Szexuális zaklatás a munkahelyen – Michael Douglastől Nicole Kidmanig
Filmek, sorozatok, amelyek egy olyan témával foglalkoznak, amit eddig mindenütt leginkább a szőnyeg alá szerettek volna söpörni, elhallgatni, eltussolni, amennyire csak lehet. Azonban egyre kevésbé lehet.
A munkahelyi szexuális zaklatás az elmúlt években, a „Me Too” mozgalommal együtt kapott a korábbinál sokkal nagyobb nyilvánosságot. Harvey Weinstein hollywoodi filmmogul zaklatási ügye robbantotta a bombát. Szinte elkerülhetetlen, hogy ebből a történetből egyszer film legyen majd, azonban a filmvilágnak még néhány évig alighanem emésztenie kell a saját háza táján történteket, ami nagyon sok kellemetlen kérdést vethet fel az elkövető egyéni felelősségén túl, amivel nem könnyű szembenézni. Azonban, mivel a téma a figyelem középpontjába került, és már nem lehet az eseteket a szőnyeg alá söpörni - amikről mindenki tudott, csak senki nem mert beszélni -, hanem egyre nyíltabb róla a kommunikáció, így érthető, hogy filmekben, sorozatokban is feldolgozzák.
The Morning Show
Az Apple TV-n megy a The Morning Show című sorozat, immár a második évaddal. A Jennifer Aniston, Reese Whiterspoon és Steve Carell főszereplésével készült amerikai drámasorozat is egy szexuális zaklatási botránnyal indul, amelynek eredményként eltávolítják a reggeli műsor évtizedes házigazdáját a programból. Anélkül, hogy lelőnénk a sorozat poénját, itt is felmerül a rendszer – a csatorna, a médiavállalat - felelőssége, amely szemet hunyt a helyzet felett a siker és a nézettség oltárán. „Mi nem tudunk semmit” – hangzik el az ominózus mondat. De vajon mit tesz a két, egyébként egymástól alapvetően eltérő beállítottságú női műsorvezetői team, akik régi-új arcai a csatornának? Meddig mehetnek el? Vajon a krízis hoz-e valódi újjászületést?
Botrány
Az egyik legutóbbi jelentős megfilmesítése a témának, szintén a média világába kalauzolja a nézőket, a Botrány (Bombshell) című film, amiről korábban írtunk már Kulturális ajánló rovatunkban. A film igaz történeten alapul, a FOX médiabirodalom főnöke, Roger Ailes bukásának történetén. A napvilágra került sorozatos munkahelyi zaklatások perhez és egyre nagyobb botrányhoz vezettek, ami végül a médiamogul székébe került. Olyan színészekkel, mint Ailes szerepében John Lithgow valamint Nicole Kidman, Charlize Theron és Margot Robbie.
A legharsányabb hang
Roger Ailes történetét dolgozza fel az HBO Go-n futó A legharsányabb hang című sorozat is, amelyben a főszerepet Russel Crow alakítja.
Zaklatás
Nem maradhat ki a felsorolásból a nagy klasszikus, a Zaklatás című film (1994), ami jelentősen megelőzte korát. Ráadásul a szerepek is megfordultak, hiszen a filmben Demi Moore (Meredith) játssza azt a női főnököt, aki beosztottját, Michael Douglast (Tom) zaklatja, miközben a tett elkövetésével éppen őt akarja megvádolni, hogy el tudja bocsájtani a cégtől és bosszúból tönkretegye. Az már egy másik kérdés, hogy a valóban sztárparádéval és remek forgatókönyvvel rendelkező film vajon milyen képet festett a feltörekvő (vagy ebben az esetben inkább törtető, a cél érdekében mindent bevető) női vezetőkről.
Pedig az elnök komoly lépést tesz, hogy a technológiai területen dolgozó cégnél nőt nevez ki alelnöknek, ami a filmben elmondottak szerint is merőben szokatlan volt. Ugyanakkor azt is meg kell említenünk, hogy szerepel egy másik, szimpatikus női vezetői figura is a filmben, akinek a közreműködése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a filmbeli harc végül happy enddel végződjön, a rossz elnyerje méltó büntetését.
Egy sajnos gyakori példa az utóéletről
Végül pedig álljon itt egy tízperces rövidfilm, a Doublespeak (vagyis Kettős beszéd - a szerk.), ami egy szexuális zaklatás munkahelyi bejelentésének utóéletéről szól. A tehetetlenségről, a kiszolgáltatottságról, hogy milyen, amikor nem hisznek neked vagy legalábbis nincs elég bizonyíték ahhoz, hogy valódi lépések történjenek az ügyben. Ami nyilvánvalóan nem is az első és nem is az utolsó…
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?