Új élet felmondás után - így kezdj bele a tervezésbe (2.)
Sorozatunkban az új állás megtalálásáig tartó lépcsőket, jó gyakorlatokat, titkos fogásokat járjuk körül outplacement-tanácsadó segítségével. Az első részben az első sokk kezeléséhez és a fair elköszönéshez adtunk segítséget, most a tervezés szakaszát vesszük nagyító alá.
"Gyorsan szétküldöm minden ismerősömnek az önéletrajzomat. Mindjárt felnézek egy állásportálra és megpályázok minden szóba jöhető állást.” Nem tanácsos a felmondás utáni napokban belevetni magunkat a pályázásba. "Még akkor sem, ha 1-2 hónapra elég anyagi tartalékkal rendelkezel, inkább kicsit lépj hátra, gondold át, ki is vagy, miben vagy jó és fogalmazd meg terveidet” - tanácsolja Paulovics Éva, a munkaerőközvetítéssel, outplacementtel és coachinggal foglalkozó Jobsgarden ügyvezetője. Ha minimális a pénzügyi tartalékod, akkor a tűzoltás ("Állást, azonnal!") mellett tűzz ki egy másik, közép távú célt is.
2. Mérd fel, melyek az erősségeid
Az egyik gyakori hiba a tervezésnél, hogy az álláskereső abban a munkakörben gondolkodik, amelyben eddig dolgozott. Tehát ugyanazt folytatná csak egy másik cégnél. Ez főleg akkor hiba, ha kiégettnek érzi magát, és mindemellett azt gondolja, hogy ő csak ehhez ért. "Végezz el egy swot-elemzést magadról. Azaz térképezd fel erősségeidet, gyengeségeidet, a lehetőségeket és a veszélyeket (hiányosságokat). Ne a korábbi tapasztalataidat pozícióidat vedd számba, hanem a képességeket.
3. Kérj visszajelzést másoktól és teszteld magad
Nem mindenkinek reális azonban az önképe és ennek hiánya eléggé félreviheti az önerőből összeállított swot-elemzést. Éppen ezért kérjünk visszajelzést a külvilágból: mit tart volt kollégád, mostani barátod az erősségednek, amire lehetne építkezni, vagy a gyengédnek. Lehet képesség- és személyiségteszteket is alkalmazni szakértői segédlettel. Például ha olyan szakmai célt tűzöl ki, amelyben fontos a naprakész idegennyelv-tudás, akkor egy alapos nyelvi teszten mérd fel, hol is állsz.
4. Állítsd össze a 10 legjellemzőbb kulcsszót magadról, ami leír téged az önéletrajzban vagy a LinkedIn oldalon
"Ezt nem tudom ilyen röviden összefoglalni". "Túl bonyolult az én tudásom." Ilyen és ehhez hasonló reakciók születnek első körben erre a kérésre” - mondja Paulovics Éva. Pedig ez mindenkinek sikerülhet, csak dolgozni kell rajta. Akad olyan álláskereső, aki egy outplacement-tanácsadáson 45 percnél rövidebb idő alatt nem tudja összefoglalni azt, hogy mivel foglalkozik, aztán fokozatosan szűkíti a kört, emeli ki a lényeget. Azért is fontos a legfontosabb szavaknak az összegyűjtése, mert ez képezi a 2 perces bemutatkozás alapját, ami arra ad a választ, hogy ki vagy te és miben vagy jó.
5. Célkitűzéskor légy őszinte magadhoz és gondolkozz reálisan
"Kismamák visszatérést segítő tanácsadásán egyik ügyfelemmel sokat dolgoztunk a célkitűzés megfogalmazásán, de valahogy nem jutottunk előre. Egy idő után kiderült, hogy ő a szíve mélyén most nem is akar visszatérni. Fontos, hogy őszinték legyünk magunkhoz és meg tudjuk fogalmazni a valós igényeinket" - mondja Paulovics Éva. Az 50 év feletti álláskeresők esetében gyakran a kishitűség a gátló tényező. Azzal állnak neki az álláskeresésnek, hogy ők már sehová nem kellenek, és ez gyakran önbeteljesítő jóslattá válik.
6. Rögzítsd és szondázd a megfogalmazott célokat
Mérd azt is fel, hogy mi kell ahhoz, hogy sikerüljön, mekkora az esély a megvalósításra és szondázd a környezetedet, hogy mit gondol róla. "Találkoztam multi cégeknél dolgozó kiváló szakemberekkel, akik a tudásukat saját cégben akarták kamatoztatni. Nem sikerült, mert hiányzott belőlük a vállalkozókra jellemző kockázatvállalási hajlandóság, az értékesítési véna és a kapcsolatrendszer. Csalóka lehet az is, ha valaki korábban egy neves cégnél dolgozott és sok ismerőst szerzett. A kontaktok egy része a cég miatt ápolt vele jó viszonyt. Nem biztos, hogy egyéni vállalkozóként is ugyanilyen erősek a kapcsolatok, tehát ezen is dolgozni kell" - mondja Paulovics Éva.
7. Döntsd el, mi lesz az a pont, amikor kiszállsz
A célkitűzésnél fontos, hogy legyen egy "kiszállási pont", akár napra pontosan meghatározva, amikor abbahagyod a megvalósítást és új célon kezdesz el dolgozni. Ez a veszteségminimalizálás miatt lényeges. Az elején jobban látod, mi éri meg és mi nem, mint a folyamat kellős közepén, amikor például a büszkeség akadályoz meg egy ilyen döntés meghozatalában.
Sorozatunk előző cikke.
Folytatjuk
Fotó: Pixabay
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A hazai munkaerőpiac látszólag megnyugodott: a dolgozói fluktuáció országos szinten csökken, a vállalatok mégis egyre nagyobb kihívásokkal néznek... Teljes cikk
Egy friss felmérés szerint a HR és az értékesítési vezetők cserélődtek leggyakrabban az utóbbi egy évben. Teljes cikk
Tavaly mintegy 19 ezer munkahely szűnt meg a német autóiparban az EY könyvvizsgáló és tanácsadó cég friss elemzése szerint: 2024 végén még... Teljes cikk
- A csendes felmondás után itt a quiet cracking jelensége, de mit is jelent ez? 2 hónapja
- Tízmilliókat ad dolgozóinak egy cég, ha felmondanak 3 hónapja
- Felmondás esetén meddig jár a bér? 3 hónapja
- Quiet hiring: Hogyan érdemes alkalmazni a csendes toborzást? 3 hónapja
- Új készségek a 21. században: mire lesz szükségünk? 4 hónapja
- Hogyan mondhatunk fel jogszerűen? 4 hónapja
- Közös megegyezésnél el lehet térni a végkielégítés törvényileg meghatározott határidejétől? 4 hónapja
- A bosszú utolérhet: ezért fontos korrekten felmondani 4 hónapja
- Családias vagy családbarát munkahely? 5 hónapja
- Felmérés: a magyar dolgozók fele elégedetlen a munkahelyével 5 hónapja
- A brit dolgozók 39%-a fontolgatja a felmondást, ezek a legfőbb okok 5 hónapja