Megjelent: 16 éve

Tíz ok, amiért érdemes a kiszervezés mellett dönteni

Egyre több vállalat vesz igénybe bérszámfejtési szolgáltatást, ami nem véletlen, hiszen számos előnye van az outsourcingnak. Az alábbi tíz szempont segítséget nyújt abban, hogy megértsük, miért is érdemes a kiszervezés mellett dönteni.

images

A vállalkozás működéséhez nélkülözhetetlen, de alaptevékenységétől idegen adminisztrációs feladatok kihelyezésével az adott cég fokozottabban koncentrálhat a szakértelmének megfelelő folyamatokra, növelheti hatékonyságát, csökkentheti költségeit. Hazánk humánügyviteli outsourcing piaca rohamosan nő, és a HR tevékenységek kiszervezése közül a bérszámfejtés áll az első helyen.

Ez a jelenség az ide települő illetve az itt működő multinacionális vállalatoknak is nagyban köszönhető. Az egyes országok eltérő jogi szabályozása miatt, a külföldi vállalatoknak nagy segítséget jelent, ha a helyi jogszabályokat átlátó és jól ismerő szaktudásra támaszkodhatnak. A téma egyik szakértője, Sütő Zsuzsanna, a VT-SOFT Kft. - mely vállalat többek között az Ikea, a Philip Morris, a MOL, a TVK és a Daimler (Mercedes) bérszámfejtését is végzi - pénzügy és outsourcing igazgatója segített nekünk tíz pontban összefoglalni, miért érdemes kiszervezni egy cég bérszámfejtési tevékenységét.


1. Költségcsökkentés



Minden vállalatnak érdemes kiszámolnia, hogy megéri-e kiszerveznie a bérszámfejtési tevékenységét, mivel a legtöbb esetben ez igen költséghatékony megoldás. Az outsourcing szolgáltatás igénybevételével megspórolható a bérszámfejtők munkabére, szakmai továbbképzésük költségei, az általuk használt eszközök működtetésének költségei illetve a szabadságolásukból, esetleges betegség miatti távollétükből eredő helyettesítési problémák és egyéb kiadások.


2. Elkerülhetők a különféle adóhatósági bírságok



Sok vállalat fizet büntetést a határidők be nem tartása vagy egyéb mulasztás miatt. Ezek a bírságok elkerülhetők, ha egy profi külső cég kezébe adjuk a bérszámfejtési és munkaügyi feladatokat. Ha mégis keletkezne hiba, akkor a szolgáltató cég vállalja a felelősséget.


3. Időtényező



A bérszámfejtés időigényes folyamat, ezért annak kiszervezése értékes munkaidőt szabadít fel, amit más, produktív tevékenységekre fordíthatnak a cég alkalmazottai, növelve a vállalat termelékenységét és profitját. Másik nagy előnye a kiszervezésnek, hogy az outsourcing szolgáltató kifejezetten erre a tevékenységre specializálódott, ezért nagy komplexitású, bonyolult feladatokat is képes kis időszükséglettel végrehajtani.


4. Megbízhatóság



Ha házon belül oldjuk meg a bérszámfejtést, akkor az eredmény minősége függ az adott osztályon dolgozó emberek teljesítményétől, ha azonban ezt a feladatot külső szolgáltatóval oldatjuk meg, akkor a hibalehetőségek száma a minimálisra csökkenthető. A feladatok végrehajtása így nem függ a szabadságoktól és betegszabadságoktól valamint egyéb emberi tényezőktől. Az outsorcing szolgáltatás igénybevételének köszönhetően, nem kell értékes időt elfecsérelni arra, hogy a munkatársaknak megtanítsuk a cég bérszámfejtési rendszerét. Ráadásul az oktatásból keletkező időveszteség felborítja szokásos munkamenetet, ami miatt nagyobb valószínűséggel keletkeznek késedelmek és hibák is.


5. Szaktudás



Egy bérszámfejtő cég alkalmazottai kiemelkedő tudással rendelkeznek és ismerik a szakma minden fortélyát, tisztában vannak a legújabb jogszabályváltozásokkal, az azokhoz kapcsolódó rátákkal, illetve az állami és az esetleges speciális helyi szabályozásokkal. A szolgáltatást végző munkatársak magasan képzettek és sűrűn vesznek részt szakmai konferenciákon, tréningeken. A bérszámfejtést végző vállalat munkatársai számos különféle sajátosságokkal foglalkozó cégek bérügyvitelével foglalkoznak, ezért a gyakorlati tapasztalatuk is nagyobb. Az outsourcing szolgáltatás igénybevételével, a vállalat egy állandó szakértőt kap, aki naprakész ismeretekkel, tudással rendelkezik.


6. Biztonság



Ha egy profi szolgáltatóra bízza vállalatának bérszámfejtési feladatait, akkor biztos lehet benne, hogy az minden adatot megfelelően tárol, így azok nincsenek sem fizikai, sem információ biztonsági szempontból veszélynek kitéve. Fontos adatbiztonsági szempont, a privát fizetési információk titokban tartása is, mivel káros lehet a munkamorálra, ha illetéktelen személyek hozzájutnak mások munkabéradataihoz. Egy outsourcing cég alkalmazásával, ezek az adatok titokban maradhatnak.


7. Stressz-faktor



A bérszámfejtési folyamat a legnagyobb jóindulattal is idegőrlő feladatként definiálható. Az a cég, amely kiszervezi ezt a tevékenységet, sok stressztől szabadulhat meg, s ez jótékonyan hathat egyéb feladatainak végrehajtására.


8. Elkerülhetők a változásokból eredő problémák



A vállalatoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a környezeti változásokhoz, legyen szó jogszabályokról vagy technológiai újításokról. Külső szolgáltató igénybevétele révén az adaptációs problémák mind elkerülhetők.


9. Felmondásokból származó veszélyek



Egy kisebb cégnél a könyvelő hirtelen felmondása esetén, az addigi alkalmazott, magával viszi az évek során felhalmozott tudást - esetleg titkos információkat is -, ami veszélyt jelent a vállalat számára. Ez kockázat a bérszámfejtési tevékenység kiszervezésével csökkenthető, azáltal, hogy a felelősség ilyenkor a szolgáltatóé.


10. Felelősség



Ha bármilyen hiba történik a bérszámfejtési folyamatban az outsourcing cégnek kell megoldani a problémát. A szolgáltató az egyes mulasztásokért anyagilag is felelősségre vonható. Ha saját bérszámfejtőket alkalmazunk, az esetleges, anyagi kárt is okozó mulasztásokért kiszabható büntetést nem, vagy csak nagyon nehezen lehet érvényesíteni.

http://www.vt-soft.hu/
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek a szakmák vannak veszélyben a MI miatt

A nők és a fehérgallérosok vannak leginkább veszélyben a mesterséges intelligencia (MI) térhódítása miatt – állapította meg a Oeconomus... Teljes cikk

Nincsenek elszállt bérigényeik és megbízhatóak

Évről évre nő számuk és egyre többen lennének nyitottak a munkavállalásra. Nincsenek elszállt bérigényeik. Megbecsülésre, közösségre,... Teljes cikk

Contracting

Munkaerő-közvetítésben a contracting egy sajátos foglalkoztatási forma, ami a klasszikus közvetítés és a kölcsönzés között helyezkedik el.... Teljes cikk