Torz felsőoktatás, rejtett munkanélküliség
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTovábbra is jellemző, hogy a fiatalok nem veszik kellően figyelembe a munkaerő-piaci igényeket a felsőoktatási intézmények és szakok kiválasztásakor. Még mindig kevesen szeretnének mérnöknek, informatikusnak, természettudományos szakembernek tanulni - írja a Világgazdaság.
Kevesen szeretnének mérnökök, informatikusok, természettudományos szakemberek lenni, de sokan bölcsészettudományi vagy jogi képzéseket választanak, ahol a túlképzés igen nagy mértékű - így nem meglepő, ha később nem tudnak elhelyezkedni. Emiatt sokan az eltömegesedett felsőoktatást is kritizálják, mondván, hogy nincs a piacon ennyi diplomásra szükség - számol be a Világgazdaság.
"Támogatandó, hogy a magyar lakosság egyre nagyobb hányada vegyen részt a felsőoktatásban, de fontos azt is látni - kizárólag objektív, minőségi kritériumok alapján -, hogy mely diploma mennyit ér a piacon" - mondta el a Világgazdaságnak Hudecz Ferenc, az ELTE rektora, egyetemi tanára.
Ettől eltérő véleményt fogalmazott meg a Világgazdaságnak Bihall Tamás, az MKIK oktatási és képzési alelnöke. Szerinte nem szerencsés az eltömegesedett felsőoktatás, s a munkaerőpiacon ennyi diplomásra nincs szükség. Ma, aki akar, diplomát kap, míg fontos szakmunkák elől elszívják a gyerekeket. Indokolt lenne megszüntetni - persze csak tervszerűen - a 72 felsőoktatási intézmény közül néhányat, különben ezt a piac fogja elvégezni - szögezte le.
Minőségi problémák is jellemzik a felsőoktatást.
Bihall szerint a jelenlegi torz folyamat átalakításában partner a kamara is, ugyanakkor az iskoláknak is változniuk kell.
Az ELTE például dolgozik olyan indikátorlista kialakításán, amely segítséget adhat a jövendőbeli egyetemistáknak, főiskolásoknak és szüleiknek annak megítélésében, hova és milyen szakra érdemes jelentkezni - közölte Hudecz Ferenc. E mutatók között fontos szerepe van a munkaerő-piaci visszajelzéseknek és a munkaadók véleményének is.
Az idén egyébként várhatóan igen keresettek lesznek a gépészmérnök, illetve a különböző felsőfokú informatikai végzettségű fiatalok - derül ki a szociális minisztérium, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és az MKIK közös, őszi adatfelvételéből.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?