kapubanner for mobile

Tartalékos katonák lehetnek az elbocsátott közszolgálati dolgozókból

A 24.hu információi szerint a 9-10 ezer elbocsátott közszolgálati alkalmazottnak akkor ajánlanak fel új munkát az állami szférában, ha tartalékos katonának jelentkeznek a honvédséghez. Ez alól a nők sem lesznek kivételek - írja a lap.

Ahogyan mi is írtunk Benkő Tibor honvédelmi miniszter javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a honvédség létszámának emelése miatt.

A 24. hu forrásai szerint a napokban tartott állományi tájékoztatókon közölték a kirúgási listák véglegesítésére váró hivatalnokokkal, hogy csak szolgálatvállalás fejében kínálnak majd más munkát annak, aki az állami szektor más részében szeretne elhelyezkedni. Főleg az 50 év alattiakra számítanak. Egy orvoscsoport is megvizsgálja majd a dolgozókat és ez alapján dől el ki milyen munkát kap majd, de csak akkor ha vállalja, hogy tartalékos lesz.

A kirúgott dolgozók átképzését egészségügyi vagy szociális ágazatba csak akkor fizetik, ha vállalják a tartalékos szolgálatot.

Az intézkedésre valószínűleg azért van szükség, mert hiába emelték bruttó 130 ezer forintra a katonák bérét mégsem választják ezt a szakmát a fiatalok. Korábban mi is írtunk arról, hogy a munkáltatóknak kedvezményeket ígértek, ha az alkalmazottaikat elengedik tartalékosnak.

Fotó: honvedelem.hu
24.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk