Távmunkás külföldről? Miért ne!

Minden vállalkozás álma, hogy kellő számú, megfelelően képzett, olcsó munkaerő álljon a rendelkezésére. Csakhogy a legtöbben földrajzilag korlátozott körből válogathatnak. A munkavállaló nem szívesen ingázik több órát, úti- vagy szállásköltségei pedig akár komoly terhet is jelenthetnek a munkáltatónak. A modern infokommunikációs technológiák terjedésével viszont gyakorlatilag bárhonnan el lehet látni bizonyos feladatokat, akár határon túlról is.

Érdekes hirdetésre akadtunk, amelyben egy kárpátaljai cég kimondottan magyar vállalkozásoknak közvetített távmunkát végző munkavállalókat. (A távmunkával egyébként még az iroda költségein is takarékoskodhatunk.) A külföldi állampolgár távmunkában való alkalmazása azonban kérdéseket vet fel: milyen adóterhekkel, járulékokkal kell számolnunk? És a minimálbér a magyar? Mi minősül ebben az esetben a munkavégzés helyének?

A Munkaügyi Hivatal széttárja a karját...

– Mi a távmunkával nem foglalkozunk, ezzel kapcsolatban nem végzünk ellenőrzést a magyar vállalatoknál – válaszolta a Piac és Profit kérdésére Gedeon András, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) szóvivője. Az NMH nem is tehet semmit ezzel kapcsolatosan, a kérdéses foglalkoztatási formára ugyanis nem terjed ki a munkaügyi törvény hatálya, mivel az Mt. 3. § (2) bekezdés alapján „e törvényt – eltérő rendelkezés hiányában – akkor kell alkalmazni, ha a munkavállaló a munkát rendszerint Magyarországon végzi”.

Abban, hogy tulajdonképpen mi alapján kell eljárni, a munkavégzés helye a döntő. A munkaszerződésben kell meghatározni a munkavállaló munkavégzési helyét. A munkavégzési hely fogalmát a törvény nem definiálja, így azt bár meg lehet jelölni (egy vagy több) konkrét, azonosítható címmel vagy nagyobb földrajzi egység megnevezésével (például meghatározott megye, de akár az egész ország területe vagy külföldi cím, földrajzi egység), távmunka-végzés esetén mindig érdemes konkrét címet megadni.

– Amennyiben a munkaszerződésben a felek a munkavégzési helyet nem határozzák meg, munkavégzési helynek azt a helyet kell tekinteni, ahol a munkavállaló a munkáját szokás szerint végzi – mutat rá Pentz Edina, az RSM-DTM bérszámfejtési vezetője.

Meg kell határozni az illetékességet

A szakértő szerint ha a munkavállaló, a munkáltató és a munkavégzés helye közül legalább az egyik tényező másik államot is érint, mindenekelőtt a munkavállaló és a munkáltató adóügyi illetőségének a meghatározására van szükség. Az illetőség azt fejezi ki, hogy a magánszemély, illetve a nem természetes személy melyik állammal áll adózási szempontból a legközelebbi kapcsolatban.

Az illetőség kérdését az érintett országok belső, nemzeti jogszabályai, valamint a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények határozzák meg, illetve ha az érintett állam kötött Magyarországgal kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt, akkor aszerint kell eljárni.

– Az egyezmények a nem önálló munkáért kapott munkabér és egyéb járandóságok esetében úgy rendelkeznek, hogy azok a magánszemély illetősége szerinti államban adóztathatóak. Kivételt jelenthet ez alól, ha a munkát nem az illetősége szerinti államban végzi a magánszemély. Ilyen esetekben ugyanis a nem önálló munkáért kapott munkabér és egyéb járandóságok abban az országban adóztathatók, ahol a munkát végzik, amennyiben az egyezményekben szabályozott feltételek teljesülnek – hívta fel a figyelmet Pentz Edina.

Nem egyezményes országok esetén a külföldi illetőségű magánszemély adókötelezettsége kizárólag a jövedelemszerzés helye alapján belföldről származó jövedelmekre terjed ki. A jövedelemszerzés helye nem önálló tevékenységből származó jövedelem esetén a tevékenységvégzés szokásos helyének fekvése szerinti állam.

– Tehát egy külföldi illetőségű magánszemély magyarországi munkabére akkor volna adóztatható Magyarországon, ha a munkavégzés itt történne. Ha nem itt történik, akkor az említett szabályt nem tudjuk alkalmazni – hangsúlyozta az RSM-DTM szakértője.

A külföldi munkavállaló társadalombiztosítási jogállásának megítélésénél az Európai Unió, illetve Svájc, Liechtenstein és Norvégia állampolgárainak az esetében a vonatkozó közösségi rendelet kimondja, hogy őrájuk csak egy tagállam társadalombiztosítási jogszabályai alkalmazandók, még akkor is, ha több államban végeznek keresőtevékenységet. Az adott tagállam joghatóságát a rendelet szabályai határozzák meg. E rendelet értelmében főszabály szerint az egy tagállamban – nem kiküldetés keretében – keresőtevékenységet folytató személyek abban az államban tartoznak a társadalombiztosítási kötelezettség alá, amelyben keresőtevékenységüket végzik.

Ha olyan külföldi munkavállalóról beszélünk, aki nem tartozik sem a közösségi rendelet hatálya alá, illetve az illetősége szerinti állammal Magyarország nem kötött nemzetközi egyezményt, akkor kizárólag a magyar szabályozást kell vizsgálni. A hatályos szabályok értelmében a társadalombiztosítás a Magyarországon munkát végző természetes személyekre terjed ki.

– A kérdéses esetben a munkát külföldi államban végzik, így Magyarországon az adott jövedelem után társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség nem keletkezik – mondta Pentz Edina.

Fizethetünk román minimálbért

Eszerint tehát ha külföldi állampolgárt alkalmazunk, nem a magyar adó- és járulékrendszerrel kell számolnunk, és komoly költségmegtakarítás érhetünk el. A minimálbér ugyanis Magyarországon jelenleg mintegy 330 eurónak felel meg (98 ezer forint), ezzel szemben például Romániában 158 euró (mintegy 47 ezer forint.) A legtöbb uniós tagállamban kisebb az adóék mértéke, mint Magyarországon (46,6 százalék), de Ukrajnában is alacsonyabb: 43,3 százalék az OECD friss összesítése szerint.

Azonban érdemes odafigyelni, hol is dolgozik nekünk a munkavállalónk, mert rosszul is járhatunk. Magyarországon az elmúlt években jelentősen, mintegy hat százalékkal csökkent a munkára rakódó adók és járulékok összege, ezzel szemben a legtöbb uniós országban nőtt. Ha munkavállalónk olyan országban dolgozik, ahol magasabb a munkát terhelő adók összege, jobban járunk, ha maradunk a magyar munkaerőnél.