Visszarendeződés, vagy átrendeződés? A munkaerő-kölcsönzés szerepe
A koronavírus okozta világjárvány hatására tömeges elbocsátásokba kezdtek a cégek a világ minden táján, hiszen a válság minden piaci területre kihatott, hol közvetetten, hol pedig közvetve. Magyarországon is lejátszódtak azok a hatásmechanizmusok, ami a külföldi országok munkaerőpiaci folyamatait is befolyásolták az elmúlt 3 hónapban.
Folytatódnak a vírus előtti trendek?
A 2019-es évben is már látszott, de 2020 elején még jobban előtérbe került a munkaerő megtartás és munkahelyi imázs építés fontossága, hiszen a legtöbb vállalkozás tisztában van azzal, hogy sok esetben a munkaerő megtartására nagy hangsúlyt kell fektetni egy dinamikusan mozgó munkaerőpiaci helyzetben. A járvány után a nagy kérdést az adja, hogy a cégek milyen eszközöket fognak bevetni ennek elősegítésére. Az már tisztán látszik, hogy a munkaadók nagy része nem tér vissza a korábbi megszokott sémákhoz, tervekhez. Mutatkozik egyfajta természetes átrendeződés a munkaerőpiacon. Az, hogy mihez vezet ez a piaci mozgolódás még nem tudni biztosan, de változás a küszöbön áll.
„Hálás vagyok, hogy van munkám!”
A válság miatt több ezer ember elveszítette a munkáját, ezt a saját bőrünkön is érezhetjük. A válság hozta kevesebb lehetőség okozhatja azt a jövőképet is, hogy a dolgozók jobban fogják értékelni a munkaviszonyukat, hiszen a cégek kevesebb álláslehetőséget pályáztatnak meg, az álláskeresők pedig sokan jelen vannak a piacon. Így a cégek nagyobb mértékben tudnak a jelöltek között válogatni, sőt elkezdődik a minőségi csere. Ez a piaci rendeződés, azt eredményezheti, hogy az alkalmazottak kevésbé lesznek mozgékonyak a munkaerőpiacon, hiszen kevesebb lehetőség közül tudnak választani. Inkább igyekeznek a biztos munkahelyüket megtartani. A vállalatok szempontjából, ez akár pozitív kicsengést is hozhat hiszen, ha az alkalmazottiak kevésbé mozgékonyak, akkor kevesebb energiát kell a munkaerő megtartásra fókuszálni.
Felértékelődnek a kölcsönvett munkavállalók
Az állomány csökkenést nem csak a főállásúak szintjén jelent meg, hanem minden foglalkoztatási formát érintett. A diákmunkás dolgozók körében 50-70%-kal esett vissza a foglalkoztatotti létszám országszerte. A koronavírus lecsengésével viszont az atipikus foglalkoztatási formák, a diák és a kölcsönzött munkaerő azonnal dinamikusan növekszik, hiszen rugalmasan és gyorsan lehet velük orvosolni egy vállalkozás munkaerőhiányát. A cégek, illetve a folyamataik újraindításakor fontos, hogy a munkaerőt gyorsan, és rugalmas keretek között tudják integrálni, erre a kölcsönzött munkavállalók tökéletes megoldást nyújthatnak, hiszen a felvételhez kapcsolódó adminisztrációs terheket is ki tudja egy vállalat ezzel a foglalkoztatási formával küszöbölni. Az mostani időszakot nézve megfigyelhető, hogy a vállalatok egyre nyitottabbak a diákmunkára és a munkaerő kölcsönzésre, a többi atipikus foglalkoztatási forma mellett, hiszen a kölcsönvett munkavállalók nem jelennek meg a cég állományában, így a rájuk fordított költség nem bérköltségként jelenik meg. Több vállalat is úgy tervezi a következő időszakot, hogy emeli a kölcsönzött állományát, hiszen, ha egy következő vírus hullám éri a gazdaságot, akkor rugalmasabban, és gyorsabban lehet orvosolni a termelés leállítását, és az újra indulását is.
Rakétaszerű indulás? Lehetséges!
Azok a vállalatok, akik a jelenlegi helyzetben éltek az atipikus foglalkoztatás lehetőségével, láthatóan sokkal gyorsabban tudták újraindítani a folyamataikat, így rakétaszerűen tudtak kilőni és újra a termelés útjára állni. Azok a partnereink, akik a kölcsönvett munkavállalóikat elkezdték visszaintegrálni vagy beintegrál új munkavállalókat ilyen formában, sokkal gyorsabban tudták a folyamataikat elkezdeni.
Az következő időszakból még sok kérdés maradt megválaszolatlan a munkaerőpiacot nézve, egy dolog azonban biztos, inkább egy átrendeződés fogja jellemezni a piacot és rengeteg kihívással kell szembenéznünk a következő időszakokban. A 2020-as év nagy nyertesei azok a vállalkozások lehetnek, akik felismerik és merik alkalmazni az atipikus foglalkoztatási formákat, és az abban rejlő lehetőségeket. Mi az euCSOPORT szakértői azt látjuk, hogy rugalmas és jól átgondolt munkaerőgazdálkodással, dinamikusan követhető a piac mozgása.
Zsirmon Norbert
Toborzási szakértő
euCSOPORT
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?