Találjon tehetségeket az EURAXESS hálózatában - minden szolgáltatás ingyenes
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat24 ezer magasan képzett szakemberhez nyerhet hozzáférést, ha kihasználja az Euraxess hálózatában rejlő potenciált. Kevés cég tud róla, hogy az EU által életre hívott szolgáltatás nemcsak egyetemek, kutatóintézetek számára kínál utánpótlást, hanem a versenyszféra kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cégei előtt is nyitott. Ráadásul az EU által létrehozott szolgáltatás teljesen ingyenes.
Mi is az EURAXESS?
Az Európai Unió által életre hívott szolgáltatás, melynek célja az országok közötti kutatói mobilitás segítése: kutatók, egyetemek, kutatóintézetek és kutatással-fejlesztéssel foglalkozó vállalkozások összekapcsolása. Az EURAXESS-t Magyarországon — a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. vezetésével — 14 intézmény képviseli.Kik is azok, akik ebben az adatbázisban elérhetőek? „Legalább egy diplomával rendelkeznek, a saját anyanyelvük mellett az angol nyelvet magas szinten beszélik, és jellemzően még egy idegen nyelvet ismernek. Sokan doktori iskolába járnak vagy már doktori fokozatot szereztek, de mesterdiplomások is találhatóak közöttük” - mondja Molnár Ádám, az EURAXESS magyarországi koordinátora.
Hogyan lehet használni az EURAXESS oldalt munkaadóként?
A magyar oldal erre a linkre kattintva érhető el: https://www.euraxess.hu Ha cégként regisztrálunk, akkor néhány órán belül válasz érkezik, hogy elfogadták-e azt. Ez ahhoz szükséges, hogy a munkaadók által használható szolgáltatásokhoz (például álláshirdetés feladása) hozzáférést nyerjünk. A vállalati profiloldalunkra feltölthetjük a legfontosabb információkat. Ezen kívül böngészhetünk az EURAXESS önéletrajzi adatbázisában a legjobb jelöltek után. A rendszerben a cég szűrhet azokra a tehetségekre, akik Magyarországon szeretnének dolgozni. Azon belül leválogathat diploma (BSc, MSc, PhD), beszélt nyelv, a szakmai tapasztalat hossza (években) és a kutatói karrierszint (kezdő vagy tapasztalt kutató) között. A regisztráló cégek álláshirdetéseket is feladhatnak, melyek akár más európai szakmai oldalakon is megjelennek.
Az adatbázisban nem csupán EU-tagállamok kutatói találhatóak meg, hanem jelöltek a világ legkülönbözőbb részeiből, Indiától Dél-Amerikáig. Ha egy cég EU-n kívüli vízumköteles országból szeretne tehetséget fogadni - például egy kutatási projektmunkára, akkor a magyar hatóságok a feltételek megfelelése esetén gyorsított eljárásban, 15 nap alatt bírálják el a kérelmet és ingyenes vízumot állítanak ki a kutatónak.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?