Tavaszi fáradtság vagy kiégés?
Kiégés - ha azonnali válaszra van szükség. Már csak azért is, mert jobb félni, mint megijedni: abból baj még soha nem lett, ha valaki megelőző üzemmódban elkezdett figyelni saját testi-lelki egészségére.
Persze így márciusban a tavaszi fáradtság tünetei is jelentkezhetnek, de a burnout szindróma tünetegyüttese olyan gyorsan terjed a globális világban, hogy a szakértők ma már a kiégés társadalmáról cikkeznek. A tudomány lassan fél évszázada beszél a jelenségről. Arról a fizikai, érzelmi és mentális kimerülésről, ami a hosszú távú fokozott érzelmi megterhelés és a kedvezőtlen stresszhatások miatt jön létre. Öt fázist mutatva be, ami különböző jellegű lehet ugyan az egyes ember életében, mégis, minden érintettnél jól felismerhető.
Miről is van szó?
Kezdetben emberünk lelkesedik a munkájáért, szinte idealista módon, tettre kész és állandóan nyüzsög, fáradhatatlannak tűnik, és rengeteg energiát fektet abba, hogy jó kapcsolatokat alakítson ki a kollégákkal.
Ezután jön a „realizmus” szakasza: az ember (a vezetők különösen érintettek a kiégés veszélyében) még mindig elkötelezett a szakmája, a beosztottjai, a feladatai iránt. Együttműködik, és nyitott, de már megkezdi a távolság kialakítását és fenntartását, nemcsak a munkatársak, hanem az ügyfelek felé is.
Ha mégsem sikerül radikálisan csökkentenie a leterheltségét, akkor jön a következő fázis, amit kiábrándultsággal, stagnálással jellemezhetünk. Vezetőnk érdeklődése jelentősen csökken a vállalat, a célok, az ügyfelek iránt - sőt, nem ritkán a teljesítménye is. A kapcsolattartást működteti ugyan, de körülbelül robotpilóta üzemmódban, kevesebb energiával, mint korábban.
Ha még mindig nem talált eszközt a helyzetének a javításához, akkor négyesbe kapcsol a kiégés: ennek a szakasznak a kulcsszava a frusztráció. Ilyenkor már kifejezetten romlóban vannak a viszonyok, kollégákkal, megbízókkal is. Kommunikációja negatívabb lesz, hozzáállása pedig először csak bizonytalanabb, aztán pedig szkeptikus is - ha nem éppen cinikus.
Végül, az ötödik fázisban már akár kimondott apátiáról is beszélhetünk. A lehető legtöbb kapcsolatot minimalizálja az egyén, és a negatív kommunikáció egyre gyakrabban csap át kifejezetten ellenséges hangnembe. Feladatait többnyire csak sematikusan látja el, és láthatóan kerüli a találkozókat, párbeszédeket, interakciókat.
A fentiekből kiderül, mennyire kritikus az emberekkel való kapcsolat a helyzetben. A számok szintjén ugyan a teljesítménycsökkenés a legárulkodóbb - mert a legkönnyebben mérhető - jel, emellett azonban megjelenik az elszemélytelenedés, a passzivitás, a kiürültség érzete, nő a harag, az agresszió kifejeződése, miközben a többiek iránti érdeklődés csökken.
A testi panaszok sem mellékesek: fejfájás léphet fel, krónikus fáradtság (és ezzel összefüggésben alvászavarok), megjelenhet a szorongás.
A szakirodalomból tudjuk, hogy az emberekkel foglalkozók a legérintettebbek közé tartoznak. És ma már szerencsére azt is tudjuk, hogy egy ilyen helyzetbe kerülő vezető a kellő eszközökkel időben neki tud fogni a helyzet megoldásának. Elfogadja a valóságot, erőforrást gyűjt, tudatosan töltődik, növeli önmaga megértését (a reflexióját), stressztoleranciát és helyzettoleranciát alkalmaz: mindezzel pedig kezelni tudja a kiégés veszélyeit.
Ezzel pedig nemcsak magának, hanem minden családtagjának - és csapattagjának - igen nagy jót tesz. A megelőzés lenne itt is a legfontosabb: mind a vállalat az egyén részéről is gazdasági érdek is, hogy folyamatosan jól teljesítsenek a munkavállalók, vezetők. Mind a munkaadó, mind a munkavállaló közös érdeke, hogy a kiválasztás tudatos legyen, a beillesztés, illetve a folyamatos támogatás, fejlesztés bedig elengedhetetlen, mert napjainkban már 3-6 hónapon belül el tudjuk veszíteni az értékes régi és új embereinket is, nem kellenek hozzá évek! Mérés, fejlesztés, kommunikáció - kezdjük el, erősítsük meg, nincs rá jobb időpont, mint a MOST! Tavasszal a legjobb.
Kristóf Györgyi
Ügyvezető
Hammel&Hochreiter
Business & Management Consulting
Nyitókép: Jen Theodore on Unsplash
Miről is van szó?
Kezdetben emberünk lelkesedik a munkájáért, szinte idealista módon, tettre kész és állandóan nyüzsög, fáradhatatlannak tűnik, és rengeteg energiát fektet abba, hogy jó kapcsolatokat alakítson ki a kollégákkal.
Ezután jön a „realizmus” szakasza: az ember (a vezetők különösen érintettek a kiégés veszélyében) még mindig elkötelezett a szakmája, a beosztottjai, a feladatai iránt. Együttműködik, és nyitott, de már megkezdi a távolság kialakítását és fenntartását, nemcsak a munkatársak, hanem az ügyfelek felé is.
Ha mégsem sikerül radikálisan csökkentenie a leterheltségét, akkor jön a következő fázis, amit kiábrándultsággal, stagnálással jellemezhetünk. Vezetőnk érdeklődése jelentősen csökken a vállalat, a célok, az ügyfelek iránt - sőt, nem ritkán a teljesítménye is. A kapcsolattartást működteti ugyan, de körülbelül robotpilóta üzemmódban, kevesebb energiával, mint korábban.
Ha még mindig nem talált eszközt a helyzetének a javításához, akkor négyesbe kapcsol a kiégés: ennek a szakasznak a kulcsszava a frusztráció. Ilyenkor már kifejezetten romlóban vannak a viszonyok, kollégákkal, megbízókkal is. Kommunikációja negatívabb lesz, hozzáállása pedig először csak bizonytalanabb, aztán pedig szkeptikus is - ha nem éppen cinikus.
Végül, az ötödik fázisban már akár kimondott apátiáról is beszélhetünk. A lehető legtöbb kapcsolatot minimalizálja az egyén, és a negatív kommunikáció egyre gyakrabban csap át kifejezetten ellenséges hangnembe. Feladatait többnyire csak sematikusan látja el, és láthatóan kerüli a találkozókat, párbeszédeket, interakciókat.
A fentiekből kiderül, mennyire kritikus az emberekkel való kapcsolat a helyzetben. A számok szintjén ugyan a teljesítménycsökkenés a legárulkodóbb - mert a legkönnyebben mérhető - jel, emellett azonban megjelenik az elszemélytelenedés, a passzivitás, a kiürültség érzete, nő a harag, az agresszió kifejeződése, miközben a többiek iránti érdeklődés csökken.
A testi panaszok sem mellékesek: fejfájás léphet fel, krónikus fáradtság (és ezzel összefüggésben alvászavarok), megjelenhet a szorongás.
A szakirodalomból tudjuk, hogy az emberekkel foglalkozók a legérintettebbek közé tartoznak. És ma már szerencsére azt is tudjuk, hogy egy ilyen helyzetbe kerülő vezető a kellő eszközökkel időben neki tud fogni a helyzet megoldásának. Elfogadja a valóságot, erőforrást gyűjt, tudatosan töltődik, növeli önmaga megértését (a reflexióját), stressztoleranciát és helyzettoleranciát alkalmaz: mindezzel pedig kezelni tudja a kiégés veszélyeit.
Ezzel pedig nemcsak magának, hanem minden családtagjának - és csapattagjának - igen nagy jót tesz. A megelőzés lenne itt is a legfontosabb: mind a vállalat az egyén részéről is gazdasági érdek is, hogy folyamatosan jól teljesítsenek a munkavállalók, vezetők. Mind a munkaadó, mind a munkavállaló közös érdeke, hogy a kiválasztás tudatos legyen, a beillesztés, illetve a folyamatos támogatás, fejlesztés bedig elengedhetetlen, mert napjainkban már 3-6 hónapon belül el tudjuk veszíteni az értékes régi és új embereinket is, nem kellenek hozzá évek! Mérés, fejlesztés, kommunikáció - kezdjük el, erősítsük meg, nincs rá jobb időpont, mint a MOST! Tavasszal a legjobb.
Kristóf Györgyi
Ügyvezető
Hammel&Hochreiter
Business & Management Consulting
Nyitókép: Jen Theodore on Unsplash
Hatodik kiadásához érkezett az Emberi erőforrás menedzsment kézikönyv.
„Krízisből Erő” – beszélgetések az újranyitásról