"Szükségünk van menekültekre, mert romlik a demográfiai helyzet"
Migráció nélkül a munkaképes lakosság 17 millió fővel csökkenne a következő évtizedben Európában. Szükségünk van menekültekre - mondta a Népszabadságnak Stefan Löfven svéd kormányfő.
- Szükségünk van menekültekre, mert romlik a demográfiai helyzet. Nélkülük nehéz lenne fenntartani a jóléti rendszert Svédországban, hiszen egyre kevesebb embernek kellene egyre többet eltartania - mondta a Népszabadságnak hét végi budapesti látogatásán Stefan Löfven svéd kormányfő.
Az 58 éves, hegesztőmunkásból lett szociáldemokrata politikus hangsúlyozta: Svédországban is azt az elvet követik, hogy vissza kell küldeni, aki nem jogosult a menekültstátuszra. A jelenlegi kritikus helyzetben ugyanakkor többlet-erőfeszítésre és szolidaritásra van szükség.
Európában a legtöbb menekültnek, évi százezer embernek nyújt menedéket Svédország.
- A globális gazdaság másképp működik, mint régen, és ehhez alkalmazkodni kell. Az alapvető értékek azonban ugyanazok: mindenki egyenlőnek születik, így mindenki számára ugyanolyan lehetőségeket és jogokat kell biztosítani. Ez csak úgy érhető el, ha
a társadalom egésze a szolidaritáson alapul. Ezért akarjuk növelni az adóbevételeket - magyarázta Löfven.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon