kapubanner for mobile

Tegnap bemutatkozott a munkaerőpiacért felelős államtitkár

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) az ENSZ tripartit alapon működő szervezete, mely 1919-ben alakult. A tripartit alapú felépítésének megfelelően működésében a munkavállalói, a munkáltatói oldal, valamint a kormányok is szerepet játszanak. Magyarországon működik ezen felül egy ún. Nemzeti ILO Tanács (NILO) is, amely szintén tripartit felépítésű szervezet.

A Tanács feladata az Egyezményben meghatározott tripartit tanácskozások lebonyolítása, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tevékenységéhez kapcsolódó, nemzeti intézkedések elősegítése, egyéb, a Tanács ügyrendjében meghatározott feladatok ellátása, továbbá a munka világát érintő, nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos tájékoztatás, a nemzetközi együttműködés fejlesztése, a kormány és a szociális partnerek nemzetközi együttműködési törekvéseinek, eredményeinek ismertetése és elősegítése. Rá kell mutatni arra, hogy a Nemzeti ILO Tanács munkája rendkívül színvonalas és eredményes. A Munkavédelmi Bizottság mellett a NILO az országban működő másik ténylegesen működő tripartit szervezet. Az érdekegyeztetés többi fórumáról ez csupán megszorításokkal mondható el.

Bemutatkozott a helyettes államtitkár

2016 januárjában ismét ülésezett a Nemzeti ILO Tanács. A 2016. év első Nemzeti ILO Tanács ülése a tanács tagjainak a bemutatkozásával kezdődött. Ennek keretében bemutatkozott Dr. Simon Attila István helyettes államtitkár úr is, aki jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára. Az elmúlt években a helyettes államtitkár úr a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkáraként, illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott. Köszöntőjében kijelentette, hogy a NILO Tanács eddigi gyakorlatát megőrizni, illetve továbbfejleszteni kívánja. Életrajza itt tekinthető meg.

Így fog kinézni az ILC napirendje

Az ülésen a NILO 2016. évre szóló munkaterve módosításokkal elfogadásra került. Ennek főbb részletei a következők: Az ILO Igazgatótanácsának ülésére márciusban, júniusban, valamint novemberben fog sor kerülni Genfben. A 2016. évben az ILO „parlamentjének” a szerepét betöltő ILC-re 2016. május 30. és június 11. napjai között kerül majd sor. Az ülésen tripartit delegáció fog részt venni. Az ILC témái a következők lesznek:

  • A 2008. évi a társadalmi igazságosságról szóló ILO nyilatkozat értékelése
  • Tisztességes munka a békéért és a biztonságért – a foglalkoztatásról szóló 71. sz. ajánlás felülvizsgálata - kétkörös normaalkotó vita keretében
  • Tisztességes munka a globális ellátási láncban általános vita (supply chain).

    Ratifikált és nem ratifikált egyezmények jelentései

    A NILO az idén is foglalkozik mind ratifikált, mind pedig nem ratifikált egyezményekkel kapcsolatos jelentésekkel. Utóbbira tavaly decemberben, valamint idén januárban került sor és a mezőgazdaság, építőipar, bányászat munkavédelmi egyezményeire fókuszált. Emellett az idén 11 ratifikált egyezménnyel kapcsolatos jelentés is megvizsgálásra fog kerülni. Ezek a következők:

  • 6. számú Egyezmény a fiatalok éjjeli munkájáról (ipar)
  • 26. számú Egyezmény a legkisebb munkabérek megállapítására vonatkozó eljárásról
  • 77. számú Egyezmény a fiatalkorúak orvosi vizsgálatáról (ipar)
  • 78. számú Egyezmény a fiatalkorúak orvosi vizsgálatáról (nem-ipari foglalkozások)
  • 95. számú Egyezmény a munkabér védelméről
  • 99. számú Egyezmény a mezőgazdasági minimálbérek megállapításáról
  • 100. számú Egyezmény az egyenlő díjazásról
  • 111. számú Egyezmény a hátrányos megkülönböztetésről (foglalkoztatás és foglalkozás)
  • 122. számú Egyezmény a foglalkoztatáspolitikáról
  • 124. számú Egyezmény a fiatalkorúak orvosi vizsgálatáról (föld alatti munka)
  • 141. számú Egyezmény a mezőgazdasági munkavállalók szervezeteiről

    Végezetül az ILO 19. cikke értelmében a kényszermunkáról szóló 29.sz. egyezmény kiegészítéséről szóló jegyzőkönyv, a 203.sz. ajánlás, valamint az informálisból a formális gazdaságba való átmenetről szóló 204.sz. ajánlás vizsgálatára is sor kerül.

    Az idén is lesz szakmai workshop

    A munkáltatói és a munkavállalói oldal az elkövetkező hetek folyamán nyilatkoznak arról, hogy mely egyezmények ratifikálását javasolják, mely esetjog fordítását igényelik, illetve az év első felében megrendezésre kerülő workshop témájában is döntenek. Felvetődött az atipikus foglalkoztatás, a jogszerű foglalkoztatás, illetve a munkavédelem témaköre is.

    Izgalmas 2016-os év elé nézünk.

    A LIGA Szakszervezetek képviseletében
    Dr. Kéri Ádám
    Ügyvéd
    KRS Ügyvédi Iroda
    • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés?

    „Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk

    Új munka, új munkahely egy bértranszparens országban - folytatjuk Réka történetét

    Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk

    Felmondás menete 2026

    A felmondás menete különbözik attól függően, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel vagyis szünteti meg a munkaviszonyt. Összeszedtük a... Teljes cikk