kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Hiába nőnek a bérek, az infláció és a gyenge forint szinte mindent elvisz

Az átlagkeresetek évente valóban 10-15 ezer forinttal nőnek, de az infláció és a gyenge forint miatt a kereset vásárlóértéke messze elmarad az uniós átlagtól. Az átlagjövedelmekkel kapcsolatos számítási rendszer pedig erősen torzítja a valós számokat.

Szeptemberben a teljes munkaidőben dolgozók havi nettó 284 700 forintot vittek haza, ez 9,1 százalékos növekedés az előző évhez képest - derül ki a KSH friss felméréséből. Az ATV által megkérdezett gazdasági elemző szerint az átlagkeresetek évente valóban 10-15 ezer forinttal nőnek, de az infláció és a gyenge forint miatt a kereset vásárlóértéke messze elmarad az uniós átlagtól.

A megyék között pedig hatalmas különbségek vannak: míg Nógrádban a nettó átlagkereset 2019-ben 180 ezer forint volt, addig Budapesten ennek csaknem a duplája, 300 ezer forint. Az átlagot főként a budapesti fizetések húzzák fel, miközben 17 megyében az országos átlag alatt keresnek az emberek.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség korábbi elnöke szerint az átlagkeresetek ennél jóval alacsonyabbak, mivel az átlagjövedelmekkel kapcsolatos számítási rendszer erősen torzítja a valós számokat.

Magyarországon nettó 680 euró körül van a havi fizetés, Európában ennél rosszabbul csak néhány országban, például Romániában, Szerbiában és Bulgáriában keresnek. A legtöbb jövedelmet Norvégiában viszik haza. Az Unióban pedig átlagosan havonta 1500-1600 eurót kapnak a dolgozók.

Hornyák József, a portfolio.hu makroelemzője arra hívja fel a figyelmet: a fizetések négy százalékos emelkedését egy hat százalékos inflációnövekedés kísérte, ami a keresetek vásárlóértékének csökkenésével járt. Az uniós átlagtól leszakadtunk, felzárkózni csak akkor tudnánk, ha az árak évente 2-3 százalékkal emelkednének, a fizetések pedig 10 százalékkal növekednének.
 

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk