt a kialakított standjaink 80 százaléka. Annak érdekében, hogy ki tudjuk elégíteni az eseményen megjelenni kívánó, összes munkaadó igényeit, a 2011 tavaszi börzét a SYMA korábban meghirdetett C csarnoka helyett a közel kétszer nagyobb alapterületű B csarnokában rendezzük meg az állásbörzét. Mindenképpen biztató, hogy jelenleg már ezen a nagyobb területen is 60 százalékos foglaltságnál tartunk" - mondja Toldi Gábor, a HVG Center igazgatója a közlemény szerint.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?