A közvetlen hátrányos megkülönböztetés is sérti az egyenlő bánásmód követelményét

Texas Dept. of Housing and Community Affairs ET AL. v. Inclusive Communities Project, INC, ET AL.

A szövetségi kormányzat az alacsony jövedelmű személyek lakhatását az egyes tagállamok illetékes minisztériumain keresztül támogatja. Ezt úgy valósítja meg, hogy az építési vállalkozóknak a minisztériumon keresztül közvetlen támogatást nyújt. Erre azért van szükség, mivel a szegregáció Amerika-szerte jelentős probléma. A szegregációt már 1917-ben alkotmányellenesnek minősítette az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Buchanan v. Warley ügyben. A gyors urbanizáció azonban sokat rontott a helyzeten a 20. század közepétől. Az sem volt ritkaság, hogy ún. faji megállapodásokat kötöttek a tulajdonosok, amelyekben kizárták annak lehetőségét, hogy az ingatlant meghatározott kisebbségekre lehessen átruházni (Shelley v. Kraemer). Olyan eset is előfordult, hogy hitelt sem adtak kisebbségeknek arra, hogy jómódú városrészekben vegyenek lakást (redlining). A 60-as évek társadalmi feszültségeinek az enyhítésére Lyndon B. Johnson elnök létrehozta az ún. Kerner Bizottságot, mely a helyzet kivizsgálásával volt megbízva. A bizottság kemény büntetések bevezetését javasolta diszkrimináció esetén. 1968 áprilisában meggyilkolták dr. Martin Luther Kinget, mely a társadalmi feszültségeket tovább élezte. Ekkor került elfogadásra a lakhatás megkülönböztetés mentességét biztosító Fair Housing Act (FHA). A törvény meghatározta azon védett tulajdonságokat, amelyek alapján adásvétel és bérlet esetén a hátrányos megkülönböztetés tilos. A törvény azonban csupán a szándékos diszkriminációról beszél.

A kereset azt sérelmezte, hogy Texas államban a szegények azon projektjei kapnak támogatást, amelyek az általuk lakta belvárosban helyezkednek el, s így a szegregáció csupán tovább nő. A keresetben statisztikai adatokra hivatkoztak. A kérdés az volt, hogy megállapítható-e a diszkrimináció abban az esetben, amikor erre utaló szándék nincsen, a döntés hatása ugyanakkor aránytalanul sújt bizonyos csoportokat. Ilyen esetekben ugyanis valamiféle motívumot még is vélelmezni lehet. A kerületi bíróság megállapította, hogy a támogatott projektek 92 százaléka olyan helyen valósul meg, ahol 50 százalék alatti a fehérek aránya, így az alperest felhívta, hogy bizonyítsa, hogy nincsen az intézkedésnek kevésbé jogsértő alternatívája. Tekintettel arra, hogy az alperes erre nem volt képes, így a keresetnek helyt adott. A kerületi bíróság egyben kötelezte az alperes minisztériumot, hogy a támogatás odaítélésében eltérő szempontokat szerepeltessen. Kötelezte, hogy olyan projektek kapjanak támogatást, amelyek jó iskolák közelében vannak, illetve ne adjanak építési támogatást olyan projektnek, amely egészségtelen adottságú, rossz bűnelkövetői adatokkal jellemezhető területeken vannak. A fellebbviteli bíróság a döntést hatályon kívül helyezte azzal, hogy kimondta, hogy a törvény valóban tiltja a közvetett hátrányos megkülönböztetést. Kiemelte azonban, hogy e tekintetben nem lehet csupán statisztikai adatokra támaszkodni. Az ügy így jutott fel a Legfelsőbb Bíróságra, mely a következőkben leírt álláspontot képviselte.

A közvetett hátrányos megkülönböztetés is tilos

A bíróság elsőként elemezte a jogszabályi környezetet. Kiemelte, hogy az 1964-ben elfogadott polgári jogokat megfogalmazó törvény (Title VII.) jogértelmezésével összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság a közvetett hátrányos megkülönböztetést is tiltottnak minősítette. Az egyik ilyen ügyben megállapította, hogy a munkáltató azon gyakorlata, hogy a fizikai munkásoktól érettségit és intelligencia tesztet kér, sérti az egyenlő bánásmód követelményét (Griggs v. Duke Power Co.), mivel meghatározott kisebbségeket céloz. Az ítéletben a bíróság kimondta, hogy a törvény nem csupán a nyílt hátrányos megkülönböztetést tiltja, hiszen ez nem felelne meg a törvény céljának. A visszaélések elkerülésére kimentési lehetőségeket ismert azonban el. Ilyennek minősül a munkaviszonnyal közvetlenül összefüggő körülményen alapuló követelmény (business necessity), amennyiben az a munka betöltéséhez szükséges. Nem tartotta azonban a munkaviszony szempontjából relevánsnak fizikai munkások vonatkozásában sem az érettségit, sem pedig az intelligencia tesztet. Ezt követően azt vizsgálta meg, hogy az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetést tiltó törvény (Age Discrimination in Employment Act of 1968, ADEA) mire vonatkozik. A Smith v. City of Jackson ügyben a bíróság kimondta, hogy a diszkrimináció vonatkozásában a hatás és nem a szándék a releváns. Az adott ügyben idősebb munkavállalók pereltek, mivel a munkáltató a fiatalabbaknak nagyobb béremelést adott. Itt is szankcionálta tehát a bíróság a közvetett hátrányos megkülönböztetést. A bíróság ezek után rátért a lakhatást szabályozó Fair Housing Act (FHA) értelmezésére. Kiemelte, hogy az összes fellebviteli bíróság úgy értelmezi a törvényt, hogy az a közvetett diszkriminációt is tiltja. Mivel a kongresszus később a törvényt módosította, tisztában lehetett a törvény bírósági értelmezésével. Mivel azonban nem változtatták meg a törvény szövegét, a bíróság úgy tekinti, hogy a Kongresszus az értelmezést elfogadta (Manhattan Properties, Inc. v. Irving Trust Co.). A Kongresszus ráadásul kivételeket is elfogadott a közvetlen hátrányos megkülönböztetéssel összefüggésben, amiből szintén az vezethető le, hogy ezt az értelmezést jogszerűnek tekinti (Gustafson v. Alloyd). Kiemelte azt is, hogy a közvetlen hátrányos megkülönböztetést a bíróság a lakhatás területén konzekvensen jogellenesnek minősítette. Érvénytelenítette például azon építési rendeletet, amely tiltotta bizonyos területen a többlakásos házak építését (Huntington, BlackJack). A Kathrina katasztrófát követően pedig érvénytelenítette azt a rendeletet, amely előírta, hogy a város 83 százalékban fehérek lakta részén az ingatlant csak vérségi rokonoknak adható bérbe (Greater New Orleans Fair Housing Center v. St. Bernard Parish). Ezzel együtt a bíróság azt is kimondta, hogy pusztán statisztikai adatok nem elegendőek ahhoz, hogy egy per meginduljon. A felperesnek azt is alá kell támasztania, hogy egy összehangolt cselekvés húzódik meg mögötte. A bíróságoknak pedig kellő mozgásteret kell engedniük az alpereseknek, ellenkező esetben valamennyi ingatlannal kapcsolatos döntés faji alapon megkérdőjelezhető lenne. Végezetül a bíróságoknak megfelelő jogorvoslatot is ki kell dolgozniuk az ítéletben. Az ellenvélemény itt is arra mutatott rá, hogy az ítélet túlzottan kreatív. A törvény szövege ugyanis csupán a szándékos diszkriminációt tiltja. Rámutat arra is, hogy a közvetett hátrányos megkülönböztetés elve az egyenlő bánásmód érvényesülését a foglalkoztatás területén biztosítani hivatott közigazgatási szerv (EEOC) jogértelmezéséből ered, mely maga sem hitt az elmélete sikerében.

Nem korlátozható alkotmányosan az azonos neműek házassága

Obergefell ET AL. v. HODGES, Director, OHIO Dept. of Health, ET AL.
Az utolsó ügyben a szövetségi Legfelsőbb Bíróság azt tette a vizsgálat tárgyává, hogy szövetségi alkotmányos alapon támadható-e az azonos neműek házasságának a tagállami tilalma, valamint, hogy el kell-e ismerni egy tagállamnak a másik tagállamban azonos neműek között kötött házasságot. A perben érintett Michigan, Kentucky, Ohio és Tennessee államok a házasságot férfi és nő kapcsolataként határozzák meg. A felperesek 14 azonos nemű pár és két férfi, akiknek a társai meghaltak. Mindannyian azt kérték, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a házasság különböző nemű személyekre történő korlátozása sérti a szövetségi alkotmányban rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

Ebből következik az is, hogy a bármely tagállamban kötött házasságot valamennyi tagállamban érvényesnek kell elismerni. A kerületi bíróságok, ahonnan az ügyek egyesítésre kerültek, a felperesek keresetének helyt adtak. A fellebbviteli bíróság azonban kimondta, hogy a tagállamoknak nincsen alkotmányos kötelezettsége arra nézve, hogy az azonos neműek házasságát bármilyen formában elismerjék. Az ügy ezt követően jutott a szövetségi Legfelsőbb Bíróság elé. A bíróság a döntés bevezetőjében kiemelte, hogy a házasság két ember életre szóló szövetsége, s mint ilyen kiemelkedő jelentőségű. Amerikai ítéletektől nem idegen, hogy azok irodalmi idézeteket is tartalmaznak. Utal arra is, hogy Konfuciusz szerint a házasság a kormányzás alapja. Ezt követően az ítélet kiemeli, hogy a házasság intézménye folyamatos változás tárgya. Korábban a szülők intézték a házasodó felek megkérdezése nélkül. Sokáig a házas felek egy személynek minősültek, amely azt jelentette, hogy a nő személye jogilag a férfi személyébe olvadt bele. Ezek a szabályok lassan a múlttá váltak.

Ezzel párhuzamosan az azonos nemű személyek kapcsolatának megítélése is változott. Sokáig megvetés tárgyát képezte, sőt a büntetőjog is szankcionálta a homoszexuális kapcsolatot. A melegek az USA-ban sokáig száműzve voltak kormányzati pozíciókból, a hadseregből, illetve a bevándorlási szabályok is hátrányos helyzetbe hozták őket. A homoszexualitás 1973-ig az USA-ban pszichiátriai betegségként volt osztályozva. A XX. század végén lezajlott társadalmi, jogi változások ezen szabályokon alapvetően változtattak. A bíróság elsőként a Bowers v. Hardwick ügyben találkozott a kérdéssel 1986-ban, amikor is alkotmányosnak ítélte a homoszexualitás kriminalizálását. 10 évvel később a Romer v. Evans ügyben már azonban érvénytelenített a bíróság egy Colorado állambeli alkotmány kiegészítést, mely kormányzati pozíciókból száműzte a melegeket. Végezetül a Lawrence v. Texas ügyben alkotmányellenesnek minősítette a homoszexuális együttlét büntetését rámutatván arra, hogy a szabályozás szükségtelenül megalázó.

Amerikában elsőként a Hawaii Legfelsőbb Bíróság mondta ki, hogy az azonos neműek házasságának a tilalma alkotmányellenes. A Kongresszus azonban megijedt a folyamat láttán és 1996-ban elfogadott egy törvényt, mely szövetségi szinten a házasságot férfi és nő kapcsolataként definiálta. 2013-ban azonban az amerikai szövetségi Legfelsőbb Bíróság a United States v. Windsor ügyben a törvényt alkotmányellenesnek ítélte. A bíróság rámutatott arra, hogy a szövetségi alkotmány bizonyos szabadságokat mindenkinek biztosít. Ezektől megfelelő eljárás nélkül senkit sem lehet megfosztani (due process). A házassághoz való jogot a bíróság ezen szabadságok között ismerte el. Ez alapján érvénytelenítette a különböző rasszok házasságának tilalmát a Loving v. Virginia ügyben 1967-ben. A Zadlocki v. Redhail ügyben pedig azt mondta ki, hogy nem tagadható meg a házasság attól a férfitől sem, aki a tartásdíjat nem fizeti megfelelően. A Turney v. Safley ügyben pedig az elítéltek házasodáshoz való jogát mondta ki. A házassághoz való jogot tehát a bíróság alapvetőnek tartotta mindvégig. Ezen túlmenően a házasság társadalmi értékei azonos nemű személyeknél is ugyanolyan módon fennállnak. A házasodási tilalom ezen túlmenően elveszi a felelősségvállalás és a családalapítás lehetőségét, mely a stabilitás hiányán keresztül a gyermekekre is kihat. A bíróság a történeti hivatkozást elutasította.

Kiemelte, hogy amennyiben a múlttal kellene minden új jogot szembevetni, soha egyetlen új jog sem kerülne elismerésre. Azt az érvelést is elvetette, hogy az azonos nemű személyek házassága befeketíti a heteroszexuális házasságokat is, illetve hogy elveszi a házasodási kedvet. Ez utóbbi hivatkozást a logikával ellentétesnek is minősítette. Arra az érvre, hogy miért nem hagyják inkább a törvényhozásra a kérdés eldöntését a bíróság annyiban reagált, hogy kiterjedt vita előzte meg az ügy eldöntését. A sérelmet szenvedett felek pedig nem kötelezhetőek arra, hogy addig várjanak, amíg a társadalmi vita nyugvópontra jut. A jogokat pedig a többség visszaélésétől is védeni kell (West Virginia Bd. of Education v. Barnette).

Az előbbiekből pedig az is következik, hogy nem csupán engedni kell az azonos neműek házasságát, de azt valamennyi tagállamban el is kell ismerni. Az ellenvélemény kiemelte, hogy a házasság intézménye ugyan folyamatos változás tárgya, ez azonban nem az alanyi oldalon jelenik meg. Az utóbbi néhány évtizedet leszámítva ugyanis az azonos neműek házassága sehol nem volt elismert.

A bíróság feladata nem az, hogy a társadalmi vitákba beleavatkozzon és jogokat teremtsen, hanem az, hogy a meglévő jogokat érvényesítse. Az ellenvélemény arra is rámutatott, hogy ezt követően mi akadályoz meg 3 vagy 4 embert abban hogy házasságot kössenek, ha szeretik egymást. „Tegyük fel, hogy mindannyian jogászok.” Hol húzódik meg a határ kérdezte Justice Scalia, aki arra is rámutatott, hogy az ítélet meglepően kevés joganyagra hivatkozik az indoklásában.

Dr. Kéri Ádám
jogi szakértő
Liga Szakszervezetek

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Univerzális egészségügyi ellátás és izmosodó emberi jogok jellemzik az USA-t
2. oldal - A közvetlen hátrányos megkülönböztetés is sérti az egyenlő bánásmód követelményét