Vissza a munkába...
Most nem apáról, hanem anyáról írok.
Anya visszament dolgozni. Ez egy rövid és egyszerű mondat, de bárcsak maga a munkába való visszatérés is ilyen egyszerű lenne. Pedig a feleségemnek azt hihetnék egyszerű helyzete van, mert köz
Most nem apáról, hanem anyáról írok.
Anya visszament dolgozni. Ez egy rövid és egyszerű mondat, de bárcsak maga a munkába való visszatérés is ilyen egyszerű lenne. Pedig a feleségemnek azt hihetnék egyszerű helyzete van, mert közalkalmazott egy önkormányzati szervezetnél. Hát nem. A feleségem monotonitástűrése messzeföldön híres, tehát ő nem a problémamegoldó típus, hanem inkább a dolgos méhecske. Megtanul 30 munkafolyamatot és ezeket a folyamatokat precízen a végtelenségig tudja végezni. Én csak ámulok ezen, de neki ez természetes.
Amikor jelezte a vezetőinek, hogy bizony itt lesz egy kis kihagyás az aktív munkát illetően, hirtelen nem is tudták mit csináljanak. Persze aztán megoldották a problémát, felvettek két új munkatársat, hogy el tudják végezni a feladatokat. Ez hízelgő volt akkor a feleségemre nézve, de sejthető volt, hogy meglesz későbbiekben ennek a böjtje. A szülés előtti 2 hónap így a betanítással telt.
Azért meglehetősen furák az emberek, és hozzáteszem, nagytöbbségben nők. Amikor közölte a feleségem, hogy várandós, mindenki úgy tett, mintha örülne. Mindenki biztosította arról, hogy a munkahelye biztonságban van, hisz ismerik a képességeit. A két új munkatárs pedig eleve másik státuszra lett felvéve, szóval nincs miért aggódnia. Aztán fokozatosan elhidegültek tőle, egyre szürkébb lett minden, mint a tajtékos napokban.
Az egész történet akkor vett érdekes fordulatot, amikor vezetőváltás volt, és egy teljesen ismeretlen vezető került az igazgatóság élére. Egy olyan ember, aki nincs tisztában azzal, hogy milyen munkaerő is az a nő, aki szülési szabadságon van. Ő azt látja, hogy a feladatok szépen el vannak osztva és jól végzik a munkát.
A vezetőváltás miatt a feleségem azonnal be is ment, ahol közölték vele, hogy nincs miért aggódni, mert az állása megvan, és minden rendben van.
Ennek tudatában ment vissza december 3-án dolgozni.
Természetesen nem kapta vissza a beosztását, természetesen nem kapta vissza a feladatait. Természetesen mindenki ellenségesen fogadta, különösen azok, akik újonnan lettek felvéve, mert mindenki az állását féltette. Persze megértem őket is, de itt most nem az a lényeg, hanem az, hogy sikerült kitúrni az állásából a feleségemet. Persze a munkahelye megmaradt, amiért összeteheti a kezét, és úgye a törvény sem azt mondja, hogy a korábbi helyére kell visszavenni, hanem, hogy vissza kell venni.
Szóval kapott egy új íróasztalt egy új szobában, egy számítógépet és egy mondatot, hogy jelenleg nem tudnak neki feladatot adni, találjon magának ki valami feladatkört. Én személy szerint tudnék örülni ilyen helyzetnek, hogy van munkahelyem, de nem kell dolgoznom. Na viszont van, aki nem ilyen. És az asszony nem ilyen.
Így telt el 3 nap majd elkezdett fájni a mellkasa, péntekre úgy kellett érte menni, mert olyan beteg lett. Rohanás az orvosi ügyeletre, ahol elmondták, hogy vírusos tüdőgyulladás. Vasárnap reggelre a kisgyerek és én is betegek lettünk.
A helyzet iróniája, hogy kiderült az is, hogy ki vitte be a munkahelyre, mert ő maga mondta, hogy ő micsoda hős, mert 40 fokos lázzal dolgozott.
Ezzel a kis történettel csak azt kívánom megállapítani, hogy bizony az, hogy Apa van GYED-en, bizony embert próbáló feladat minden résztvevőnek,mert azt a lelki folyamatot, amit a feleségem átélt, én bizony ezzel a kis történeti leírással nem tudom tolmácsolni.